Szophoklész – Oidipusz király – Elemzés

Jóslatok a görög tragédiákban

A jóslatok a Sors akaratát közvetítik, mind az istenek, mind az emberek számára, ily módon fontos szerepet játszanak az antik mitológiában.

A görögök úgy tartották, az ember csupán a jelent ismerheti, a múlt és a jövő rejtve van előtte: mintha egy labirintusban bolyongana, melyet nem láthat át, ámde az istenek felülről nézik, így ők láthatják a múltat és a jövőt is.

A jóslatok mindig beteljesültek, tartalmukat mindig komolyan vették – hiszen az istenek üzenetei (Iokaszté hitetlensége ezért is szokatlan és megbotránkoztató a jámbor istenfélő thébaiak számára) –, és a bennük foglalt sorsot elkerülni sehogyan sem lehetett.

Úgy tartották, a jóslatot tolmácsoló jós a földi halandók és az istenek között áll, mivel az isteni tudást tolmácsolja az embereknek – a delphoi jósda tevékenysége is erre a felfogásra épült.

Apollón papnőjének jóslatai mindig talányos versek voltak: aki felfogta rejtett értelmüket, az sikert ért el, aki félreértette, az elbukott – de a végeredménytől függetlenül a jóslatok mindig igazak voltak, csak épp nyitva hagytak egymásnak ellentmondó értelmezési lehetőségeket, így minden jóslat homályos és kétértelmű maradt.

A delphoi jósdának ezt a rejtélyes ellentmondását Hérakleitosz így fogalmazta meg: „Az Úr, akié a jóshely Delphoiban, nem mond ki semmit, nem rejt el semmit, hanem jelez.”

Némelyik elhíresült jós, például Teiresziász alakjában – aki tudását Apollóntól kapta – mintha ugyanez az ellentmondás öltene testet: beszél is meg nem is, fel is fedi a titkokat és rejtve is tartja őket, mert szavai talányosak.

Oidipusz király esete jól példázza, hogy a jóslatok által megszabott sors elől menekülni lehetetlen és fölösleges is.

Története azért érdekes, mert vesztét a jóslatok nem csupán előrevetítik, hanem maguk a jóslatok okozzák: ugyanis az indítja el az eseményeket, hogy Laiosz és Iokaszté, majd később Oidipusz, megkapják a jóslatot. Így aztán ez egy önbeteljesítő jóslat lesz: talán be se teljesülne, ha a főszereplők nem szereznének tudomást róla, és a végzetüket elkerülni próbálva nem gondoskodnának ők maguk – akaratlanul persze – beteljesüléséről.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .