Harmadik felvonás – első jelenet – Spártában, Meneláosz palotája előtt
| Főbb szereplők | Időpont | Helyszín |
| Szép Heléna A kar (Heléna szolgálólányai) Phorküasz |
Spárta Meneláosz palotája előtt |
Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:
Megint ugrunk, időben és térben is. Spártában vagyunk, ahova éppen visszatér hajóin Meneláosz király és Szép Heléna.
Meneláosz kiszabadította Szép Helénát a trójai „fogságból”.
Goethe ebben a jelenetben követi az antik dráma hagyományait: a cselekmény a szabad ég alatt játszódik, többnyire csak három szereplő van jelen egyszerre a színen és fontos szerep jut a karnak.
A jelenet Heléna és a kar beszélgetéséből indul, amiből megtudjuk, hogy Heléna éppen most szállt le szolgáló lányaival a hajóról, amivel Meneláosszal közöse hazatértek.
Helénát azonban kétségek gyötrik, mert Meneláosztól felemás, homályos utasításokat kapott. Meneláosz közölte vele, hogy amíg ő hadiszemlét tart az embereivel, addig Heléna menjen a házukba, ellenőrizze, hogy minden rendben van-e.
Készítsen elő áldozatot (háromláb, friss víz, éles kés) az isteneknek. Meneláosz azonban azt nem közölte vele, hogy milyen áldozatot akar bemutatni.
Helénában felmerül a gondolat, hogy esetleg ő maga lesz az áldozat azért, mert elszökött Párisszal Trójába, de végül úgy dönt, hogy ha így is lesz, akkor sem tehet semmit, a sorsa az istenek kezében van és neki vége kell hajtania férje parancsát.
A jelenet következő része már azután játszódik, hogy Heléna megérkezett a palotához, be is ment és körülnézett. Most a kar ijedten írja le, ahogy Heléna dúltan jön kifelé a palotából. A kar rémülten kérdezi, hogy mit talált bent Heléna, ami ennyire felzaklatta.
Heléna pedig elmeséli, hogy a hatalmas, félhomályos palotában senkit sem talált, csak egy torz alak ült az egyik kandalló előtt, akit Heléna hiába szólongatott.
Heléna először azt hitte, hogy a palotára felügyelő kulcsárasszony ücsörög ott, de amikor az végre felkelt, akkor kiderült, hogy egy rémséges alak, akinek csak egy szeme és egy foga van.
Heléna úgy megijedt tőle, hogy kirohant a palotából, vissza a karhoz (ami tulajdonképpen a szolgálólányaiból áll.)
Hamarosan kijön a palotából a csúf alak is, aki Phorküasz néven mutatkozik be, és tényleg a kulcsárasszony.
Phorküasz valójában nem más, mint Mefisztó, aki az előző felvonásban engedélyt kapott a banyáktól, hogy felvegye az alakjukat, azaz egy szeme és egy foga legyen. Mefisztó most ebben az antik alakban azon mesterkedik, hogy összehozza Faust és Heléna találkozását.
Phorküasz nem kíméli Szép Helénát, felhánytorgatja neki, hogy megszökött Párisszal, amíg a férje távol volt, miatta robbant ki a trójai háború. Goethe itt számos olyan elemet szó a jelenetbe, ami ókori történetekből származik és Helána életével kapcsolatos, bár néha egymásnak is ellent mondanak.
Eleinte Heléna méltóságán alulinak érzi, hogy megvédje magát, vagy válaszolgasson egy nyomorék kulcsárasszony vádjaira. Helyette a kar tagjai egyenként keverednek vitába Phorküasszal (Mefisztóval), aki persze őket is jól kiosztja.
Phorküasz ezután újra Helénát veszi célba és addig vádolja mindenféle vélt, vagy valós vétekkel és hibával, amíg Heléna végül nem bírja a feszültséget és elájul, a kar tagjainak karjába hanyatlik.
A kar persze most egy emberként esik neki Phorküasznak, amiért az bántotta asszonyukat. Szerintük már nincs értelme felhánytorgatni olyan dolgokat, amik elmúltak.
Közben Heléna megához tér, Phorküasz pedig egy kicsit visszavesz, úgy kezd el viselkedni, ahogy egy kulcsárasszonynak kell:
„Most már újra nagyszerű, s a szépség teljessége vagy,
nézésed parancsoló; nos, mit parancsolsz? mond ki hát.”
Heléna pedig megparancsolja, hogy készüljenek az áldozatra, amit Meneláosz elrendelt. Phorküasz erre azt válaszolja, hogy már minden elő van készítve és kíváncsian érdeklődik, hogy ki lesz az áldozat?
Heléne szerint Meneláosz azt nem közölte. Phorküasz erre látványosan kétségbe esik, majd kijelenti, hogy ő bizony biztos forrásból tudja, hogy az áldozat maga Heléna és a rabszolgalányai (azaz a kar) lesz.
Heléna – aki mint korábban láttuk, titokban számított erre – és a kar is kétségbe esik, amire Phorküasz még egy lapáttal rátesz, amikor kijelenti, ráadásul csak Helénát fogják lefejezni, a kar tagjait felakasztják.
Phorküasz parancsot is ad a palotából kijövő törpéknek, hogy készítsék elő az áldozatot.
Heléna szóhoz sem jut, a karból pedig kiválik a karvezetőnő, aki hízelegni kezd Phorküasznak:
„Bölcs vagy, tapasztalt s nyilván jóindulatú,
bár félreismertünk s szapultunk ostobán.
Megmentésünkre tudsz-e módot, mondd tehát.”
Phorküasz természetesen tud módot, hiszen az ő bőrébe bújt Mefisztó célja nem más, mint hogy összehozza Helénát Fausttal. Phorküasz ezért mondja azt, hogy Helénát akarja feláldozni Meneláosz, és mivel Heléna fejében korábban is megfordult már ez a gondolat, a lány elsőre el is hiszi a dolgot.
Phorküasz
„Mi sem egyszerűbb: csupán a királynén múlik az,
hogy ment legyen, mellékesen ti is vele.
De elszánás kell hozzá, és minél előbb.”
Heléna egy antik hősnőhöz méltóan, emelt fejjel viseli akár a kivégzése gondolatát is, de azért van annyira emberi, hogy érdekelje a menekülés lehetősége:
„Reszkessenek csak! Fáj a szívem, de nem remeg;
ha tudsz menekvást, mégis hálával veszem.
Bölcs s megfontolt személy lehetetlenséget is
nyilván lehetőnek lát gyakorta. Szólj tehát.”
Phorküasz pedig előad egy furcsa történetet, amivel előkészíti Heléna és Faust találkozását. Elmondása szerint, amíg Meneláosz a trójai háborúban harcolt, addig Spárta északi részét, a hegyvidéket különleges emberek szállták meg, akik egy hatalmas, soktornyos várat is építettek oda.
Goethe itt teljesen szabadon bánik a térrel és az idővel. Ahhoz, hogy az ókorban élő Helénát összehozhassa Fausttal, megteszi Faustot 13. századi keresztes lovagnak, és várúrnak.
Mefisztó fenyegetőzése az áldozattal csak arra kellett, hogy elérje Helénánál, hogy az hajlandó legyen Faust várában menedéket keresni.
Helénát persze érdekelni kezdi a furcsa társaság, aki várat épített Spárta szélén. Phorküasz ódákat zeng vezérükről (azaz Faustról) is:
„[…] Jókedvű, bátor, hozzá délceg termetű
s oly nyílt eszű, mint, mondhatom, kevés görög.”
Végül Phorküasz csak kimondja végül, hogy mit ajánlj: Heléna megmenekülhet Meneláosz áldozata elől, ha ebben a várban keres menedéket.
Heléna azonban habozik:
„Hogyan? Elhiggyem, hogy Menelaosz király
úgy elragadtatná magát, hogy bántana?”
Phorküasz ügyesen rájátszik Heléna kétségeire, majd a Meneláosz közeledését jelző kürtsző végül döntésre bírja Helénát:
„Meggondoltam, mit kell kockára tennem itt.
Ártó szellem vagy, érzem csalhatatlanul,
s hogy jót fordítasz rosszra, attól rettegek.
Mindegy, a várba mégiscsak veled megyek;”
Helén tehát döntött, Phorküasz, azaz Mefisztó elérte, amit akart, a kar pedig ujjong, hogy nem kell meghalniuk.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folyatáshoz!