Késleltető jelenetek
Innentől a végkifejletet késleltető, a megoldásra halvány reményt kínáló jelenetek sora következik.
Amikor Iokaszté megtudja, hogy Teiresziász Oidipuszt vádolja Laiosz király megölésével, megkönnyebbülten azt mondja, semmi gond, mert jövőbe látó ember nem létezik. Ezt saját történetével igyekszik alátámasztani: Laiosz királynak is jósoltak, s az a jóslat se vált valóra (azt jósolták, saját fia fogja megölni, holott a gyerek három napot se ért meg).
Iokaszté itt még jó szándékkal, őszinte meggyőződésből vonja kétségbe a jóslat igazát, vigasztalni akarva férjét: „tanuld meg, halandók között nincs senki jós, nincs aki rejtelmekbe lát!” Ezzel reményt kelt Oidipuszban, hogy Teiresziász vádja nem igaz.
Iokaszté szavaiból további részletek is kiderülnek a múltból: Laiosz királyt ismeretlen rablók ölték meg egy hármas keresztútnál Phókisz vidékén; öt kísérőjéből csak egy maradt életben, aki meghozta a hírt.
Ez nem sokkal azelőtt történt, hogy Oidipusz megjelent Thébában legyőzni a Szfinxet. Bár felesége megnyugtatásnak szánja szavait, a királyban szörnyű gyanú ébred, mert túl sok a „véletlen” egybeesés: a helyszín és az időpont megegyezik egy saját emlékeiben szereplő eseményével, amikor is megölt egy utazót és kíséretét.
Attól fél, esetleg mégis ő a gyilkos, ezért tovább kérdezősködik, hogy bizonyosságot szerezzen.
Kiderül, hogy Laiosz király pont olyan termetű volt, mint akit ő megölt; már csak egy reménye van: hogy több rabló végzett vele, míg ő egyedül követte el tettét. Hogy ezt tisztázza, beszélni akar a szolgával, aki a gyilkosság egyetlen túlélője.
Ez az ember most nyájat őriz, saját kérésére került ki a mezőre a palotából – éppen Oidipusz trónra lépése után. Iokaszté megígéri, hogy behívatja a palotába, de közben látja, hogy férjét aggasztja valami. A király felesége kérdésére elmeséli saját történetét, származását.
Egyszer valaki „cserélt gyereknek” nevezte, így kételkedni kezdett, hogy valóban a korinthoszi király, Polübosz az apja, és annak felesége, Meropé az anyja.
Kételye eloszlatására Delphoiba ment jóslatért, és bár kérdésére nem kapott választ, megtudott valami mást: azt jósolták, apját meg fogja ölni, s anyját veszi feleségül. Hogy e borzalom ne történhessen meg még véletlenül sem, elhagyta Korinthoszt, s bujdosása közben arra a vidékre ért, ahol Laioszt is megölték.
A hármas keresztútnál egy öregúr jött vele szembe szekéren, akinek szolgái le akarták őt lökni az útról, ezért rátámadt a kocsisra, ám a szekér utasa fokossal fejbe verte. Ezután – önvédelemből – rájuk támadt, s kioltotta életüket.
Ha az az utas Laiosz volt, akkor valóban ő ölte meg! Iokaszté megnyugtatja, hogy nem lehetett ő a gyilkos, hiszen a jóslat úgy szólt, hogy Laioszt saját fia fogja megölni, Oidipusz azonban Polübosz és Meropé fia.
A kar megbotránkozik a királyné hitetlenségén: a jóslatokban való kételkedése szentségtörés, hiszen az istenek szent törvényei örökkévalóak és sérthetetlenek. Ha a jóslatokban nem hisz az ember, akkor már semmi sem lesz szent. A kar tehát elítéli Iokaszté nézeteit, bár véleményének csak burkoltan ad hangot.
A 3. epeiszodionban újabb késleltető mozzanat kap helyet: hírnök érkezik Korinthoszból, aki Polübosz király halálának hírét hozza – a megüresedett korinthoszi trónt Oidipusz örökli.
Mivel Polübosz természetes halállal halt meg, öregkori betegségben, Iokaszté még jobban igazolva látja korábbi véleményét: Oidipusznak azt jósolták, meg fogja ölni az apját, s nem így lett, tehát a jóslat tévedett.
„Hallgasd meg ezt az embert, s lásd magad, mi lett az istenek szentséges jóslataiból?” – mondja a férjének. Szavaiból érezhető, ahogy a megkönnyebbülés és az öröm tiszteletlenségre ragadta az istenek iránt.
Oidipusz mégsem mer hazatérni, mert Meropé – akit anyjának hisz – még él; márpedig a jóslat másik fele szerint saját anyjával kell szeretkeznie, s ezt mindenképpen el akarja kerülni.
A beszélgetésnél jelenlevő hírnök rákérdez, milyen anya az, akitől a királynak ennyire félnie kell, Oidipusz pedig elmondja, mit jósoltak neki egykor. A hírnök jó szándékúan segíteni akar a királyon, megnyugtatni, eloszlatni a félelmét, ezért elárulja, hogy Oidipusz nem vér szerinti gyermeke a korinthoszi uralkodópárnak.
Ő maga adta oda a csecsemőkorában a gyermektelen Polübosznak. Azt is elmondja, hogy a Kithairón völgyéből hozta, és hogy a bokái át voltak szúrva s kötéllel összefűzve.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!