A gróf hazatér Nedec várába Apolkával. A legszebb szobákat rendezi be a lánynak és úgy bánik vele, mint egy igazi várúrnővel. Még kedves hadgyakorlatait is elhanyagolja, csak hogy minél több időt tölthessen Apolkával, megpróbál mindenben a kedvébe járni.
Fontos megjegyezni, hogy Pongrácz nem szerelmes Apolkába. Csak a túszt látja benne, akit addig is minden jóval el kell halmozni, amíg ki nem váltják.
„Apolka ezalatt gyönyörű, nyúlánk hajadonná fejlődött. Szépségének híre messze eljutott, túl Trencsén határain, még a gazdag Nyitrában is sokat emlegették a »nedeci rózsát«. Fiatal emberek sáskaszámra környékezték a várat.”
Pongárcz azonban féltékenyen őrzi a túszt, senki sem mehet a közelébe. A szép, ám titokzatos lány személye azonban izgatja a környékbeliek – főleg a férfiak fantáziáját – hiszen senki sem tud róla semmi biztosat. Csak pletykák keringenek arról, hogyan, miért került a lány a várba.
A gróf féltékenysége odáig fajul, hogy párbajra hív egy Ordódy nevű huszártisztet, aki az egyik nedeci bál alkalmával könnyelműen megcsókolta Apolkát.
A gróf súlyosan megsebesül a párbajban, az orvos kiveszi a golyót, de sokáig nem lehet tudni, hogy túléli-e a sebesülést. Apolka odaadóan ápolja a férfit.
Pongrácz lassan gyógyul, de gyógyul. Egy alkalommal elmondja az őt ápoló lánynak, hogy döntött, el akarja rendezni Apolka sorsát, a lánynak férjhez kell mennie. Apolka elsápad, de a gróf nem tűr ellentmondást. Azonnal elküld valakit Zsolnára, hogy hozassanak egy ügyvédet a formaságok elintézésére.
Apolka persze azért sápadt el, mert azt hiszi, hogy neki a grófhoz kell feleségül mennie. Kedveli, sőt szereti is a furcsa, hóbortos, öreg grófot, azonban csak úgy tekint rá, mint az apjára. Ráadásul van már szerelme, Miloszláv.
Az ügyvéd hamarosan megérkezik és nem más, mint éppen Trnowszky Miloszláv (azaz, mivel magyarosította a nevét: Tarnóczy Emil), Apolka szerelme.
„Apolka rögtön megösmerte, csupa láng lett az arca, fel akart ugrani, de azért mégis csak ülve maradt, mohón falta a kedves, ismerős vonásokat a szeme, de azért mégis behunyta”.
Tarnóczy nem titkolja, hogy ismeri Apolkát, azt mondja a grófnak, hogy együtt töltötte a lánnyal a gyerekkoruk egy részét. Ez azonban nem nagyon érdekli Pongráczot.
Kiderül, hogy nem azért hívott ügyvédet, amitől Apolka fél. Megbízza az ügyvédet, hogy írjon egy kérvényt a megfelelő hivatalos helyre, aminek lényege:
„- Hát arról van szó – mondá ünnepélyesebb, emelkedettebb hangon, Apolkára mutatva -, hogy én, szentmiklósi és óvári gróf Pongrácz István, ezt a leányt a magamévá fogadom, ősi nevemet reáruházom és a többi, meg a többi”.
Gróf Pongrácz István tehát nem feleségül akarja venni Apolkát, hanem örökbe fogadni. Apolka teljesen elérzékenyül.
Ekkor azonban kiderül, hogy Tarnóczy nem véletlenül érkezett a várba, nemcsak mint ügyvéd, hanem mint kérő is. Azért jött, hogy megkérje Apolka kezét és feleségül vegye. A gróf ebbe természetesen nem hajlandó belemenni, Apolkát sokkal magasabb rangú nemesnek szánja, mint egy Tarnóczy.
Kiderül azonban, hogy Apolka is szereti Emilt és kész vele tartani, bármennyire is jól bánt vele a gróf.
„De Tarnóczy nem tágított. Átölelte félkarjával a leány nyakát és úgy vonszolta az ajtó felé. Apolka bizonytalanul tett egy-két lépést, mint az alvajáró, majd visszafordult, s megtört fényű tekintettel mintegy bocsánatot kért a betegtől:
– Ne haragudjék rám. Nem tehetek másképp. Szeretem. Az övé vagyok.”
A harmadik rész olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!