A dráma végkifejlete
A 4. sztaszimonban a kar Oidipusz sorsát siratja, majd következik az exodosz (befejezés), melyben egy hírnöktől értesülünk a királyné, Iokaszté haláláról, aki megátkozta Oidipusszal való, vérfertőző nászát és hálószobájukban felakasztotta magát.
A király szedte le a kötélről, majd letépve felesége köntöséről az aranykapcsokat, kiszúrta saját szemét, azt kiáltva: „Nem láttátok, miben éltem én, nem láttátok, mily rémségeket tettem én, ne lássátok most, kiket oly jó látnotok, s kiket legjobb lett volna sohse látnotok!”
Oidipuszt saját átka sújtja, és azt a büntetést kell felvállalnia, amit ő maga szabott ki a gyilkosság elkövetőjére: el kell hagynia Thébát.
A karral együtt előadott kommosz (panaszdal) során megátkozza azokat, akik megmentették őt csecsemőkorában, mert úgy érzi, nincs köszönet abban, hogy életben maradt.
Kreón, aki Oidipusz bukásával Théba főembere lett, nem áll bosszút rajta azért a sértésért, hogy Oidipusz árulással vádolta őt.
Oidipusz arra kéri, hadd búcsúzhasson el két kislányától – Antigonétól és Iszménétől –, akiket sógora gondjaira bíz (két fia már felnőtt, nekik nem lesz szükségük gyámra). Kreón teljesíti a kérést. Végül Oidipusz száműzetésbe vonul.
Az exodikonban a kar – a főhőssel azonosulva – első személyben összefoglalja a tanulságot: az emberi sors sanyarú, és senkit se lehet boldognak nevezni, míg baj nélkül végig nem élte az életét.
A dráma Oidipusz bukásával végződik: uralkodói pályafutásának vége szakad, családi élete összeomlik – a jövőre pedig semmilyen utalást nem kapunk.
Nyomozásába a város érdekében fogott bele: azért kellett romlásba döntenie saját magát és családját, hogy Thébában megszűnjön a dögvész.
De hogy ezt a célt elérte-e, azt a drámából már nem tudjuk meg (csak sejtjük, hogy valószínűleg igen), tehát nincs semmi a befejezésben, ami könnyítene a darab sötét tragikumán.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!