Érkezik Trepljov puskával és egy lelőtt sirállyal a kezében, amit Nyina lába elé tesz. Nyina persze nem érti a gesztust., főleg azt nem érti, amikor Trepljov öngyilkossággal fenyegetőzik.
Nyina legalább őszinte:
„Az utóbbi időben nagyon ingerlékeny lett, homályosan, afféle szimbólumokban fejezi ki magát. Úgy sejtem, hogy ez a sirály is szimbólum, de bocsásson meg, nem értem… Én túlságosan egyszerű vagyok ahhoz, hogy megértsem magát.”
Trepljov válaszából kiderül, hogy úgy gondolja, hogy Nyina elhidegült tőle. Ennek pedig a fiatal író szerint az az oka, hogy a házi előadáson nem tetszett a darabja, és most Nyina tehetségtelennek tartja, ezért nem szereti már.
Trepljov a kinyilatkoztatása után otthagyja Nyinát és elsiet.
Jegyezzük meg, hogy Trepljovnak csak félig van igaza: Nyina valóban elhidegült tőle, de nem azért, mert tehetségtelennek tartaná, hanem azért, mert a fiatal lány szép lassan beleszeretett Trigorinba, a híres íróba.
És éppen érkezik is Trigorin, aki séta közben egy noteszba jegyzetelget. Nyina megörül a férfinak, lelkesen köszön rá.
Trigorin közli vele, hogy a körülmények úgy alakultak, hogy valószínűleg még aznap elutaznak. Ezt a férfi sajnálja, főleg azért, mert a hely és a társaság remek lehetőség volt neki arra, hogy anyagot gyűjtsön következő műveihez. (Éppen ezeket jegyzeteli a noteszbe.)
Trigorin kifejti, hogy ritkán van alkalma fiatal lányok közelében lenni, mint amilyen Nyina is, ezért nem tudja, hogyan viselkednek, hogyan gondolkodnak, és így a műveiben szereplő fiatal lányok nem szoktak túl élethűre sikerülni.
Nyinát nagyon érdekli, hogy milyen érzés híres írónak lenni, mit gondol Trigorin olyankor, amikor ünneplik, vagy amikor az újságban olvas saját magáról.
Trigorin józan választ ad: „Ha dicsérnek kellemes, de ha szidnak, akkor utána két napig nagyon rossz hangulatban vagyok.”
Nyina azonban nem hagyja annyiban a dolgot, tovább lelkendezik, hogy milyen jó dolog lehet híresnek, ismertnek, tehetségesnek lenni, „Az ön élete gyönyörű”, mondja Trigorinnak.
Trigorin azonban nem ért egyet Nyinával, és kifejti, hogy mit is jelent neki valójában az alkotás, az írás. Trigorint, mint a legtöbb tehetséges és termékeny írót, űzi valamilyen leírhatatlan és kimondhatatlan vágy, hogy mindig írjon.
Alig fejezi be az egyik művét, máris késztetést érez arra, hogy belekezdjen egy másikba. Soha nem tud igazán kikapcsolni, mert ha elmegy sétálni, vagy társaságban van, akkor is mindig azon pörög az agya, hogy az éppen most látott arcot, gesztust, vagy élethelyzetet hogyan tudná beépíteni a következő regényébe.
„Nyina
Bocsásson meg, de ház az ihlet és alkotás nem ád magasztos, boldog perceket?
Trigorin
De ád. Ameddig írok, jól érzem magam. A korrektúrát olvasni is kellemes, de…alig jelenik meg a könyv, máris utálom, mert látom, hogy félresikerült, egyáltalán nem kellett volna megírnom, bosszant és pocsékul érzem magam…[…]”
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!