Mikszáth Kálmán – A két koldusdiák – Olvasónapló

Hatodik fejezet: A fehér és a fekete kutya

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Dobos néni
Dobos bácsi
Pizsera apó, „a szegények fuvarosa”
Veres Pista
Veres Laci
A haldokló öregasszony
Bodri kutya
Dráva kutya
Rozsomák János
Nem derül ki pontosan,
valamikor a nagyerdei csata után.
Egy Debrecen környéki falu
Az öregasszony háza
Erdő

Az olvasónaplóhoz kapcsolódó, ajánlott bejegyzések:

Dobos néni és Dobos bácsi egy rozoga lovas kocsin fognak Szegedre utazni, Pizsera apó, a „szegények fuvarosa” segítségével. A kocsit két gebe húzza, Beta és Fecske.

Megy a nagy búcsúzkodás, Dobosék barátai is eljöttek, hogy elköszönjenek, sőt még a nagy ellenlábasok, Bujdosóék is ott vannak. Bujdosóné még egy nem várt kijelentést is tesz:

„Kegyelmed volt köztünk a királyné, kegyelmed mindnyájunkat fölülmúlt a főzőkanalával.”

Persze jól esik ez Dobos néninek, csak éppen már semmit sem ér a dicséret, hiszen mindenüket elvesztették.

A lovas kocsi végre elindul, de alig ér ki Debrecenből, Dobosék azt veszik észre, hogy fut utánuk a két Veres fiú.

„-Megálljon, Pizsera uram, megálljon! Azaz, hová beszélek… Jaj, már az eszemet sem tudom! Menjünk, menjünk sebesebben, mert ha utolérnek a gyermekeim, mindjárt megszakad a szívem…”

És Pizsera apó vágtára fogja a lovakat. Ez elsőre kegyetlennek tűnhet Dobos nénitől, de végül is érthető: amit lehetett már megtettek Pistáért és Laciért, a két fiatalembert nem vihetik magukkal Szegedre, ha pedig megállnak,  akkor csak még nehezebb lesz az újbóli elválás.

Pista és Laci is hamar rájönnek, hogy a kocsi bizony nem várja meg őket. Debrecent már elhagyták, visszamenni nincs kedvük, így döntésre jutnak:

„-Hova loholjunk tovább? Már úgysem érjük utol a szekeret. Forduljunk vissza.
-Visszaforduljunk? Minek? Menjünk inkább, amerre a két szemünk visz. Valami titkos érzés azt súgja nekem, hogy megtaláljuk a szerencsét.”

Figyeljük meg, hogy ez azért nem kis felelőtlenség a fióktól, hiszen még nem fejezték be a tanulmányaikat, és az előző fejezetből tudjuk, hogy erre meg lenne a lehetőségük, mert Dobos bácsi elintézte.

Pista tehát elérkezettnek látja az alkalmat, hogy beteljesítse régi álmát, és valahogy nemes ember legyen. Laci ennyire azért nem elszánt, de mivel rajongásig szereti a bátyját, ezért belemegy a dologba:

„-Hát nem bánom – felelte az öcs –, menjünk a szerencse után.”

Pistától azonban még elhangzik egy fontos kijelentés, aminek lesz még jelentősége.

„- És mégis megeshetik, hogy te érsz előbb célt. Én elveszhetek, te megmaradsz. Ígérd meg erre az esetre, hogy megsegíted nevelő szüleinket, és bosszút állsz apánkért.
-Ígérem – mondá ünnepélyesen a kisebbik diák.”

A terv tehát megszületett, a testvérek elindulnak a nagyvilágba szerencsét próbálni.

Éjfél van már, mire a következő faluba érnek, ahol csak egy házban pislákol némi fény. Ide kopognak be, hogy szállást és ételt kérjenek, mint koldusdiákok.

A háztól azonban hamar elzavarják őket, mondván, hogy rosszkor jöttek, éppen haldokló van a háznál.

Nem jutnak messzire, mikor újra kinyílik a ház ajtaja, és utánuk szólnak, azt tudakolva, hogy tudnak-e írni. Persze, hogy tudnak, hiszen diákok.

Ez a szerencséjük, mert mégis behívják őket a házba, ahol egy haldokló öregasszony a végrendeletét akarja lediktálni, és az összegyűlt rokonok közül senki sem tud írni.

Laci és Pista így egy nagyon szomorú és nagyon életszerű helyzetbe kerülnek: egy apró, szegényesen berendezett szobában vannak, ahol egy anyóka haldoklik, körülötte virraszt a család.

„Ősz volt a haja és a szemöldöke, melle kínosan hörgött, míg a kezében megszentelt barkát tartott. A rokonok minden felindulás nélkül állották körül. – Anyó – mondá most egy magas, szálas férfi, megrántván a haldokló kendőjét, mely a nyakán volt –, diákok vannak itt, akik meg tudják írni a testamentumot: mondja nekik kegyelmed, mit írjanak.”

Az öregasszony először patás ördögöknek nézi Pistáékat, majd miután tisztázzák, hogy nem azok, elkezdi diktálni a végrendeletét:

„- A lelkemet hagyom a mennybeli istennek.
[…] – A testemet hagyom az anyaföldnek.
-A földjeimet hagyom a Kertész János unokámnak.
-A lábas jószágot testálom a testvérem fiának, Rácz Istóknak.
– A ház és a benne lévő holmi legyen az Ágnes unokahúgomé.
– Összes készpénzemet, ezer talléromat pedig hagyom a legfiatalabb unokámnak, Mohorai Ferencnek, de csak huszonnégy éves korában vehesse fel.”

Egész komoly örökségről van tehát szó, főleg, ha falusi viszonylatban nézzük. A végrendelkezés emelkedettségét azonban erősen rontja, hogy a családtagok szinte azonnal elkezdenek marakodni az örökségen. Mindenki másképp értelmezi, hogy mi az, ami a neki juttatott részbe beletartozik.

Hamar kiderül, hogy az öregasszonyt igazából senki sem szereti, csak azért vannak ott, hogy kapjanak valamit az örökségből.

Az anyóka utoljára két kedvenc kutyájáról akar végrendelkezni, de mivel azok senkinek sem kellenek, így végül Lacira és Pistára hagyja őket. Két apró juhászkutyáról van szó, az egyik fekete, a másik fehér, az egyiket Bodrinak hívják, a másikat Drávának.

Az anyó pénzt is mellékel a kutyák mellé, Bodri mellé három tallért, Dráva mellé pedig csak egyet. A különbségtételt nem fejti ki bővebben, csak annyit mond, hogy „ […] teneked pedig Dráva, elég lesz egy tallér is, ösmerlek, azért hát neked csak egy tallért hagyok.

A pénzt ki is teszi az asztal szélére, majd felszólítja a diákokat, hogy válasszanak a kutyák (és a pénz) közül.

A két fiúnak pont nem hiányzik a két kutya, hiszen ők a szerencsét keresik, de az anyóka nem hagyja magát:

„- A szerencsét? – szisszent fel […] – Hátha én vagyok a szerencse. Haldokló vénasszony képében is járhat az. Mit tudjátok ti azt, tacskók! No, no, csak vigyétek magatokkal azt a két kutyácskámat; bizony hasznát vehetitek még, fiacskáim. Ki tudja mire lesznek jók? […]”

És milyen igaza lesz a vénasszonynak, hiszen a kutyák, különösen a fehér Dráva, komoly szerepet fognak játszani a történet további részében!

Pista az öccsére bízza a választást, Laci pedig Drávát és az egy tallért választja.

„-Derék gyerekek vagytok, derék gyerekek! Ti biztosan megtaláljátok a szerencsét. No lám, no lám, mindenik a másiknak akarta a pénzesebb kutyát.”

Az öregasszonynak nincs több mondanivalója, reggelre meg is hal, addigra pedig Laci és Pista is kipiheni magát a szénapadláson, és a két kutyával továbbindulnak.

Ismét egész nap gyalogolnak, estére egy erdőbe érnek, ahol a fehér kutya hamarosan elkap egy nyulat. Megnyúzzák az állatot, tüzet raknak és megsütik.

Már éppen nekikezdenének a vacsorának, amikor a sötétből egy szegényesen öltözött férfi köszön rájuk, akit rövid beszélgetés után meginvitálnak a nyúlpecsenyére, bár az igazából kettejüknek is kevés.

Az ismeretlen bemutatkozik: Rozsomák Jánosnak hívják, majd azt tudakolja, hogy a diákok mi járatban vannak.

„- Mi bizony a szerencsét keressük.”

Kiderül, hogy Rozsomák János éppen Bécsbe tart, mire Pistának felcsillan a szeme, hiszen a király is Bécsben van. Pista naivan elmondja, hogy ők is a királyhoz igyekeznek, mert nemesemberek akarnak lenni.

A beszélgetésből megtudjuk Laci és Pista életkorát is: „-A bátyám másfél évvel idősebb nálamnál, én pedig a tizenkilencedikben járok.”

Rozsomák jót nevet a két legény ötletén, akik azt hiszik, hogy a királyhoz olyan könnyedén be lehet jutni, majd tanáccsal is szolgál:

„-Adok én nektek egy jó tanácsot. Osszátok fel magatok között kétfelé a világot. […] Az első keresztútnál váljatok kétfelé: az egyik menjen balra, a másik jobbra. Két tarlón több böngészni való kalász van, mint egy tarlón. Itt egy kalászra ketten vagytok, két úton mindenik megtalálhatja a maga külön kalászát.”

Az ötlet nem rossz, ezért másnap meg is valósítják. Az első kereszteződésnél feldobnak egy érmét. Laci nyer, és úgy dönt, hogy balra, Erdély felé indul, a döntést az is megkönnyíti, hogy Dráva, a fehér kutya arra szalad. Pista pedig jobbra tart Rozsomákkal Bécsbe.

„- Jól van, fiú – mondá Rozsomák, melegen megrázva a Pista kezét – , benned sok szív van: megosztottad velem a nyulat, s azt mondád, nagy dolgokat szeretnél elkövetni. Jól jártál öcsém, hogy itt maradtál, mert ha az Isten is úgy akarja, olyan helyre viszlek, ahol nagy dolgokat csinálnak.”

A fejezetben előforduló régi, régies és idegen szavak: clamantes, testamentum, atramentum, konfundál, vánkos, processzus

Jelentésüket itt találod.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .