Szophoklész – Antigoné – Elemzés

Szophoklész Antigoné című tragédiájának elemzése

Az elemzést Esszina készítette, ha hasznosnak találtad, kérlek ismerd el a munkáját egy like-al a bejegyzés alatt! Köszönjük! 🙂

Az Antigoné elemzéséhez kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

Az elemzés vázlata:

  • Bevezetés
  • A dráma alaphelyzete
  • A bonyodalom kezdete
  • A konfliktus kibontakozása
  • Tetőpont
  • Végkifejlet
  • A szereplők konfliktusrendszere
    • Antigoné és Kreón
    • Antigoné és Iszméné
    • Kreón és Teiresziász
    • Kreón és Haimón
  • Befejezés

Bevezetés

Szophoklészt, aki i. e. 496-406-ig élt, a görög tragédiaköltészet csúcsának tartják: több mint 120 művet írt, amelyekből csak 7 darab maradt fenn teljes terjedelmében, a többi töredékes vagy elveszett. Élete nagyrészt Athénhoz köthető (bár egy attikai községben, Kolónoszban született Athéntól északra).

Az athéni közönség ünnepelt kedvence volt, nagy sikereket aratott: összesen 24-szer győzött az évente megrendezett tragédiaversenyen, amit nagy dicsőség volt megnyerni. Ráadásul első győzelmekor a nagy elődöt, a szintén híres Aiszkhüloszt győzte le (468-ban).

A drámaelőadásban is fontos újításokat vezetett be: ő léptetett fel először három színészt, ő vezette be a díszletezést, és a kórus taglétszámát is megemelte (12-ről 15-re). Annyira népszerű lett, hogy különféle politikai tisztségeket is kapott jutalmul (pl. kétszer választották meg sztratégosznak, a 10 katonai parancsnok egyikének).

Művei Arisztotelész görög bölcselő szerint példaképül szolgálhatnak a műfajon belül.

Plutarkhosz szerint Szophoklész három korszakba sorolta őket életművében: első korszakában Aiszkhülosz emelkedettségét akarta túlszárnyalni, második korszakában új, saját alkotói módszert hozott létre, végül utolsó korszakában a drámák beszédstílusát alakította át, mert olyan stílust akart, amellyel jobban ábrázolni lehet a jellemeket.

Hét ránk maradt tragédiája közül három a trójai, három a thébai mondakörből való, egy pedig Héraklészről szól. Három legfontosabb műve – az Oidipusz király, az Antigoné és az Elektraaz utolsó, érett korszakában született.

Az ún. tragikus triász egyik tagja, vagyis egyike annak a három nagy tragédiaköltőnek, akiket a világirodalom klasszikusának tartunk. Ez a három szerző i.e. 5. században élt Athénban, és három egymást követő drámaírói nemzedékhez tartozott: a legidősebb Aiszkhülosz volt (i.e. 525-456), utána következett Szophoklész (i.e. 496-406), a legfiatalabb pedig Euripidész (i.e. 480-406).

Érdemes tudni, hogy Aiszkhülosz legfontosabb műve a Leláncolt Prométheusz, Euripidészé pedig a Medeia. A tragikus triász kortársa volt Arisztophanész (?450-?456) is, az antik görög irodalom legnagyobb komédiaszerzője.

Szophoklész műveiről általánosságban el lehet mondani, hogy valamilyen, már-már irracionális szenvedélyt ábrázolnak, ami a mai olvasó, az átlagember számára furcsa lehet, hiszen a mindennapokban nem találkozunk hasonlóval sem. Szophoklész hőseit azonban arra motiválja, hogy emberfeletti tettet hajtsanak végre, vagy úgy viselkedjenek egy adott helyzetben, ahogy senki más nem, amihez nem kevés bátorság szükséges. Ezek a főszereplők nemcsak erkölcsileg feddhetetlenek, de erős jellemek is: nem hagyják, hogy szándékukban megingassák őket – még a haláltól sem félnek, ahogy, mint látni fogjuk, Antigoné sem félt.

Az Antigoné – amelyet feltehetőleg i.e. 440 körül mutattak be – a thébai mondakörbe tartozik, akárcsak az előzményeket elmesélő két dráma, az Oidipusz király és az Oidipusz Kolónoszban, amelyek időben később keletkeztek (utóbbit csak Szophoklész halála után mutatták be).

A három darab a közös téma ellenére nem nevezhető trilógiának, mivel teljesen eltérő problémakörrel foglalkoznak, mindegyiknek külön önálló konfliktusrendszere van. Az Antigoné bemutatásakor nagy sikert aratott: annyira tetszett a korabeli nézőknek, hogy megválasztották Szophoklészt az Athéntől elszakadni akaró Szamosz városa ellen küldött hajóhad egyik vezérének.

Az Antigoné-témát, mely eredetileg egy legenda volt, később más tragédiaszerzők is feldolgozták, például Euripidész, akinél nincs tragikus befejezés: Antigonénak Haimón segít a temetésben, később pedig összeházasodnak és gyermekük is születik.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Szophoklész – Antigoné – Elemzés” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Zsiráf!
    Gratulálok a szép elemzéshez. Ehhez kapcsolódóan lenne egy észrevételem. Kreon megértéséhez segítség lehet, ha azt nézzük, hogy már eddig is milyen veszteség érte. A háttér alapján megtudható, hogy Megareusz nevű fiát már elveszítette korábban, amikor a város megmentése érdekében áldozatot kellett valakinek vállalni. Erre senki nem volt hajlandó, ezért a saját fia (az egyik) jelentkezett önként. Ezzel az apát borzalmas veszteség éri, melyért cserébe kapja Oidipus fiainak halála után a királyi rangot.
    A másik oldal, amit még érdemes figyelembe venni, hogy Kreon éppen most kezdte meg királyi munkálkodását. Első intézkedése az őt már korábban cserben hagyó város ellen (ugye senki sem jelentkezett önmagát feláldozni, csak a saját fia), hogy olyan rendeletet hoz (ne lehessen eltemetni az áruló (?) fiút), amely egyben provokáció is. Mintha csak várná, hogy valaki megszegi, hogy aztán halálbüntetést szabhasson ki rá. Ám arra nyilván nem számít, hogy éppen a leendő menye az, aki szembeszáll vele. Egyszersmind azzal is szembe kell néznie, hogy a menye később talán egyetlen megmaradt fiát is szembenállásra fogja hergelni, másrészt pedig ha már az első intézkedését is vissza kell vonnia, akkor a királyságban ugyancsak tapasztalatlan uralkodó vajon miféle jövőre számíthat?
    Éppen ezért érthető a megkérgesedett Kreon nagyon is emberi reakciója, érhető az istenek minden fölötti törvényével való szembeszegülés: hagyták a fiát elveszni, hát akkor ő meg jól nem teljesíti az ő örök törvényüket.
    Egyik fia elvesztése, a másik fia elpártolásának lehetősége, a menye nyílt lázadása, a lakosok előzetes engedetlensége, az isteni erkölcsi rendben bekövetkezett korábbi csalódás együttese segíthet megérteni a véleményem szerint korántsem csak gőgös és dölyfös, hanem a hatalmát alighanem joggal féltő politikus képét. Aki előtt ott lebeg az a példa, hogy a “jó” fiú sem adta át a hatalmat, melyhez való ragaszkodása Kreon számára mindenestül elfogadható lesz, még ha polgárháború és halálos veszteségek fakadnak is belőle.
    Ennyit szerettem volna Kreon védelmében elmondani, köszönöm a lehetőséget, még egyszer gratulálok, tisztelettel: Siket Nándor

    Válasz
    • Kedves Dr. Siket Nándor!

      Nagyon szépen köszönöm a hasznos kiegészítést!!! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .