Harmadik felvonás 3. szín
| Szereplők | Helyszín |
| Claudius király Rosencrantz Guildenstern Polonius Hamlet |
Szoba a kastélyban |
A Hamlet olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzések:
A Hamlet szereplői betűrendben
A Hamlet szerelőinek viszonyrendszere – infógrafika, gondolattérkép
A király az előadás után ki van borulva, de ezt sikerül neki úgy előadnia, hogy valójában Hamlet őrültsége miatt aggódik.
Ne feledjük, magán a királyon, Hamleten és Horation kívül senki sem tudja, hogy Claudius mérgezte meg az előző királyt. A királyi udvar, a közvélemény, de még a királyné is elhiszi, hogy egy kígyó marta meg.
Claudius ráadásul nincs könnyű helyzetben, hiszen nem tudhatja biztosan, hogy Hamlet valóban tud-e tettéről, vagy csak véletlenül választotta éppen azt a darabot.
Cludiusnak tulajdonképpen csak két lehetősége van, vagy megöleti Hamletet, de ehhez egyrészt komoly bizonyítékra lenne szüksége arról, hogy Hamlet tud a tettéről, másrészt pedig a korábbi király fiának megölése azért nem maradna visszhang nélkül. Vagy pedig valamilyen módon eltávolítja az udvartól.
Claudius a második megoldást választja, közli is Rosencrantz és Guildenstern udvarfiakkal, hogy döntött, Hamlettnek Angliába kell mennie. A két korábbi iskolatárs pedig készüljön, mert el fogják kísérni.
Rosencrantz és Guildenstern pedig igaz talpnyalóként viselkednek, egyszer sem mondanak ellent a királynak, vagy próbálják védelmükbe venni Hamletet, korábbi barátjukat.
Rosencrantz és Guildenstern oldalt választottak és az nem Hamlet oldala.
A két udvarfi távozik, érkezik helyettük Polonius, aki jelenti, hogy Hamlet éppen most indul az anyjához. Polonius pedig el fog bújni egy kárpit mögött, hogy kihallgassa őket, majd újra jelenteni fog a királynak.
Polonius távozik, Claudius egyedül marad.
Claudius ezután következő monológjában mondja ki először, hogy valóban ő követte el a királygyilkosságot.
Eddig ezt csak a szellem állította és Claudius viselkedése is utalt rá a színházi darab alatt, de az Olvasó nem tudhatta biztosan. Most viszont maga az elkövető mondja ki.
Claudius azzal is tisztában van, hogy egyszer felelnie kell tettéért, habár úgy van vele, hogy emberi igazságszolgáltatás úgysem vonhatja felelőségre – elvégre ő a király.
Az azonban zavarja, hogy mit szól Isten a tettéhez, előle nem bújhat el, előtte nem tudja kimagyarázni tettét.
Arra gondol, hogy bűnbocsánatért fog könyörögni, de érzi, hogy könyörgése nem lenne túl őszinte, hiszen még mindig élvezi a gyilkossága „következményeit”: övé a hatalom, a korona és a királyné keze.
Úgy dönt azonban, hogy mégis imádkozni fog istenhez és térdre borul.
Ekkor érkezik észrevétlenül Hamlet és látja, ahogy Claudius térdelve imádkozik.
Hamletben megfordul a gondolat, hogy most megölhetné a királyt, bosszút állhatna, hiszen egyedül van és védtelen.
Azonban visszatartja az a gondolat, hogy éppen imádkozik és Hamlet szerint, ha Claudiust imádkozás, az Istenhez való könyörgés közben öli meg, akkor valószínűleg a mennybe fog jutni, amit Hamlet mindenképpen el akar kerülni.
Szerinte a királynak a pokolban a helye hiszen megölte az apját. Ezért úgy dönt, hogy most nem bántja Claudiust, majd egy másik alkalommal, amikor a király kevésbé fennkölt dolgot csinál, például részegen alszik.
Hamlet ugyanolyan észrevétlenül távozik, ahogy érkezett.
Figyeljük meg, hogy a színben szereplő mindkét monológ belső vívódást fejez ki. Elvekről, következményekről van szó, nem fizikai tettekről.
Hamlet és Claudius is olyan dolgok miatt aggódik, amiknek tulajdonképpen nincs gyakorlati jelentőségük, nincs közvetlen hatásuk rájuk nézve:
Attól, hogy Isten megbocsát, vagy nem bocsát meg Claudiusnak, a gyilkosságot még elkövette, Hamlet apja halott.
Attól pedig, hogy Hamlet most még nem ölte meg Claudiust, a szándéka még megvan, csak szerinte nem megfelelő az alkalom.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!