Egri csillagok

Annak ellenére, hogy Az Egri csillagok – mint ahogy alcíme is mutatja – Bornemissza Gergely életét igyekszik bemutatni, vitathatatlan, hogy a regény egyik főszereplője Dobó István, aki valós történelmi személy volt. A mostani írásunkban elemezzük személyét Gárdonyi műve alapján, egy másik szösszenetben pedig arról olvshattok, hogy milyen ismereteink vannak a valóságban erről az ízig-vérig katonaemberről. Megsúgom, néhol meg fogtok lepődni.

Lássuk tehát először, mit tudunk meg Dobó Istvánról a regény alapján.

Dobó István közvetlenül az első rész második fejezetében megjelenik, négy katonája élén lovagol be Bornemissza Gergely szülőhelyére, Keresztesfelvára. „Egy piros köpenyeges, szőke dalia lovagol elöl. Darutoll a süvegén. Előtte a nyergen keresztbe fektetett puska. Könnyű, meggyszín zekéje alól páncéling csillog. Mögötte négy másik vitéz. Hogy beérkeznek a faluba, jobbra-balra forgatják a fejüket, mintha valami csoda volna annak a falunak minden háza.”

Rögtön megtudjuk tehát, hogy hogyan néz ki Dobó István, milyen ruhában van, és a katonák csodálkozásából az is kiderül, hogy nem számítottak falura a közelben, véletlenül tévedtek erre. Dobó István és Cecey beszélgetéséből azután több fontos információt is kapunk emberünk személyéről: Először azt, hogy Török Bálint katonaságához tartozik. Ebből – kis történelmi háttérismerettel – az is világossá válik számunka, hogy a három részre szakadt Magyarországon jelen lévő hatalmi tényezők közül Dobó Habsburg Ferdinánd csapatában játszik. Más kérdés, hogy a regény – és a történelem – folyamán Török Bálint átpártol János Zsigmondhoz, illetve anyjához, Izabella királynéhoz, Dobó István azonban végig Ferdinánd-hű marad.

Érdekes adalék – bár nem közvetlenül Dobó személyiségéhez kapcsolódik –, hogy amikor Cecey borral kínálja a fáradt vitézt, akkor Dobó elhárítja, mondván: „- Vizet iszok, ha szomjazok”. Ez azért furcsa, mert akkoriban az emberek, már aki tehette, nem elsősorban azért ittak bort, mert mindenki alkoholista volt, hanem a hiányos higiéniai viszonyok miatt, azaz gyakran fertőzött volt a víz.

Dobó tehát Ferdinánd király seregébe tartozó 31 éves lovas tiszt, aki Várpalota ostroma után érkezik – véletlenül – Keresztesfalvára, mint kiderül nem akármilyen küldetésben. Ugyanis a palotai vár urát, Móré Lászlót üldözi, aki csellel megszökött az ostromlott várból.

És akkor tegyünk most egy kis történelmi kitérőt, Móré László ugyanis megérdemli, hogy néhány bővebb mondatot szánjunk rá. Emberünk valós történelmi személyiség és nagyjából olyan aljas is volt, mint ahogy azt Gárdonyi lefesti. Várpalota uraként úgy gondolta, hogy elég erős ahhoz, hogy mindkét királlyal plusz a törökkel is dacoljon, rabolta, pusztította a vidéket, nemeseket ejtett fogságba, és csak busás váltságdíjért cserébe engedte el őket, hogy a jobbágyok kizsigereléséről már ne is beszéljünk. Zárójelben jegyezzük meg azért, hogy Móré életmódja bőven nem volt szokatlan az akkori Magyarországon.

Végül aztán a királyoknak is szemet szúrt tevékenysége s a török is elunta, hogy minduntalan rajtaütnek portyázó csapatain, ezért Szapolyai János, valószínűleg I. Ferdinánd tudtával, parancsot adott Móré megregulázására. Érdekesség, hogy Hasszán bég vezetésével török csapatok is csatlakoztak az ostromhoz, sőt 50 cseh bányászt is odarendeltek aknaásás céljából. Ez utóbbi, mármint az aknás várostrom, ekkor fordult elő először Magyarországon. Móré azonban nem hazudtolta meg önmagát, kétheti ostrom után – végső kitartásra ösztönözve embereit – kiszökött a várból azon a címen, hogy segítséget hoz. Tehát a várpalotai ostrom is megtörtént, és úgy történt meg, ahogy azt Gárdonyi leírja.

És akkor most vissza Dobóhoz, akinek legfontosabb jellemvonásai már a regény elején kiderülnek. Ezek pedig a hősiesség és a könyörtelen török gyűlölet. Dobó megtehetné, hogy amikor a török fogságból hazaszökő Gergelyéktől megtudja, hogy Jumurdzsákék meg fogják támadni a falut, simán magára hagyja Ceceyéket. Ez azonban meg sem fordul a fejében, rögtön a védekezésre gondol, segítséget hoz Pécsről.

Embereivel a legjobban igyekszik kihasználni a falu adta védekezési lehetőségeket, mint tudjuk, sikerrel. Dobó el is nyeri ezért méltó „jutalmát”, hiszen a török támadók kötött ott van Móré László is, akit sikerül is fogságba ejteni.

Jumurdzsákot ráadásul személyesen is ismeri, ugyanis a janicsár ott volt Várpalota ostrománál, tehát míg pár nappal korábban egy csapatban játszottak, most szembe kerültek egymással.

A magyar rabok kiszabadításánál Dobó igazságos, tisztességes oldalát ismerjük meg. Először megpróbálja megtudni – részben a foglyoktól, részben Jumurdzsáktól –, hogy kitől szerezték a zsákmányt a törökök, majd amikor ez nem sikerül, úgy dönt, hogy a török szerzeményt szétosztja a volt rabok között. Így jut mindenkinek szekér és ló.

Dobót mélységesen meglepi Gergely bátorsága és vakmerősége, az, hogy egy 7 éves kisgyerek lovat tudott zsákmányolni a töröktől. Más kérdés, hogy mi, a regény olvasói tudjuk, hogy Gergely nem szándékosan kötötte el Jumurdzsák lovát (és annak nyergébe rejtve a 300 aranyat), hanem mondhatni, hogy véletlenül, mivel nem tudta kicsomózni a kötelet, amivel a saját és a török ló volt összekötve.

Dobó tehát elhatározza, hogy vitézt nevel a kisfiúból, ennek jegyében a török zsákmányból származó kis piros hüvelyes kardot köti az oldalára, majd megkéri Gábor papot, hogy vigye el a fiút Török Bálint lakhelyére, Szigetvárra. Dobó ugyanis előrelátó és amikor elhatározza, hogy az úton felbukkanó 200 fő török csapatot megtámadja, azzal is tisztában van, hogy Gergely nem lesz biztonságban a csata alatt, ezért küldi el a pappal. Ráadásul a gyerekneveléshez is érthet valamicskét, hiszen az a mondata, miszerint Az a fő, hogy ne féljen a legény!” egész életére hatással lesz Gergelyre.

A jellemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz