Giovanni Boccaccio – Dekameron – Második nap – Olvasónapló

Második nap második novella

Mesélő A novella
Filostrato főbb szereplői helyszíne
Rinaldo d’Asti, a gazdag kereskedő
A Rinaldót kísérő lovas legény
Három útonálló
Azzo da Ferrara őrgróf szeretője
útban Ferrarából Veronában
a Castel Guiglielmón nevű vár

Egy Rinaldo d’Asti nevű gazdag kereskedő üzleti ügyben Bolognában járt. Miután dolgai elintézte, egy lovas kísérővel tartott Verona felé.

Út közben három lovassal találkozott, aki becsületes embereknek látszottak, valójában azonban útonállók és rablók voltak, de persze emberünk ezt (még) nem tudta.

Rinaldo d’Asti megörült a társaságnak, legalább nem kell magányosan utaznia a veszélyes vidéken. Beszélgetés közben az imádságokra terelődött a szó, a jövevények egyike megkérdezte Rinaldo d’Astitól, hogy milyen imádságokat szokott elmondani.

Rinaldo d’Asti minden reggel elmondja a Miatyánkot és az Üdvözlégymáriát. Tapasztalatai szerint ezek hasznosak, mivel ügyei miatt sokat utazik és sokszor előfordult már, hogy veszélyes helyzetekbe került, de mindig szerencsésen megúszta az ilyeneket és mindig szokott kényelmes esti szállást is találni. Ezt a szerencséjét pedig egyértelműen a minden nap elmondott imádságoknak tulajdonítja.

A lovasok vezetője megkérdezi, hogy aznap reggel is elmondta-e az imát. Rinaldo d’Asti igennel felel.

A kis csapat már egy a Castel Guiglielmón nevű vár közelében jár, amikor a három lovas kirabolja Rinaldo d’Astit, mindenét elveszik, és ő ott marad az út közepén egy szál ingben. Természetesen lovas szolgája azonnal elmenekül.

A lovasok pedig nevetnek rajta, mondván, ha annyira bízik az imádságokban, akkor bizonyára aznap éjszakára is talál megfelelő szállást. Ezzel elvágtatnak.

Rinaldo d’Asti elkeseredik, mivel tél van és hó, esélyes, hogy meg sem éli a reggelt. Először valami barlangfélét keres, de miután nem talál, úgy dönt, hogy megpróbálja gyalog elérni a közel várat.

Mire azonban Castel Guiglielmónba ér, a várfal kapuit már bezárták és másnap reggelig ki sem nyitják. Rinaldo d’Asti nem tehet mást, kénytelen a várfal tövében megvárni a reggelt. Ekkor észrevesz egy házat, ami kissé kilóg a várfalról, annak fedezékébe húzódik be.

A várhoz tartozó városban élt egy szépséges özvegyasszony, Azzo őrgróf szeretője. Az őrgróf éppen aznap estére jelezte szeretőjének érkezését, aki erre pompás fürdőt és vacsorát készített elő a grófnak.

Később azonban Azzo őrgrófnak váratlanul egyéb elfoglaltsága támadt, ezért kénytelen volt lemondani a találkát. A szépséges özvegy pedig egyedül maradt a már elkészített fürdővel és vacsorával.

Az özvegy – mi más tehetett volna – saját maga használta fel a fürdőt. A fürdőszoba pedig éppen amellett a kiugró rész mellett volt, ahová Rinaldo behúzódott. Az özvegy felfigyelt a kintről jövő keserves sóhajtozásra, és egy szolgálót küldött, nézze meg, ki az.

A szolgáló jelenti, hogy egy ifjú van az eresz alatt, akit útonállók raboltak ki. A szép özvegy erre úgy dönt, hogy beengedi Rinaldót és megvendégeli, hiszen úgyis rengeteg étel van a házban a gróffal való elmaradt randevú miatt.

Rinaldót tehát beengedik, fürdőt vesz, kap ruhákat is, majd az özveggyel vacsorázik. Az özvegynek pedig feltűnik, hogy milyen szép szál, jóképű legény Rinaldo, ő pedig olyan magányos, ami különösen rosszul érinti, hiszen párban tervezte eltölteni az estét.

A folytatást sejthetjük, az szép özvegy megajándékozza kegyeivel Rinaldót, aki persze nem áll ellen.

Másnap reggel titokban elhagyja az özvegy házát és úgy tesz, mintha messzi útról érkezne. A fogadóban pedig megtalálja azt a lovas legényét, aki elmenekült, amikor az útonállók megtámadták őket. A legénynél vannak Rinaldo ruhái is, ki így saját holmijába tud öltözni.

Éppen indulni készülnek, amikor még nagyobb szerencse éri. A három haramiát közben valami más bűntett miatt elfogták a hatóságok és éppen a várba hurcolták őket.

Rinaldo az összes tőle elrabolt holmi megtalálja a rablóknál, így a történet szerencsés véget ér.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .