Harmadik felvonás második jelenet – Belső várudvar
| Főbb szereplők | Időpont | Helyszín |
| Szép Heléna A kar (Heléna szolgálólányai) Faust Lünkeosz, a toronyőr Mefisztó |
Belső várudvar |
Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:
Az előző jelenet végén, amikor Heléna végre eldönti, hogy furcsa vár uránál (Faustnál) keres menedéket, Helénára és a karra hirtelen földöntúli köd száll le, majd amikor eloszlik, akkor már a várban vannak.
Phorküasznak, azaz Mefisztónak köszönhető ez, aki a várban már nincs Helénáékkal, mivel Heléna és Faust találkozása túl magasztos ahhoz, hogy ott az ördög is jelen legyen.
Persze erről Heléna semmit sem tud, ő és a kar csak azt veszik észre, hogy egy hatalmas vár udvarán álnak. Hamarosan apródok hosszú sora indul lefelé a várfal lépcsőjén, majd amikor elhelyezkedtek, akkor megjelenik várúrként maga Faust is:
„A kar által mondottak rendre megtörténnek
Faust, miután a gyermekek és apródfiúk
hosszú menete leérkezett, középkori lovagi,
udvari viseletben megjelenik fent a lépcsőn,
és lassan, méltóságteljesen lefelé jön.”
Faustról először a karvezetőnő mond véleményt: el van ragadtatva tőle. Közben Faust odaér Helénához, bilincsben vezetve egy férfit.
Faust elmondja, hogy a férfi toronyőr, akinek az lett volna a feladata, hogy kürtjével jelezze, ha közeledik valaki a várhoz. Mivel ezt elmulasztotta, így Faust nem értesült időben a közeledőkről, ezért nem tudta azonnal illően köszönteni Helénát.
Persze az olvasó tudja, hogy a szerencsétlen toronyőr semmilyen hibát nem követett el, hiszen Heléna és a kar ördögi praktika segítségével érkeztek a várba.
Faust arra kéri Helénát, hogy határozza meg a toronyőr büntetését. Heléna azonban meg akarja hallgatni a toronyőrt is, mielőtt ítéletet mond.
Lünkeosz, a toronyőr pedig egy gyönyörű dalban mondja el, hogy semmit sem látott, csak ködöt, és amikor a köd felemelkedett, Heléna és a kar már a várban voltak.
Lünkeosz, a toronyőr dalát akkor is érdemes elolvasni, ha semmi más nem érdekli az embert a Faustból, mert nagyon szép!
Heléna elérzékenyül Lünkeosz dalától:
„Engedd szabadon szegényt;
isten zavarta meg, ne érje gáncs.”
Kedves gesztus ez Helénától, még ha nem is isten zavarta meg Lünkeoszt, hanem az ördög…
Heléna ítélete Faustnak is tetszik, tulajdonképpen ő is behódol Helénának:
„Magamat s amit
enyémnek képzeltem, kényedre bízom.
Hadd boruljak le, szabadon s hiven
úrnőmnek vallva azt, ki megjelent
csupán, s övé lett máris trón, vagyon.”
A magasztos pillanatot Lünkeosz visszatérése szakítja félbe, aki hálából azért, amiért Heléna nem ítélte halálra, hatalmas láda kincset hoz a lánynak.
Szavaiból kiderül, hogy a lovagok a negyedik keresztes háborúban harcolva jutottak el Spártába (ne feledjük: Goethe szabadon bánik a térrel és az idővel)
Faust kicsit megsértődik Lünkeoszra, amiért az tulajdonképpen ellopja előle a show-t, rendre utasítja a toronyőrt, miszerint Szép Heléna már minden kincs úrnője, ami csak a várban van.
Heléna és Faust ezután beszélgetni kezd, egyre jobban belemerülnek, nem kétséges, hogy mi lesz kapcsolatuk végkimenetele, ahogy azt a kar is megállapítja:
„lám, egymáshoz mind közelébb
ülnek, összesimul a
vállal a váll, térd a térdhez ér,
kézbe-kéz ringanak ők
fent a dicső vánkos-oromzatán.”
Heléna és Faust is el van ragadtatva a találkozástól:
Heléna
Oly távol s oly közel érzem magam;
itt vagyok! – mondom el minduntalan.
Faust
Elfúl tüdőm, a nyelvem béna lesz;
téren s időn kívüli álom ez.
Ebbe az idillikus képbe robban be Phorküasz, azaz Mefisztó, aki közli, hogy baj van, Meneláosz közeledik, hogy megostromolja a várta, és (ismét) visszaszerezze a feleségét.
Ez a helyzet jó alkalmat teremt arra, hogy Faust hadvezérként is megcsillogtathassa képességeit Heléna előtt, még jobban elbűvölve a lányt.
Faust parancsokat osztogat a hadvezéreinek, akik elsietnek, hogy irányítsák a védelmet. Faust azonban nem várja meg, hogy Meneláosznak sikerül-e bevenni a várat, Helénához fordul:
„Miért ragaszkodnál e várhoz?
Hisz még örökifjan terül
elénk a Spártáal határos
Árkádia, boldog lakóhelyül.
Velem ez áldott földre menekülve,
gyönyörű sorsot fogsz választani!
Lugassá lesz a trón, s kettőnknek üdve
szabad lesz végre, árkádiai!”
Ehhez azt kell tudni, hogy Árkádia a reneszánsz pásztorköltészetben az ember idilli ősállapotának hazája.
Ebben a jelenetben tehát Faust végre elérte a célját, sikerült elbűvölnie Szép Helénát.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folyatáshoz!