Negyedik felvonás első jelenet – Magas hegység
| Főbb szereplők | Időpont | Helyszín |
| Faust Mefisztó Baltakéz Prédazsák Görcsmarok |
Németország Magas hegység |
Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:
A negyedik felvonásban visszatérünk Faust saját korába. Azt gondolhatnánk, hogy fia, Euporón és Heléna elvesztése megtörte Faustot, azonban épp ellenkezőleg, a lehetőség, hogy találkozhatott az antik kor szépségideáljával, új erővel töltötte el.
Az olvasói megértés szempontjából a harmadik felvonás volt a legnehezebb, innentől megint felgyorsulnak az események és a mai olvasó számára is érthetőbbé válnak, kevesebb a ma már nehezen érthető utalás.
Az első jelenet Faust monológjával indul, aki Mefisztó segítségével visszatért a korabeli Németországba és most egy kanyon szélén áll, onnan szemléli a tájtat.
Érkezik Mefisztó is, nem is akárhogy, egy hétmérföldes csizmával és nem érti, hogy Faust miért ácsorog ezen a kietlen vidéken.
Mefisztó és Faust beszélgetése tulajdonképpen az előző felvonás neptonizmus-plutonizmus vitájának folytatása, ahol Mefisztó képviseli a vulkánisták álláspontját.
A beszélgetés végén Mefisztó témát változtat és aziránt érdeklődik, hogy van Faust, mit tapasztalt az eddigi utazás alatt:
„De, hogy végül világosan beszéljek:
földünkön nem találtál semmi szépet?
Fölmérted, mit roppant tér mutat,
a föld birodalmait s pompájukat.
S te, az örök elégedetlen,
nem éreztél vágyat szivedben?”
Mefisztót ezzel burkoltan a szerződésükre emlékezteti Faustot.
Faust pedig lelkesen válaszol:
„De igen! egy nagy cél hat át.
Találd ki!”
Mefisztó pedig találgatni kezd, de csak ördöghöz méltó dolgok jutnak az eszébe: hatalom, vagyon, tisztelet, sex.
Faust mindegyikre nemmel válaszol, Mefisztó végül feladja:
„Mire törhetsz? Számomra rejtély.
Nyilván merész, nagy terv hevít.”
Faust pedig kijelenti, hogy dolgozni, teremteni akar. Felfigyelt arra, hogy a tenger mennyi értékes területet vesz el az embertől. Faust szerint a nagy feladat, hogy visszaszorítsák a tengert és termővé tegyék a tengerpartot.
Mefisztó nincs elragadtatva az ötlettől, de ugye köti a szerződés, cselekednie kell Faust érdekében.
Ebben a pillanatban csatazaj hallatszik. Mefisztó kijelenti, hogy nem messze tőlük egy csata készül, mégpedig az első felvonásban megismert császár és egy lázadó között.
Emlékezzünk rá, a császár Faust és Mefisztó segítségével oldotta meg az ország pénzügyi gondjait úgy, hogy bevezette a papírpénzt.
„Amíg ide utaztam, kinyomoztam,
hogy a jó császár nyakig ül a gondban;
hisz ismered. Míg pártoltuk, s a talmi
vagyont segítettünk kezére csalni,
világgá szórta azt mohón.”
Mefisztó további szavaiból kiderül, hogy a császár nem jól gazdálkodott a vagyonnal és a lehetőséggel, amit tőlük kapott. A pénzt felesleges fényűzésre költötte, miközben az ország egyre jobban tönkrement az emberek elszegényedtek, egyre zavarosabb lett a helyzet.
Goethe itt tulajdonképpen a feudális anarchiába süllyedt Német-római birodalmat jeleníti meg.
A dolog végül odáig fajult, az emberek egy részének elege lett a császárból és fellázadtak. Ennek a lázadásnak a döntő csatája készülődik a közelben.
Mefisztó szerint, ha segítenek megnyerni a csatát a császárnak, azaz segítenek megőrizni a hatalmát, akkor Faust, mint a csata hőse, kérheti a tengerparti területeket a császártól hűbérbe.
Faust beleegyezik a dologba, de amikor Mefisztó kijelenti, hogy Faustnak kell úgy viselkednie, mit egy hadvezérnek, akkor tiltakozni kezd, hiszen nem ért a harchoz, a stratégiához:
„Az volna csak bolond dolog még:
hol mit se tudnék, ott parancsolnék!”
Mefisztó azonban erre is tudja a választ:
„Hagyd a gondot vezérkarodra”
Ráadásként Mefisztó Faust rendelkezésére bocsát három ember alakú szörnyet, démont is, akik harcosok képében jelennek meg előttük: Baltakéz, Prédazsák és Görcsmarok.
A három zsoldos különböző életkorban van és ennek megfelelően eltérő a harchoz, az erőszakhoz való hozzáállásuk is:
Baltakéz a legfiatalabb:
„Egy görbe pillantás miatt
kész vagyok bárkit is ököllel vágni képen,
s a nyúlszívűnek, ha szalad,
minden hajaszálát kitépem.”
Prédazsák, a javakorabeli zsoldos, akit csak a zsákmány érdekel:
„Virtuskodás csak léha játék,
így kárba vész a drága nap;
kitartóan zsebeld a másét,
mert ez mindennél fontosabb.”
Görcsmarok, az idősödő, kiábrándult katona:
„Ezúton sem sutunk mi révbe;
vagyont könnyű pazallni, véle
hamar lezúg az életár.
Habár elvenni szép, de megtartani még szebb;
szabad kezet a vén legénynek,
s nem érhet petáknyi kár.”
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folyatáshoz!