Homérosz – Odüsszeia – Olvasónapló

Tizenharmadik ének: Odüsszeusz elhajózik a phaiákoktól és megérkezik Ithakába.

Az Odüsszeia olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

 

Odüsszeusz a kalandjai végére ért, Alkinoosz és Árété megdöbbenve hallgatnak.

Mindenki csodálatosnak tartja, hogy Odüsszeusznak sikerül túlélnie ezeket az eseményeket és most már értik, hogy miért akar olyan gyorsan hazatérni.

Alkinoosz tehát intézkedik, hogy hordják a phaiák előkelők ajándékait az Odüsszeusz számára előkészített hajóra, majd tartanak még egy utolsó nagy lakomát és Odüsszeusz hosszas búcsúzkodás után végre útnak indul.

Az Ithaka felé vezető hajóúton semmi említésre méltó nem történik és hamarosan – az éjszaka közepén – Ithaka szigetéhez érnek. Nem futnak be azonban a sziget kikötőjébe, egy kicsit arrébb kötnek ki a parton olajfák takarásában, egy barlang közelében.

A phaiák evezősök kiemelik az éppen alvó Odüsszeuszt a hajóból és a kincsekkel együtt lerakják az olajfák alá, majd – anélkül, hogy elbúcsúznának Odüsszeusztól – hazaindulnak.

Ekkor Poszeidón közli Zeusszal, hogy lám, bár továbbra is haragszik Odüsszeuszra, mégis hagyta, hogy hazai földre tegye a lábát. Valakin azonban ki kell töltenie a mérgét, ezért most engedélyt kér, hogy elpusztíthassa a hazafelé tartó phaiák hajót, amiért olyan embert mertek szállítani, akire ő haragudott.

Zeusz pedig megadja az engedélyt, ezért Poszeidón kővé változtatja a hazai kikötőbe éppen megérkező phaiák gályát.

Alkinoosz az, aki megfejti a jelenséget, közli népével, hogy még a nagyapja kapott egy jóslatot, miszerint Poszeidón egyszer kőfallal fogja elzárni a szigetüket, amiért mindenkit biztonságosan szállítanak a tengeren. Szerinte most ez a jóslat teljesedett be.

A phaiákok rögtön 12 válogatott bikát áldoznak Poszeidónnak és ígéretet tesznek, hogy ezután soha, semmilyen idegent nem fognak szállítani a hajójukon.

Eközben Odüsszeusz is felébred Ithakán az olajfák alatt. Álmában azonban Pallasz Athéné isteni ködöt bocsátott köré, nehogy valaki felfedezze Odüsszeuszt és a temérdek kincset körülötte.

A köd azonban azzal a következménnyel is jár, hogy Odüsszeusz sem ismer rá ébredés után az otthonára. Sem a sziget, sem a környék nem ismerős neki, azt hiszi, hogy a phaiákok átverték és egy másik szigeten tették ki.

Odüsszeusz teljesen összeomlik, mert úgy tűnik, hogy bolyongása most sem ér véget, ráadásul egyedül van egy ismeretlen szigeten és a kincseit sem tudja hova tenni.

Ekkor Pallasz Athéné személyesen is megjelenik Odüsszeusz előtt, egy fiatal pásztor képében. Odüsszeusz tőle kérdezi, hogy miféle helyre került. A pásztor pedig felvilágosítja, hogy Ithaka szigetén van.

Odüsszeusz természetesen megörül, hogy végre hazaért, de nem fedi fel magát a pásztor előtt. Azt mondja, hogy menekül, mert megölte Idomeneusz krétai király fiát, Orszilokhoszt még Trója alatt.

Majd a megtorlás elől menekülve a phoinixok segítségével akart eljutni Püloszba, de a szél idesodorta őket, itt az phoinixok kincseivel együtt partra tették, majd elhajóztak.

Odüsszeusz (fedő)sztorija annyira hihetetlen és – lássuk be, kicsit zagyva is – hogy Pallasz Athéné nem bír magával, fölfedi magát Odüsszeusz előtt.

Pallasz kijelenti, hogy értékeli Odüsszeusz próbálkozását, amiért megpróbál rejtve maradni, de nincs értelme, ő egy istennő, kár titkolóznia előtte, hiszen azt is ő intézte el, hogy a phaiákokhoz kerüljön, és azok komoly kincseket adjanak neki.

Pallasz most azért fedte fel magát Odüsszeusz előtt, hogy megbeszéljék a további teendőket. Odüsszeuszra ugyanis még sok feladat vár, hiába ért haza a szigetére, a házában dorbézoló kérőket még le kell győznie.

Odüsszeusz meglepődik, amikor Pallasz Athénéval találja szemben magát. Az istenek ugyanis csak a legritkább esetben szoktak isteni alakban megjelenni a halandók előtt. Odüsszeusz először nem is hisz neki, megvádolja, hogy csak ámítja őt, nem is Pallasz Athéné, Odüsszeusz pedig nem is Ithakában van.

Pallasz erre kicsit megsértődik és szétoszlatja az isteni ködöt Odüsszeusz körül, hogy az ráismerjen Ithakára.

Odüsszeusz persze elérzékenyül, hogy végre hazatért, de Pallasz nem hagy neki sok időt, hogy magához térjen. Ráparancsol, hogy hordja a közeli a barlangba a kincseit, majd elmeséli Odüsszeusznak, hogy mi várja otthon.

Pallasz mesél a kérőkről, akik immár három év pusztítják a vagyonát és próbálják rávenni Pénelopét, hogy válasszon közülük. Megjegyzi azt is, hogy Pénelopé mindeddig hűségesen várt rá.

Odüsszeusz hálásan köszöni meg az istennőnek az infókat, hiszen a segítsége nélkül egyenesen hazament volna, ahol a kérők leölik.

De Pallasz Athénénak kész van már a terve a továbbiakra is, bár a jövő eseményeiben csak részlegesen avatja be Odüsszeuszt: csúnya, öreg, rongyos koldussá fogja változtatni és ráparancsol, hogy menjen a kondáshoz, aki Odüsszeusz disznóit őrzi hűségesen.

Amíg Odüsszeusz – a koldus álcájában – a kondásnál van, addig Pallasz elmegy Spártába, hogy hazahívja Télemakhoszt. Ez a terv.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Homérosz – Odüsszeia – Olvasónapló” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Zsiráf
    Nagyon szépen szeretném megköszönni, hogy létrehoztad ezt az oldalt és ennyi számomra olvashatatlan könyvet feldolgoztál, eddig bármit olvastam nálad mindig megértettem a történetet és még meg is tetszett maga a sztori és a könyv hangulata is jobban átjött mint előtte. Nagyon hálás vagyok, ahogy sok más diák is rajtam kívül.
    Ha bármivel tudnánk a munkásságodat segíteni, kérlek írd le.
    Mégegyszer köszi mindent, neked köszönhetően még nem utáltam meg teljesen az irodalmat.
    Sok sikert a továbbiakban!

    Válasz
    • Kedves Réka!

      Örülök, hogy tetszik az oldal! :)Elég segítség, ha terjesztitek az oldalról, hogy létezik! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .