Harmadik fejezet: Csata a nagyerdőn
| Főbb szereplők | Időpont | Helyszín |
| Domokos Gergely, a debreceni főbíró Beke Miklós Piskárosi Szilágyi Márton Veres Pista |
Pünkösd második napja (Valószínűleg eltelik pár év az előző fejezet óta) |
Debrecen Nagyerdő |
Az olvasónaplóhoz kapcsolódó, ajánlott bejegyzések:
Ez a fejezet egy korabeli debreceni szokást ír le, ami látszólag nem kapcsolódik a történethez, olyan, mintha Mikszáth egy adomával csak elkalandozna. A későbbiekben azonban látni fogjuk, hogy a „csata” nagyon is fontos következményekkel fog járni László és István életére nézve.
Az előző fejezetben Dobosné asszonyom magához vette a két árva Veres-fiút, akik új nevet is kaptak a néni meghalt fiai után: Laci és Pisti.
A két fiú megbecsüli magát Doboséknál, hálásak azért, amiért befogadták őket. „Jók, szófogadók, nyájasak voltak, de valami méla bánat mindig ott ült az arcukon, a szemeikben, amit nem lehetett eloszlatni semmivel sem.”
Mindkét fiú a híres debreceni kollégiumba jár iskolába, ahol mindenkinek feltűnik különös szomorúságuk. De a két fiú különbözik is egymástól: Pista, az idősebb, jó tanuló, míg a fiatalabbik, Laci, inkább a csínytevésben, a verekedésben jeleskedik, mint a tanulásban.
Ekkoriban ugyanis Debrecen városában, és úgy általában Magyarországon nagy divatja volt a diákverekedéseknek. Ez még a török kor szokása volt, amikor a verekedést a török elleni harcra való felkészülésnek tekintették.
Még a tanárok is úgy gondolták, hogy a diákok számára legalább olyan fontos, hogy jó verekedők legyenek, mint hogy megtanuljanak latinul.
A verekedésnek van egy kitűzött „ünnepe” is, mégpedig pünkösd második napján, amikor a diákok összegyűlnek a debreceni nagyerdőben. Ez egy „hivatalos” verekedés, amolyan városi látványosság, amin nézőként részt vesznek Debrecen polgárai, sőt még a kollégium tanárai is. Az előkelőségeknek külön emelvényt ácsolnak, hogy jobban lássanak.
Az egésznek olyan hangulata van, mint ma egy falunapnak, megjelennek az árusok, ételt, italt, mindent lehet kapni.
A „csatának” külön szabályai és koreográfiája van: Első lépésként a két legöregebb diák választ csapatot magának. Az egyik tábor lesz a magyar, a másik a török (esetleg a német).
Feldobnak egy rézpénzt, ha a SzűzMáriás oldala (azaz az írás) kerül alulra, akkor a török csapat választ először, aztán a magyar. Majd így folytatják, minden választás előtt feldobják a pénzt, aki nyer, az választhat először.
Amikor elfogynak a diákok, azaz megvan a két tábor, akkor Domokos Gergely, a debreceni főbíró, háromszor int a csontgombos pálcájával, mire a két tábor egymásnak esik. Szigorú kikötés, hogy csak puszta kézzel lehet verekedni.
A csata addig tart, amíg az egyik tábor meg nem futamítja a másikat.
De ezzel még nincs meg a csata igazi, egyszemélyi győztese, ezért a főbíró összehívja a győztes csapatot: „- Derék gyerekek vagytok, jól viseltétek magatokat, de most már lássuk, ki köztetek a legerősebb! Lépjen elő!”
Ezután, ha a győztesek között van az előző év bajnoka (a fortissimus), akkor az lép elő, ha nincs, akkor az, aki a legerősebbnek érzi magát.
Ebben az évben viszont ott van a győztesek között az előző év nyertese is: a Kabáról származó Beke Miklós, aki elő is lép.
„Nagy, hórihorgas fickó volt, felgyűrt öklein pipaszárnyi vastagságban tündököltek az erek. Az inge szét volt szakítva a mellén a mai viaskodás folytán, s olyan nyakat láttatott, mint a bikáé, olyant, ami még Debrecenben is túlságig vastag.”
Ezután elhangzik a kihívás: van-e a jelenlévők között olyan, aki elég erősnek érzi magát, hogy megverekedjen Beke Miklóssal?
Fontos megjegyezni, hogy a győztesnek nem csak dicsőség jár, hanem egyéb nyeremény is. A Debreceni Kollégium híres matematika professzora, Piskárosi Szilágyi Márton két lánya – Esztike és Magduska – közül valamelyik minden évben hímez valami apró díjat.
Ez az kis hímzett tárgy önmagában értéktelen („egy horgolt selyemerszény apró acélkarikákkal vagy olvasójegy színes gyöngyökkel, aranyszállal kivarrva”), jelentőségét az adja, hogy a híres professzor világszép lánya készítette, persze, hogy minden debreceni diák el akarja nyerni.
Beke Miklós kihívására először senki sem jelentkezik, a bikanyakú fiú túl erősnek tűnik.
„-Hát senki sincs? – kérdé a főbíró biztató tekintettel.
Erre, mintha valami sün gurulna elő egyszerre, kivált a többiek közül egy köpcös fiú.
-Én megpróbálom. […]
A koldusdiák!… Az öregebbik! – ismétlék mások, és hozzátették: – No, ez hallatlan dolog!”
Beke Miklós kihívója tehát a nagyobbik Veres árva, Pista lett.
A fejezetben előforduló régi, régies és idegen szavak: kampa, gerundium, cívis, prémium, absentia, kecske, csirizel, konfúzió, asszentál, fortissimus, amice
Jelentésüket itt találod.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!