Második nap kilencedik novella
| Mesélő | A novella | |
| Filoména, az aznapi királynő |
főbb szereplői | helyszíne |
| Bernabň Lomellin, a genovai kereskedő Ambrogiuolo Zinevra, Lomellin erényes és szépséges felesége Sicurano da Finale, Zinevra álneve A szultán |
Párizs Genova Acri Alexandria |
|
Párizsban együtt vacsorázik néhány kereskedő, akik barátok is. A beszélgetés hamarosan az otthon hagyott feleségekre terelődik. A kereskedőt többsége úgy vélekedik, hogy mivel sokat vannak úton, ezért ilyenkor nem köti őket a házastársi hűség, sőt, igyekeznek minden alkalmat kihasználni, ami üzleti ügyek közben adódik.
A gondolatmenet alapja, hogy valószínűleg az otthon maradt feleségek sem hűségesek hozzájuk, mivel sokat vannak távol, tehát tulajdonképpen csak a bibliai „szemet szemért, fogat fogért” mondás alapján cselekszenek.
A kereskedők között azonban van egy genovai születésű, Bernabň Lomellin nevű férfi, aki nem ért egyet társaival. Szerinte az ő felesége – aki egyébként messze földön híres szépségéről, erkölcsösségéről, és gyakorlatilag mindenben tökélete – mindig hűséges marad hozzá, és akármilyen hosszú üzleti útra is megy, az asszony soha nem csalja meg.
A vacsoratársaság egyik fiatal tagjai, bizonyos Ambrogiuolo, ezt rögtön kihívásként értékeli. Szerinte ugyanis nincs olyan nő, akit ne lehetne kísértésbe hozni, és aki ellent tudnak állni ennek a kísértésnek.
Szó szót követ, mindkét férfi védelmezi a saját igazát, Bernabň Lomellin szerint a felésége mindig hűséges, Ambrogiuolo szerint viszont minden nő csapodár.
Az indulatokkal együtt a vita hevessége is emelkedik, ami odáig fajul, hogy a két férfi fogadást köt: Ambrogiuolo vállalja, hogy elutazik Genovába és három hónapon belül ráveszi Bernabň Lomellin eleségét, hogy az feküdjön le vele. Bizonyítékképen pedig elhoz az asszony hálószobájából néhány személyes holmit. Bernabň Lomellin pedig ezalatt Párizsban marad és megígéri, hogy nem ír az asszonynak, vagyis nem figyelmezteti a fogadásra.
Ha Ambrogiuolo veszít, akkor 1000 aranyat fizet Bernabň Lomellinnek, ha viszont nyer, akkor 5000 arany üti a markát.
A fogadás megköttetett, Ambrogiuolo pedig elutazik Genovába. Ott azonban hamar meggyőződik arról, hogy Lomellin felesége valóban az az erkölcsös asszony, amilyennek a férje lefestette, semmi esélye sincs, hogy megnyerje a fogadást. Legalábbis, ha tiszta eszközökkel játszik.
Mivel azonban 5000 arany és a jó híre forog kockán, hamar kieszeli a tervet, amivel bejuthat az asszony szobájába.
Megvesztegeti a feleség egyik szolgálólányát, aki egy ládában becsempészi Ambrogiuolót az asszony hálószobájába.
Ott éjszaka, amikor a feleség és kislánya alszanak, kimászik a lásából és anélkül, hogy felébresztené az alvókat, jól megjegyzi a szoba berendezését, elcsen néhány személyes tárgyat, gyűrűt, karkötőt stb. Még az alvó asszonyt is kitakarja, és meggyőződik róla, hogy az valóban olyan gyönyörű, mint mondják. Ekkor észrevesz egy anyajegyet az asszony bal melle alatt, jól meg is jegyzi, majd visszatér a ládába. További két éjszakán is így tesz.
Ezután a szolgálólány újra kicsempészi a lásában és sietve Párizsba utazik, ahova még a határidő lejárta előtt meg is érkezik. Bemutatja a férjnek az ellopott apróságokat, de Bernabň Lomellin szerint ez még nem elegendő bizonyíték arra, hogy megnyerte a fogadásokat, a használati tárgyakat bárhogy megszerezhette.
Ambrogiuolo azonban elmondja, hogy az asszony bal melle alatt egy anyajegy van. A férj szerint ez már nyilvánvalóan olyan bizonyíték, ami arra utal, hogy látta az asszonyt meztelenül, vagyis együtt töltötték az éjszakát.
Ambrogiuolo megnyerte a fogadást, megkapja az 5000 aranyat, Bernabň Lomellin pedig a féltékenységtől félőrülten és dühösen indul haza Genovába.
Azonban nem utazik haza, hanem megáll egy Genova melletti birtokán és egyik szolgájával üzen haza a feleségének, hogy jöjjön ki hozzá. Az asszony boldogan indul el a szolga kíséretében, egy elhagyott helyen azonban a szolga közli vele, hogy a férjtől azt a parancsot kapta, hogy ölje meg az asszonyt és testét hagyja ott temetetlenül.
Az asszony nem érti, hogy férje miért szabta ki rá ezt a kegyetlen büntetést, hiszen semmi rosszat nem csinált. Végül sikerül meggyőznie a szolgát – akinek egyébként sem nagyon tetszik a kapott parancs –, hogy ne ölje meg őt.
Azt találják ki, hogy az asszony levetkőzik, megkapja a szolga ingét és kabátját, a szolga pedig az asszony ruháját, mint bizonyítékot bemutatja a férjnek, mondván, hogy a feleségét megölte, testét egy hasadékba dobta, ahol a farkasok azonnal fel is falták.
Az asszony a haláltól ugyan megmenekült, de ott maradt az éjszaka közepén egyedül, félig meztelenül, kiszolgáltatottan. Nem keseredik azonban el, a következő faluban egy ismerős asszonynál matrózruhát szerez, levágatja a haját és a tengerpartra megy, ahol Sicurano da Finale néven elszegődik egy katalán nemesúr, szenyor Encararch hajójára szolgának.
Az asszonyt, immár inasként hamar megkedveli szenyor Encararch, és mindenhová magával viszi. Egy alkalommal Alexandriában járnak a szultánnál. A szultán is felfigyel a kedves, mindig szolgálatkész és ügyes Sicuranóra és elkéri őt a kapitánytól, aki neki is ajándékozza.
Az asszony – természetes anélkül, hogy kiderülne, hogy nem férfi – hamar kivívja a szultán tiszteletét is, egyik első emberévé válik.
Acri városában ekkoriban évente egyszer nagy vásárt tartanak, ahová vegyesen érkeznek keresztény és szaracén kereskedők is. A szultán ilyenkor komoly hadsereget is szokott küldeni a vásárra, hogy a rendet fenntartsák. Ennek a rendészeti erőnek abban az évben Sicurano lesz a parancsnoka, aki a vásárban szívesen elbeszélget az olasz kereskedőkkel, így nosztalgiázva kicsit.
Egy alkalommal betér egy velencei kalmár sátrába, ahol legnagyobb megdöbbenésére a saját régi gyűrűit, karkötőit veszi észre. Rezzenéstelen arccal érdeklődik az ékszerekről a kereskedőtől, aki persze nem más, mint Ambrogiuolo.
Ambrogiuolo pedig boldogan és vigyorogva meséli el a szultáni őrség parancsnokának, hogy hogyan szerezte meg azokat. Az asszony számára ekkor válik világossá, hogy miért akarta megölteni őt a férje. Ambrogiuolo ugyanis úgy meséli a történetet, ahogy Bernabň Lomellinnek is mondta, vagyis, hogy lefeküdt az asszonnyal, akitől ennek fejében kapta az ékszereket. Az asszony persze tudja, hogy ez nem igaz.
Az asszony egyrészt bosszúra készül Ambrogiuolo ellen, másrészt vissza akarja szerezni a férjét. Ezért a vásár alatt komolyan összebarátkozik Ambrogiuolóval, majd amikor vége a vásárnak, akkor felajánlja neki, hogy együtt – vagyis az asszony pénzén, de a férfi irányításával – nyissanak boltot Alexandriában.
Ambrogiuolo jó üzletet szimatol, belemegy a dologba és a szultán fővárosába költözik. Az asszonynak ezután azt is sikerül nagy nehezen elérnie, hogy a férje Alexandriába jöjjön.
Mivel az asszony a szultán belső embere, hamar kieszközöl egy kihallgatást Ambrogiuolo és Lomellin számára s szultán előtt. Ott az asszony kérésére a szultán keményen ráförmed Ambrogiuolóra, hogy mondja el az igazat a fogadás tárgyában, hogyan is nyerte meg az 5000 aranyat.
Egy szultán kérésének, amit fegyveres őrök támasztanak alá, nehéz ellenállni, ezért Ambrogiuolo, Lomellin, a férj jelenlétében, elmeséli az igazságot, vagyis, hogy csalással nyerte meg a fogadást, soha nem feküdt le asz asszonnyal.
A férj persze nagyon elcsodálkozik és elszomorodik ezen, egyébként is már régen megbánta, amit első haragjában az asszonnyal tett.
A feleség ekkor felfedi kilétét, kiderül, hogy nem Sicurano, a szultáni testőrség parancsnoka, hanem madame Zinevra, Lomellin hűséges felesége, akit férje parancs ellenére nem öltek meg.
A szultán csodálkozik a legjobban, mivel azonban Zinevrát parancsnokként igen megkedvelte, megbocsát neki, sőt magasztalja erkölcsösségét és kitartását, amiért soha nm keseredett el a rajta esett igazságtalanság miatt.
Lomellin persze azonnal felesége lábai elé borul és az asszony meg is bocsát neki.
Ambrogiuolo pedig nem kerüli el a méltó büntetést, egy cölöphöz kötik, bekenik mézzel és a rászálló bogarak még aznap megölik.
Lomellin és Zinevra tiszteletére nagy lakomát ad a szultán, majd egy kincsekkel gazdagon megrakott hajóval visszaengedi őket Genovába, ahol boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!