Gergely és Vicuska kapcsolatának alakulása a regényben

Gergely azonban csak akkor nyugszik meg egészen, amikor Vica álruhában kiszökik a saját esküvőjéről, és ő végre a karjaiban tarthatja.

Innentől kezdve soha többet nem kételkedik abban, hogy őket egymásnak teremtette a sors.

Éva vakon követi párját, ha kell, töröknek, ha kell, olasznak öltözik, csak hogy a közelében lehessen.

Egy dolog miatt szomorkodik csak, hogy úgy kell együtt élniük, hogy nem kelhetnek egybe hivatalosan.

Gergely hosszasan beszél neki arról, hogy a templomi szertartások csak az emberek miatt fontosak, a Jóisten előtt elég egymás előtt fogadalmat tenniük.

Nem róható fel Évának, hogy ragaszkodik a hivatalos szertartáshoz, de Gergelynek sem az, hogy el tudna ettől tekinteni. Éva egész élete során szigorú, katolikus nevelést kapott, amely vallásban a szertartásoknak nagy szerepük van. A szertartások lebonyolítására pedig hitük szerint egyetlen személy, a pap alkalmas, aki egyedüliként képes kapcsolatot teremteni a Teremtővel.

Gergely ezzel szemben Gábor pap mellett, aki lutheránus volt, azt tanulta, hogy „Nem az az igazi Isten, akiről a képek és írások beszélnek. Nem az a szakállas, mindenkit fenyegető, hisztériás, vén zsidó. Az igazi Isten személyéről nekünk gondolatunk sem lehet. Csak az értelmét és szeretetét láthatjuk. Az igazi Isten velünk van …”

Ezért aztán azzal nyugtatja Évát: „Az igazi Isten nem haragszik senkire. Nincs haragja. Ha fölemeled a tekintetedet az égre, s azt mondod: Istenem, Atyám, én ezt a Gergelyt élettársamnak választom, és ha én is ezt mondom a te neveddel, akkor, édes Évám, mi már Isten előtt házastársak vagyunk.”

Erre Éva is megnyugszik, és elfogadja azt az esküt, melyet egymásnak tesznek a csillagos égbolt alatt.

Minthogy minderről Török Jancsi semmit nem tud, következő állomáshelyükön, Hunyad várában már előkészíti a szertartást, hogy a fiatalok hivatalosan is összeköthessék életüket.

Ezután Gergely, mint felelős férj, azt gondolja, ott hagyja Évát a várban, biztonságos környezetben, míg ők kiszabadítják Török Bálintot, de Éva közli vele, hogy semmi sem tántoríthatja el attól, hogy férjét ezen túl mindenhová kövesse.

Izgalmas kalandok során jutnak el Konstantinápolyba, majd a kudarc után, hogy nem sikerül kiszabadítaniuk Török Bálintot, újabb izgalmak várnak rájuk a hazafelé vezető úton is.

Gergely a mindennapi megpróbáltatások során győződhet meg arról, hogy Éva mindig komolyan gondolta az ő közös életüket. Mellette áll jóban, rosszban.

Végül szerencsésen hazaérnek Magyarországra. Majd tíz év telik el a következő fejezet kezdetéig, mely idő alatt egészséges kisfiúk születik, aki a János nevet kapja a keresztségben. Házasságuk első éveiről nem tudunk sokat.

Annyit árul el Gárdonyi, hogy Éva, mióta nem láttuk „meggömbölyödött, megasszonyosodott. Arcának gyönge, fehér bársonya még leányos, de a kedves macskaszemekben már nem mosolyog a régi pajkosság. Szelíd és nyugodt okosság az arca.”

Gergelyről pedig annyit tudunk meg, hogy még mindig Fiatal, vékony képű, barna ember, csaknem cigányosan barna. Nyílt szemeiből vidám eszesség sugárzik. A bajusza pörge. Kerek kis, puha szakáll köríti az állát. A haja vállig omló. „.

Sopronban élnek hármasban. Közös életükbe azonban nincs betekintésünk, hiszen Gergely épp Egerbe tart, hogy segítségére legyen Dobó Istvánnak a vár védelmében.

Éva egyedül van otthon Jancsikával, amikor Jumurdzsák elrabolja tőle a kisfiút.

Éva kétségbeesésében azonnal elindul Gergelyhez Egerbe, hiszen, mint kiderül, véletlenül félrevezette Jumurdzsákot, és azt mondta neki, a gyűrű, amit keres, a férjénél van.

Tudja, hogy Jumurdzsák is oda tart, szeretné őt megelőzni, hátha a gyűrűért cserébe visszaszerezhetné a kis Jancsikát.

Miklós deákkal kelnek útra, aki épp náluk vendégeskedik akkoriban. A gyermek elrablásában is van szerepe, rá volt bízva akkor a kis Jancsi, amikor nyoma veszett.

Álruhák, eljátszott szerepek, kitalált történetek, – nem újdonság mindez Évának, és most, hogy kisfia életéért kell küzdenie, ez megkétszerezi erejét.

Az írásnak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Gergely és Vicuska kapcsolatának alakulása a regényben” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..