Mikszáth Kálmán – Beszterce ostroma – Második rész – Olvasónapló

Klivényi, Apolka és Kubikné hazafelé tartanak a sötétben. Klivényi látszólag teljesen össze van törve felesége halála miatt, a valóságban azonban már a következő lépésén töpreng. Virágnyelven arról kezd mesélni Apolkának, hogy szívesen a nevét adná a lánynak. Apolka először nem érti, hogy miről van szó, aztán hirtelen leesik neki, hogy Klivényi feleségül akarja venni.

Apolka elszörnyed, amikor megérti végre, hogy mit akar Klivényi, hiszen a férfi évtizedekkel idősebb nála, alkoholista, a lány pedig még nincs nagykorú ráadásul másba szerelmes.

Apolka egyetlen menekülési lehetőséget lát, a sötétben elszalad Klivényi elől:

„A karcsú alakot elnyelte a sötétség, sehol se látszott, sehol se hallatszott már semmi nesz. Ki tudja, hol fut már! Vagy talán meghúzódott valahol a kapuk alatt, a sövények mellett.”

Figyeljük meg, mekkorát fordult Apolka élete néhány nap alatt:

• Nemrég még úri hintóval járt, társalkodónői voltak, félévente másik nagybácsihoz került ugyan, de azok mindig mindennel elhalmozták.
• Nem sokkal később már Klivényi szegényes házában lakott
• Most pedig azt is elvesztette, senkije sem maradt a világon, csak fut a sötét utcákon.

„Rebernyik János, a Blázy polgármester úr hajdúja, vidrafogásra indult az éjjel. Ő találta meg Apolkát elájulva a Vág partján. Mikor fellocsolta, a leány rimánkodott neki, hogy hagyja beugrani a Vágba.”

Rebenyik persze nem hagyja, elviszi a lányt a városházára, ahol a polgármester szobájában lefekteti. Reggel pedig elmeséli a polgármesternek, hogy ki a lány és hol találta.

„A polgármester lelkiismerete megmozdult: »Egy kicsit könnyelműen vettük a sorsát«, mormogta, majd megdicsérte Rebernyiket:
– Derék fickó vagy, öreg, hogy megmentetted. Ne, itt van egy szivar!”

A polgármester ezután kikérdezi Apolkát, aki elmeséli szomorú történetét. Blázy elhatározza, hogy valamit tesz a lány érdekében és nekiindul a városnak. Ekkor azonban feltűnik neki, hogy az emberek szaladnak és kiáltoznak az utcán:

„- Jaj, jön a muszka! Jön a muszka!
– Megbomlottatok? – kiáltott rájok a polgármester.
– Nyakunkon az ellenség! – csörtetett most elő egy városi hajdú és jelenté: – Egy egész tábor jön!”

Blázy persze nem akar hinni nekik, hiszen emberemlékezet óta nem volt háború a környéken.

„Egyre több-több ember jött futva, némelyek batyuban cipelve hátukon a holmijukat, siránkozó nőket szétszórt hajjal, megrémült gyermekeket, mankóval szaladó aggastyánokat lehetett látni. A gyolcsosok, vargák és mézeskalácsosok, akiknek a budetini úton voltak a sátraik, kezdték portékáikat nyakra-főre behányni a ládáikba.

– Nézzen csak oda, polgármester uram!

S ím, a fölkavart porfelhőből csakugyan kezdett kibontakozni egy magyar ruhás vitéz, ágaskodó paripán, kivont, villogó karddal. Utána valaki egy zászlóval, s a háttérben beláthatatlan barnaságban gomolygott valami tömkeleg. Ágyúszekerek nehéz, tompa dobaja lüktetett messziről…”

Természetesen gróf Pongrácz István és „hadserege” érkezett meg Zsolnára, útban Besztercebánya felé.

Vége a második rész olvasónaplójának