Érkezik Polina Andrejevna és Dorn.
Dorn:
55 éves orvos. A nők számára még most is vonzó, de fiatalabb korában igazi nőcsábász volt, mindenki belé volt szerelmes a környéken, ő pedig ezt ki is használta. Mivel fiatal korában mindent kipróbált és mindennel jóllakott, mostanra már nem igazán érdekli semmi, csak nyugalmat akar.
Polina Andrejevna:
A jószágigazgató felesége, Mása anyja. Legjellegzetesebb tulajdonsága, hogy szerelmes Dornba, és ezt nem is titkolja, képtelen megérteni, hogy Dornt viszont nem érdekli.
Polina Andrejevna azon méltatlankodik, hogy Arkagyina ottlétekor mindig felborul a környék szokásos nyugalma, mindenki a híres színésznővel van elfoglalva. Dorn szerint ez természetes, a híres embereket megilleti ez a kivételezés.
Polina ezután megint megpróbálja a beszélgetést a „kapcsolatukra” terelni, ami persze csak szerinte létezik, de Dorn szerencséjére érkeznek a többiek: Szorin, Arkagyina, Trigorin, Medvegyenko, Samrajev.
Samrajev:
Teljes neve Ilja Afanaszjevics Samrajev, Szorin jószágigazgatója, Polina Andrejevna férje, Mása apja. Különös ismertetőjegye, hogy Arkagyina társaságában mindig réges régi színházi előadásokat emleget, olyan szereplőkkel, akikre már senki sem emlékszik.
A nézők helyet foglalnak, Arkagyina már most türelmetlenkedik, hogy mikor kezdődik végre az előadás. Trepljov nyugtatgatja.
Végül a fiatal író bevezetőjével elkezdődik a darab:
„Hölgyeim és uraim, kezdődik, figyelmet kérek! (Szünet) Kezdem. (Kopog egy pálcával, és hangosan mondja) Ó, tiszteletre méltó régi árnyak, akik éjnek évadján e tó fölött lebegtek, bocsássatok ránk olyan álmot, hogy megláthassuk azt, ami kétszázezer év múlva lesz a földön”
Már ez a bevezető is kiakasztja a kis számú közönséget, nem is titkolják elégedetlenségüket: Szorin szerint kétszázezer év múlva semmi sem lesz, Arkagyina pedig közli, hogy máris elálmosodott…
„Felgördül a függöny, kilátás nyílik a tóra; a hold a láthatár fölött, képe a vízen tükröződik; egy nagy kövön Nyina Zarecsnaja ül talpig fehérben”
A darab egyetlen szereplője Nyina, aki csak szaval a kövön. Nyina, mint a „közös világlélek” szólal meg, és arra panaszkodik, hogy kétszázezer év múlva egyetlen élőlény sincs már a földön, és ő is csak száz évente egyszer szólal meg, és ez milyen szomorú.
Arkagyina közbeszól és összefoglalja a társaság véleményét: „Ez olyan dekadens izé.” Trepljov lepisszegi az anyját, de a többi nézőt se nagyon érdekli az előadás, Polina Andrejevna pl. rászól Dornra, hogy tegye fel a kalapját, mert megfázik.
Trepljovnak végül elege lesz abból, hogy senki sem figyel a darabjára, és sértődötten lefújja az előadást:
„Bocsánat! Szem elől tévesztettem, hogy darabot írni és színpadon játszani csak néhány kiváltságosnak szabad. És én megsértettem ezt a monopóliumot! Nekem…Én… (Akarna még mondani valamit, de csak legyint, és balra el)”
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!