Giovanni Boccaccio – Dekameron – Második nap – Olvasónapló

Második nap negyedik novella

Mesélő A novella
Lauretta főbb szereplői helyszíne
Landolfo Ruffolo, a gazdag úr
Egy szegény asszony és a lánya
Ravello városa
Ciprus
Cefalonia szigete
Korfu

Ravello városában élt egy Landolfo Ruffolo nevű gazdag kereskedő, aki azonban nem elégedett meg meglévő vagyonával, hanem meg akarta duplázni azt.

Építtetett egy nagy hajót, minden vagyonán árukat vásárolt és Ciprusra vitorlázott, hogy ott eladva a rakományt busás haszonhoz jusson.

Landolfo Ruffolo azonban elfelejtett piackutatást végezni, így Cipruson kiderült, hogy az általa hozott árukból bőven túlkínálat van, a rakományán csak jókora veszteséggel tudott túladni. Tehát nemhogy megduplázta volna a vagyonát, hanem gyakorlatilag tönkrement.

Landolfo Ruffolo úgy gondolja, hogy két lehetősége van: öngyilkos lesz, vagy kalóznak áll. Utóbbit választja, és maradék pénzén felszerel egy könnyű kalózhajót, amivel a török gályákat fosztogatja.

Landolfo új szakmájában jóval sikeresebben működik, mint kereskedőként és egy év alatt nagyobb vagyonra tesz szerint, mint amivel annak idején Ravelloból elindult. A kalóz ezért úgy dönt, megelégszik ennyi vagyonnal és hajójával hazatér.

Archipelagus környékén azonban vihar támad és Landolfo kénytelen behúzódni hajójával egy kis sziget öblébe, amíg elvonul a vihar. Ekkor azonban megjelenik két hatalmas genovai gálya, amik szintén a vihar elől keresnek menedéket.

Felismerik Landolfo kalózhajóját, elfoglalják, Landolfo pedig fogoly lesz az egyik gályán.

A gályák a vihar után folytatják útjukat, hamarosan azonban újabb viharba kerülnek. A két hajó elsodródik egymástól, majd az, amelyiken Landolfo raboskodik, éjszaka zátonyra fut Cafelonia szigeténél.

A sötétben a tenger tele van hajótöröttekkel, mindenki valamilyen roncsdarabba igyekszik megkapaszkodni. Landolfo is felmászik egy deszkadarabra. Reggel, amikor szétnéz, üres a tenger, ő az egyetlen túlélő.

A közelében egy láda hánykolódik a vízen, egyre közelebb kerül hozzá és Landolfo fél, hogy a láda nekivágódik az ő deszkájának és összetöri azt. Mindent elkövet, hogy a ládát távol tartsa, de egy széllökés miatt mégis bekövetkezik a katasztrófa, a láda összetöri a deszkát, Landolfo a vízbe esik.

Nem tehet mást, most a ládába kapaszkodik. Másnapra Landolfo már nagyon rosszul van a szomjúságtól és a naptól. A ládába kapaszkodva Korfu szigetén ér partot, ahol egy szegény asszony és a lánya veszi pártfogásába.

Landolfo néhány nap alatt felépül a gondos ápolásnak köszönhetően. Amikor már jó van, az öregasszony odaadja neki azt a ládát, amivel partot ér. Landolfo nem reméli, hogy bármi hasznos lenne a ládába, de amikor kinyitja, hatalmas mennyiségű drágakövet talál benne.

Ne feledjük, abban a ládában, amit a tengeren minden erejével igyekezett ellökni magától.

Ezután kalandos úton hazatér Ravellóba, ahol eladja a köveket és pont akkor vagyonra tesz szert, mint amekkora elindulásakor volt.

Természetesen busás összeget küld a korfui asszonynak, aki megmentette az életét és visszaadta a ládáját.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .