Zrínyi Miklós – Szigeti veszedelem – Olvasónapló

Berekesztés

Az eposz egy rövid, négy versszakos lezárással végződik:

1. Véghöz vittem immár nagyhírü munkámat,
Melyet irígy üdő sem víz el nem moshat,
Sem az ég haragja, sem vas el nem ronthat,
Sem az nagy ellenség, irígység, nem árthat.

  1. És mikor az a nap eljün, mely testemen
    Csak uralkodhatik, fogyjon el éltemen
    Hatalma: magamnak ugyan nagyobb részem
    Hordoztatik széllel az magas egeken.
  2. S honnan Scythiábul kijütt magyar vitéz,
    Merre vitézségét látta világ, nagy rész,
    Azokrul helyekrül minden szem reám néz,
    Hírrel böcsülettel, valamig világ lesz.
  3. De híremet nem csak keresem pennámmal,
    Hanem rettenetes bajvivó szablyámmal:
    Mig élek, harczolok az ottomán hóddal,
    Vígan buríttatom hazám hamujával.”

-Vége-




“Zrínyi Miklós – Szigeti veszedelem – Olvasónapló” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Szia Zsiráf ! Szuper az olvsónaplód , ez alapján dolgoztam fel a múvet . Viszont egy kérdésre nem találom az választ egyértelműen mégpedig Sárkány vér a kulacsban
    Előre is köszönöm ha segítesz
    Gergő

    Válasz
    • Kedves Gergő!

      Nos, ez valóban nem derül ki az olvasónaplóból! 🙂 A 12. énekben, amikor Delimánt visszacsábítja a szultán Szigetvár ostromához, akkor Delimán és Kumilla megállnak egy kútnál, amiből Delimán vizet merít Kumillának. A víz azonban mérgezett, pontosabban nem is a víz, hanem Delimán kulacsa. Ugyanis korábban, amikor Delimán egy sárkánnyal harcolt, akkor a győzelme után a kardját bedugta a hüvelyébe. A kard véres volt, és egy csepp a kardhüvely melletti kulacsba csöppent belőle. És mivel a sárkányvér mérgező, így az a csepp megmérgezte a kulacsba öntött vizet is, amitől meghal Kumilla.

      „106. Kumilla urának szomakját szablyárul
      Levészi kezével, s kiván innya abbul,
      Amaz kútra megyen, vizet hoz forrásrul;
      Nem tudja, társának vége légyen abbul.
      107. Mert mérges sárkánynyal egyszer vagdalkozott,
      S hüvelyében tenni akarta az kardot,
      Szomakjában egy csöpp vér beszállankozott,
      Melyről őmaga is semmit is nem tudott.
      108. Méreg volt! Kumilla mert mikor megivá,
      Szép testét, erejét mindenütt megjárá.
      Életét nagy kinnal testébül kizárá,
      És valamint kivánt maga is ugy jára.”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .