Giovanni Boccaccio – Dekameron – Harmadik nap – Olvasónapló

Harmadik nap hetedik novella

Mesélő A novella
Emilia főbb szereplői helyszíne
Tedaldo degli Elisei
Aldobrandino Palermini
Ermellina, Aldebrandino felesége, Tedaldo szeretője
A fogadós testvérek
Faziuolo da Pontremoli, a zsoldos katona
Firenze
Ancona
Ciprus

Egy firenzei nemes ifjú, Tedaldo degli Elisei, beleszeretett Aldobrandino Palermini feleségébe, Ermellinába. A szerelem viszonzásra talált, titokban szeretők lettek.

A románc sokáig folytatódott, amikor Ermellina egy idő után már nem akart találkozni Tedaldóval. Döntését nem indokolta meg, egyszerűen csak egyik pillanatról a másikra már nem fogadta Tedaldo leveleit, nem ment el a találkákra.

Tedaldo nem tudj mire vélni a hölgy viselkedését, azt viszont felfogja, hogy szakítottak vele, bár ennek okát nem tudja. Erre annyira búskomorságba esik, hogy nem is akar tovább Firenzében maradni.

Minden vagyonát pénzzé teszi és elutazik Anconába, ahol Filippo de Sanlodeccio álnéven egy gazdag ciprusi kereskedő szolgálatába áll, majd vele utazik Ciprusra.

A kereskedő idővel megkedveli az ifjút és társául fogadja, vagyis nincsenek anyagi gondjai. És bár továbbra is szerelmes Ermellinába és szeretné viszontlátni, mégis kitart és hét évig Cipruson marad.

Hét év után azonban nem bírja tovább legyőzni honvágyát és szerelmét és titokban visszatér Firenzében. Egy kis fogadóban száll meg, amit két testvér vezet.

Első útja természetesen az asszony házához vezet, de rémülten látja, hogy annak ablaktáblái zárva vannak, mintha elhagyatott lenne, vagy gyászolnának valakit.

Erre a testvérei házához megy, ahol meglátja négy testvérét gyászruhába öltözve. Mivel rég járt már a városban, és megváltozott annyira, hogy biztos nem ismerik fel, így érdeklődni kezd, hogy miért viselnek gyászruhát.

Megtudja, hogy két héttel azelőtt meggyilkolták a testvérüket, Tedaldót. Tedaldo igen elcsodálkozik ezen, hiszen ő tudja, hogy nem gyilkolták meg. Ráadásul a gyilkossággal éppen régi szeretője, Ermellina férjét, Aldobrandino Palerminit gyanúsítják a testvérek.

A városban az a pletyka járja, hogy a férj tudott a felesége és Tedaldo közötti románcról és bár Tedaldo 7 éve elhagyta a várost, mindenki meg van győződve róla, hogy titokban visszatért, folytatták a kapcsolatot, amiért is a férj megölte.

Tedaldo értetlen, nem tudja mi történt, bár igaz a pletyka, de csak addig, hogy ő elment a városból. Nem tért vissza álruhában és nem gyilkolta meg őt a féltékeny férj. De akkor ki a halott, akit mindenki Tedaldónak hisz?

Ezek a gondolatok járnak Tedaldo fejében, miközben fogadói szobája ágyában forgolódik, és nem tud aludni. Ekkor zajt hall és az ajtórésen át kilesi, ahogy három férfi mászik be a tetőről és egy fogadóbeli szolgálólánnyal beszélgetnek.

„- Istennek hála, most már nyugodtak lehetünk, mivel bizonyosan tudjuk, hogy Tedaldo Elisei meggyilkolásával annak testvérei Aldobrandino Palerminit vádolták meg, az pedig már be is vallotta, sőt az ítélet is meg vagyon írva: mégis jó lesz hallgatnunk, mivel ha kitudódik, hogy mi voltunk a tettesek, éppen olyan veszedelembe kerülünk, mint most Aldobrandino.”

A történet egyre titokzatosabb… Ki a három férfi, akik megölték Tedaldót, aki nem is volt Tedaldo? Az már biztos, hogy Aldobrandino ártatlanul ül börtönben és vár a halálos ítéletre. De akkor ki a halott és miért ölték meg?

Tedaldo másnap elmegy régi szeretője házába, ahol az asszony szomorú sírdogálásban találja. Ermellina zarándoknak nézi Tedaldót, aki ezt kihasználva közli, hogy valóban zarándok, Isten küldötte, aki azért érkezett, hogy mindent elrendezzen az asszony életében.

Ermellina először nem hisz neki, de mivel a zarándok elmeséli neki az asszony egész életét, mikor ment férjhez, stb., így tényleg elhiszi, hogy Isten küldte.

Fény derül arra is, hogy 7 évvel korábban miért hagyta el őt az asszony szó nélkül.

„- Bizony soha meg nem bántott, hanem a szakításra valamely átkozott barátnak szavai adtak okot, kinél akkoriban meggyóntam: mikor elmondottam neki amaz ifjú iránt érzett szerelme­met s a viszonyt, mely hozzá fűzött, úgy teleordítozta fejemet, hogy most is rémüldözöm belé; azt mondta, hogy ha nem hagyom abba, egyenest az ördög torkába jutok, a pokol mélységes fenekére, s a kárhozat tüzére vettetem.”

Vagyis Ermellina félelmében vetett véget a „bűnös” kapcsolatnak.

A zarándok ezután hosszú monológjában felvilágosítja az asszonyt, hogy mennyire képmutatóak a barátok és mennyire nem szabad hinni nekik. Megszidja, amiért anélkül szakított Tedaldóval, hogy ennek okát vele megbeszélte volna.

Hamarosan az asszony is belátja, hogy hibát követett el, de mit lehet most már tenni Tedaldo halott, férjét pedig gyilkosság vádjával fogják elítélni.

A zarándok – vagyis Tedaldo – erre közli, hogy Isten kinyilatkoztatta neki, Tedaldo nem halott. Ha és amennyiben az asszony vállalja, hogy újra szeretni fogja Tedaldót, ha előkerül, akkor a zarándok vállalja, hogy megoldja a problémákat.

Az asszony persze sírva mondja, hogy minden vágya, hogy a férjét szabadnak, Tedaldót pedig életben lássa.

A zarándok erre felfedi kilétét, Ermellina döbbenten ismeri meg régi szerelmét.

Tedaldo ezután – még mindig zarándoknak öltözve – meglátogatja Aldobrandinót a börtönben és megígéri neki, hogy kiszabadítja, cserébe csak egy dolgot kér:

„- Semmi egyebet nem akarok én, mint: bocsásd meg Tedaldo négy testvérének, hogy téged idejuttattak, mivel testvérük gyilkosának tartottak; és fogadd őket mint testvéreidet és barátaidat, midőn majd ezért bocsánatodat kérik.”

Aldobrandinónak meg olyan mindegy, hiszen egyébként sem hiszi el, hogy a zarándok ki tudná szabadítani, megígéri, amit Tedaldo kér.

Tedaldo ezután elmegy a bíróságra, ahol az Aldobrandino ügyével foglalkozó lovagnak feladja a két testvér és szolgájukat, akik a fogadót vezetik, ahol Tedaldo megszállt.

A testvéreket nem is kell kín vallatni, maguktól is bevallják, hogy ők ölték meg Tedaldót – vagyis azt, aki feltűnően hasonlított Tedaldóra – mégpedig azért, mert az ifjú vendéként betért hozzájuk és el akarta csábítani egyikük feleségét. Ezért ölték meg.

Aldobrandino tehát kiszabadul és a zarándoknak tett ígérete szerint meghívja Tedaldo testvéreit vendégségbe, hogy megmutassa, nem haragszik rájuk. Mikor már mindenki együtt van, akkor a zarándok is felfedi kilétét, ő Tedaldo.

Nagy az öröm, örülnek a testvérek, hogy visszakapták öccsüket, örül Ermellina, hogy visszakapta a szeretőjét és örül Aldobrandino, hogy kiszabadult a börtönből. A pletykákkal ellentétben pedig Aldobrandinónak fogalma sem volt a felesége és Tedaldo kapcsolatáról, tehát most sem tudja, hogy tulajdonképpen a felesége szeretőjének köszönheti szabadulását.

Nem sokkal később az is kiderül, hogy ki volt az a férfi, aki zaklatta a fogadósok feleségeit, és akit azok megöltek, mint Tedaldót.

Egy nap katonák érkeznek a városba, és amikor meglátják Tedaldót, örömmel üdvözlik:

„- Adjon Isten, Faziuolo.”

Kiderül tehát, hogy a katonák egyik társa a megszólalásig hasonlított Tedaldóhoz, és éppen két hete érkezett a városba, azóta társai semmit sem halottak róla. Vagyis a leszúrt férfi, akit mindenki Tedaldónak hitt valójában egy rá nagyon hasonlító, Faziuolo da Pontremoli nevű zsoldos katona volt.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..