Homérosz – Odüsszeia – Olvasónapló

Huszonegyedik fejezet: Az íjverseny.

Az Odüsszeia olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

 

Miközben Pallasz Athéné lassan megőrjíti a kérőket, Pénelopé is előkészül az íjversenyhez.

Előkeresi Odüsszeusz egy régi íját, nyilait, majd egy kosárnyi fejszével, szolgálólányai kíséretében megjelenik a kérők között.

Kijelenti, hogy továbbra sem szerelmes egyik kérőbe sem, de azt sem akarja, hogy a kérők teljesen feléljék a fia minden vagyonát, ezért döntött: ahhoz a kérőhöz fog menni, aki fel tudja húrozni Odüsszeusz íját és át tud lőni a sorban egymás után felállított mind a tizenkét balta fokán.

Ekkor Télemakhosz szól közbe és kijelenti, hogy ő is megpróbálkozik a lövéssel, sőt, ő lesz az első. Ha neki sikerül átlőnie a 12 fokon, akkor Pénelopé nem megy sehova.

Felállítják a baltákat és valóban Télemakhosz az, aki először próbálkozik. Háromszor próbálja meg felhúrozni a hatalmas íjat, de nem sikerül neki. Próbálkozna negyedszer is, de ekkor a koldus int neki, hogy ne küzdjön tovább.

Télemakhosz tehát kudarcot vallott, szomorúan adja át a lehetőséget a kérőknek.

Leiódész az első próbálkozó de az íjat ő sem tudja felhúrozni, majd sorban a többi kérő is kudarcot vall, pedig már mindennel próbálkoznak, még fattyúval is bekenik az íj fáját, hátha akkor könnyebben hajlik, de semmi sem használ.

Már csak a kérők két vezetője Antinoosz és Eurümakhosz van hátra.

Közben a tehénpásztor és a kondás is elunják a kérők hiábavaló próbálkozását és kimennek a házból. A koldus utánuk megy és megkérdezi tőlük, hogy ha esetleg valami csoda folytán most hirtelen megjelenne Odüsszeusz, akkor hajlandóak lennének-e az oldalán a kérők ellen harcolni.

Mindketten kijelentik, hogy legfőbb vágyuk, hogy Odüsszeusz végre hazatérjen, és bármit megtennének a kedvéért.

A koldus ekkor végre felfedi magát előttük, kijelenti, hogy ő Odüsszeusz és megbizonyosodott róla, hogy az egész házban, az összes szolga közül egyedül ők ketten azok, akik valóban hűségesek hozzá.

Ha most segítenek neki a kérők ellen és sikerrel járnak, akkor mindkettejüknek vagyont és birtokot ad.

Hogy bebizonyítsa nekik, valóban ő Odüsszeusz, megmutatja a vadkantól származó sebet a combján.

Persze nagy a meglepetés az öröm, a két szolga ölelgeti Odüsszeuszt, aki azonban hamar véget vet az ünneplésnek, hiszen más dolguk van.

Eumaioszt elküldi a nőkhöz, azzal az üzenettel, hogy mindenki zárkózzon be a házba és akármilyen zajt is hallanak, ne jöjjenek ki addig, amíg Odüsszeusz nem hívja őket. Philoitiosz feladata pedig az lesz, hogy minden kijáratot zárjon be a házba, nehogy valamelyik kérő el tudjon menekülni.

Közben a házban Eurümakhosz is kudarcot vall az íjjal, Antonoosz pedig meg se próbálkozik vele, mondván, hogy aznap úgy tűnik nem kedveznek az istenek az íjazásnak. Pihenjenek inkább, igyanak, mulassanak, aztán majd másnap újra próbálkoznak.

Ekkor szól bele a beszélgetésbe a koldus, aki engedélyt kér, hogy ő is próbát tegyen az íjjal. Persze a kérők kinevetik, de van bennük egy adag félelem is, mert mekkora szégyen lenne, ha egy koldusnak sikerülne az, ami a válogatott fejedelmeknek és királyoknak nem.

A koldussal Antinoosz kezd el kiabálni, mondván, hogy örüljön, hogy egyáltalán jelen lehet, amikor már híres és erős férfiak próbálkoznak.

Ekkor Pénelopé szól bele a dologba. Kijelenti, hogy miért ne próbálkozhatna a koldus is? Egyrészt ő is a ház vendége, mint a kérők, másrészt meg senki sem gondolhatja komolyan – a koldus sem –, hogyha esetleg mégis sikerülne átlőnie az íjjal a balták fokán, akkor elvehetné Pénelopét feleségül.

Eurümakhosz erre azt válaszolja, hogy természetesen ezt senki sem gondolja. Ő viszont jóval őszintébb, mint Antinoosz és bevallja, hogy tartanak attól, hogy a koldusnak esetleg sikerül a lövés, hatalmas szégyen lenne az rájuk nézve.

Pénelopé kijelenti, hogy a kérőkre nézve már éppen elég nagy szégyen az, hogy felélik más vagyonát, a koldusnak igenis joga van a próbához. Ha sikerül neki kihúznia az íjat, akkor Pénelopé új ruhát és fegyvereket ad neki ajándékba.

Télemakhosz ekkor jónak látja beavatkozni az eseményekbe, mert anyja túlságosan átvette az irányítást. Mindenképpen el kell valahogy távolítania Pénelopét a kérők közül, mert itt hamarosan hatalmas mészárlás veszikezdetét.

Télemakhosz nem lát más lehetőséget, mint hogy csúnyán ráripakodik az anyjára, miszerint az íj az ő öröksége, ő dönti el, hogy mi legyen vele, kinek adja, vagy ki lőhet vele. Ezért az anyja jobb, ha nem avatkozik bele a férfiak dolgába, hanem szolgálólányaival együtt visszavonul a szobájába.

Pénelopé meglepődik fia szavain, de engedelmeskedik. Közben Eumaiosz, a kondás odaviszi az íjat a koldushoz, majd szól Eurükleiának, a dajkának, hogy minden szolgálólányt távolítson el a teremből és zárkózzanak be.

Közben Philoitiosz is teljesíti Odüsszeusz korábbi utasítását és lezárja a kijáratokat. A kérők tehát csapdába estek, bár még nem is tudnak róla.

Az íj Odüsszeuszhoz került, aki gondosan átvizsgálja, majd könnyedén felhúzza és egy laza mozdulattal keresztüllő mind a 12 balta fokán.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Homérosz – Odüsszeia – Olvasónapló” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Zsiráf
    Nagyon szépen szeretném megköszönni, hogy létrehoztad ezt az oldalt és ennyi számomra olvashatatlan könyvet feldolgoztál, eddig bármit olvastam nálad mindig megértettem a történetet és még meg is tetszett maga a sztori és a könyv hangulata is jobban átjött mint előtte. Nagyon hálás vagyok, ahogy sok más diák is rajtam kívül.
    Ha bármivel tudnánk a munkásságodat segíteni, kérlek írd le.
    Mégegyszer köszi mindent, neked köszönhetően még nem utáltam meg teljesen az irodalmat.
    Sok sikert a továbbiakban!

    Válasz
    • Kedves Réka!

      Örülök, hogy tetszik az oldal! :)Elég segítség, ha terjesztitek az oldalról, hogy létezik! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .