Távozása után elkezdődik a kártyajáték, de igazából csak Mását köti le, a többiek beszélgetnek. Arkagyina elmeséli, hogy milyen nagy sikere volt legutóbbi bemutatójának.
A beszélgetés hamarosan Trepljovra terelődik, naná, hisz nincs ott. Kiderül, hogy Trigorin nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy Trepljov művei kezdenek befutni Moszkvában:
„ARKAGYINA
Szereti magára vonni a figyelmet.
TRIGORIN
Nem sikerült neki. Sehogy sem találja meg az igazi hangját. Van benne valami furcsa, meghatározhatatlan, ami néha már a lázálomhoz hasonlít. Egyetlenegy élő alakja sincs.”
Dorn, a doktor az egyetlen, aki megvédi Trepljovot:
„DORN
Én pedig hiszek Konsztantyin Gavrilicsban. Van benne valami! Van benne valami! Képekben gondolkozik, színesek, találóak az elbeszélései, én nagyon átérzem őket. Csak az a kár, hogy nem lát maga előtt határozott feladatot. Benyomást kelt az emberben, de semmi mást, márpedig a puszta benyomással nem érünk messzire. Örül, Irina Nyikolajevna, hogy író a fia?”
Arkagyina válasza sokat elárul arról, hogy mennyire nem foglalkozik a fiával, kijelenti ugyanis, hogy még egyetlen művét sem olvasta…
Bejön Trepljov és csendben leül, figyeli a játékot.
Samrajev, a jószágigazgató hirtelen közli Trigorinnal, hogy két évvel korábban valamit náluk hagyott. Amikor Trepljov lelőtte a sirályt, akkor Samrajev szerint Trigorin megbízta őt, hogy tömesse ki. Trigorin azonban nem emlékszik erre, és az Olvasó sem tud ilyesmiről.
A társaság befejezi a játékot (Trigorin nyer), majd elvonulnak vacsorázni.
Trepljov egyedül marad, dolgozni próbál éppen aktuális kéziratán, de nem elégedett, nem megy neki a munka:
„TREPLJOV
(írni készül; átfut azon, amit már leírt) Olyan sokat beszéltem az új formákról, és most azt érzem, apránként a rutinba süllyedek. […]Igen, mindinkább arra a meggyőződésre jutok: nem az új vagy a régi forma a fontos, hanem az, hogy írjon az ember, ne törődjön semmiféle formával, csak írjon, mert szabadon árad a lelkéből az írnivaló.„
Ekkor hirtelen kopognak az ablakon, Nyina az…
Két év után először találkozik az egykori szerelmes pár. Furcsa viszontlátás ez, inkább szomorú, mint örömteli.
Trepljov tudni akarja, hogy Nyina miért nem engedte, hogy meglátogassa, amikor kiderült, hogy a közelben van egy fogadóban:
„NYINA
Féltem, hogy meggyűlölt. Minden éjjel azt álmodom, hogy csak néz-néz és nem ismer meg. Ó, ha tudná! Mióta megjöttem, hányszor jártam itt… a tónál. Hányszor voltam itt a házuknál, de nem mertem bejönni.”
Emlékezzünk rá, amikor Medvegyenko azt mondta, hogy amikor a pódiumnál járt, olyan érzése volt, mintha sírást hallana. Most kiderül, hogy az Nyina volt.
Nyina nem maradhat sokáig, másnap Jelecbe kell utaznia, oda szerződött a téli színházi szezonra. Nem túl nagy lehetőség és előrelépés ez egy fiatal színésznőnek.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!