Giovanni Boccaccio – Dekameron – Harmadik nap – Olvasónapló

Harmadik nap második novella

Mesélő A novella
Pampinea főbb szereplői helyszíne
Agilulf, a longobárdok királya
Teudelinda, Agilulf felesége
Egy fiatal közkatona
Pavia

A Paviában székelő longobárd király, Agilulf, feleségül vesz egy gyönyörű asszonyt, Teudelindát.

A király egyik közkatonája pedig halálosan beleszeret a királynéba. A csatlós azonban azzal is pontosan tisztában van, hogy soha sem lesz olyan szerencsés, hogy ez a szerelem be is teljesüljön. A vágyakozás azonban makacs dolog, az ifjú katonát sem hagyja nyugodni, annyira, hogy végül elhatározza, inkább a halált választja, mert nem tud tovább így élni.

Ekkor azonban az az ötlete támad, hogy mivel úgysem akar élni tovább, akár meg is próbálhatja valahogy elcsábítani a királynét. Hiszen vagy sikerül neki és akkor biztosan kivégzik, vagy nem sikerül neki, és kivégzik. Az eredmény ugyanaz, ő meg úgyis a halált kívánja már.

Azonban azzal is tisztában van, hogy nem vallhatja be szerelmét a királynőnek, hiszen az szóba sem állna vele. Tehát tervet kell készíteni.

A királynak és Teudelindának külön hálószobája van, a király nem tölt minden éjszakát feleségével. A fiatal katona tehát azt találja ki, hogy valahogyan a királynak kéne álcáznia magát, úgy tudna bejutni Teudelinda hálójába.

Kilesi tehát Agilulfot, amint egy éjszaka bő köpenyben, egyik kezével, gyertyával, másik kezével pedig egy pálcával megy a felesége hálószobájához, majd a pálcával szó nélkül megkopogtatja az ajtót, mire beengedik.

Következő éjszakára tehát szerez egy köpenyt, gyertyát és pálcát és kopogtat az ajtón. Az ajtót egy álmos komorna nyitja ki, aki azonnal elfújja a gyertyát, még mielőtt kiderülne, hogy nem a király érkezett.

A fiatal katona azután befekszik a királyné mellé, és mivel hallotta, hogy a király egy szót sem akar hallani olyankor, ha mérge, úgy tesz a sötétben, mint morcos lenne, így a királyné nem mert mondani/kérdezni semmit.

A csel sikerrel jár, a királyné nem fedezi fel, hogy nem a férjével szeretkezik. Az ifjú ezután elhagyja a királyi hálótermet.

A tervbe azonban hiba csúszik, a katona nem számolt azzal, hogy a király ezen az éjszakán is elmegy a feleségéhez. A király pedig elcsodálkozik, mikor befekszik a felesége mellé, hiszen az asszony méltatlankodik, amiért ezen az éjszakán már másodszor jön a király, holott máskor hetekig felé sem néz.

Agilulf nem hülye, rögtön rájön, hogy valaki a nevében a feleségével hált és ez a valaki még nem lehet messze, és csak belső ember lehetett.

A király felkeresi a katonák szálláshelyét, akik egy hosszú teremben alszanak. Agilulf minden alvó katona mellére ráteszi a kezét, gondolván, hogy annak, aki orvul a feleségével töltötte az éjszakát, a kaland miatt még most is erősen dobog a szíve.

A vétkes katona is ott fekszik már a többi között, látja a királyt, ki is találja, hogy miért érkezett, de nem tehet semmit. Amikor a király hozzá ér, úgy tesz, mintha ő is aludna, de hevesen dobogó szíve elárulja őt.

A király tehát megtalálta a tettest, de nem csap balhéz azonnal, hanem egy ollóval a sötétben levág egy darabot a hajából a füle mellett, hogy másnap megismerhesse, majd távozik.

Ám a fiatal katonának is van esze, az éjszaka további részét azzal tölti, hogy az összes katonatársának levágja a haját ugyanott.

Másnap, mikor a király maga elé rendeli a katonáit, hogy kiválassza közülük a bűnelkövetőt, döbbenten tapasztalja, hogy az össze katonának hiányzik egy darab haja ugyanott.

Ebből a király is rájön, hogy ellenfele kellően furfangos, tehát feladja a küzdelmet és hangosan csak annyit mond:

„ – Az, ki elkövette, többé meg ne tegye, és menjetek Isten hírével.”

A királynak jó oka van így tenni, hiszen kínzással végül megtalálhatta volna az elkövetőt, de akkor kiderült volna a felesége – és az ő – becsületén esett folt, jobbnak látta tehát így elintézni az ügyet.

A többiek között ácsorgó fiatal tettes pedig pontosan megértette a neki címzett szavakat és soha többet nem próbálkozott a csínnyel.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .