Mikszáth Kálmán – Szent Péter esernyője – Első rész – Olvasónapló

  1. fejezet: Az esernyő és Szent Péter

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Bélyi János
Veronka
Adamecz Mátyásné
Kvapka Pál, a harangozó
Gongoly Mihályné, a nábob felesége
Srankó János
1873 Glogova falu

Hosszú, de fontos fejezet!

A pap sokáig imádkozik az oltár előtt.

„- Segíts meg engem, Uram Jézus – e gondolatokat terjeszté eléje János pap. – Anyám meghalt, kis húgomat elhozták, nekem kell őt fölnevelnem. Szegény vagyok, gyámoltalan vagyok, sohase tudtam, hogy egy gyermekkel mit kell csinálni. Ah, adj mentő gondolatot, Jézus! S hajítsd le kimeríthetlen bőségszarudból az eszközöket, hogy őt táplálhassam, gondozhassam. Tégy velem csudát, uram, Jézus.”

Közben azonban kint hatalmas vihar kerekedik, szakadni kezd az eső, de a pap annyira elmerül az imádkozásban, hogy csak későn veszi észre. Megijed, mert Veronkát kint hagyta az udvaron egy kosárban és most fél, hogy baja esett a nagy viharban.

Kiderül azonban, hogy a kislánynak semmi baja, ugyanis valaki egy nagy foltos, piros esernyőt borított a kosár fölé, megvédve ezzel a kislányt. Az nem derül ki, hogy ki tette oda az ernyőt.

„A fiatal pap hálás szemeket vetett az égre, s fölkapván a gyermeket a kosárból, összecsókolta és bevitte az esernyő alatt a szegényes szobákba.”

A pap körbekérdezi a falusiakat, hogy látták-e, ki rakta az ernyőt a gyerek fölé. Kétféle választ kap:

  • Adamecz Mátyásné azt mondja, hogy látta, ahogy az a „szerszám” az égből ereszkedett alá, biztos benne, hogy Szűz Mária engedte le a gyerek védelmére.
  • Kvapka Pál, a harangozó pedig azt mondja, hogy homályosan, messziről látott egy öreg zsidót, akinek kampós végű bot volt a kezében.

Az öreg zsidót mások is látták, sőt, Szlávik Péter szerint nem is egy zsidó volt, hanem maga Szent Péter, mert úgy nézett ki, mint ahogyan Szent Péter van lefestve a templomban.

A legenda ezzel szárnyra kap, a babonás falusiak szinte rögtön elhiszik és terjeszteni kezdik, hogy az esernyőt maga Szent Péter rakta a kis Veronka kosara fölé, hogy megmentse az esőtől. A gyerek „divatba” jön a falusiak között, mindenki látni, érinteni akarja, édességet, ennivalót hoznak neki.

Bélyi János, Veronka bátyja (aki semmit sem tud arról, hogy a falusiak szerint Szent Péter mentette meg a húgát) egészen elérzékenyül attól, hogy a falusaik mennyire szeretik őt és a húgát.

„- Mennyire félreismertem ezeket az embereket. A kerek világon nincsen jobb nép, mint a glogovai, s hogy szeretnek! Bámulatos, mennyire szeretnek!”

Végül Adameczné még azt is felajánlja a papnak, hogy odaköltözik hozzá és vezeti a háztartását és segít nevelni Veronkát, mindezt ingyen. A pap örömmel fogadja a segítséget.

Bélyi Jánossal rövid idő alatt nagyot fordult a világ. A falusiak elkezdték tisztelni, ellátják minden jóval, már házvezetője is van. A pap ezt az imának tulajdonítja, amit az oltárnál mondott el, amikor segítséget kért az Istentől.

Figyeljük meg a véletlenek és a félreértések szerepét, hogyan keveredik a babona és a hit:

  • A pap az imának tulajdonítja Veronka megmenekülését és azt, hogy hirtelen sok segítséget kap a falusiaktól. Az esernyőnek nem tulajdonít nagy jelentőséget, habár nem érti, hogyan került oda, de nem is izgatja különösebben.
  • A babonás falusiak pedig Szent Péternek tulajdonítják a kislány megmenekülését, de erről a pap semmit sem tud.
  • Az öreg Adameczné nem azért áll be a paphoz házvezetőnőnek, mert olyan jószívű lenne, hanem mert végre történik valami a faluban és így a kotnyeles vénasszony az események sűrűjében lehet.

Aznap este újabb szenzáció kavarja fel a falu állóvizét. Kiderül, hogy meghalt Gongoly Mihályné, a nábob felesége, aki a vihar miatt megáradt patakba fulladt. Mivel Gongoly Mihály a falu leggazdagabb embere, ezért a felesége temetése is ehhez méltóan ünnepélyes és díszes.

Amikor elindulna a halottas menet a temetőbe, hirtelen elkezd esni az eső, ezért a pap elszalaszt valakit az esernyőért és az alatt vonul a szertartásra.

A pap nem is gondolt arra, hogy mit indít el ezzel. A glogovaiak ugyanis még soha nem láttak korábban esernyőt. (Ők eddig  sem az esernyőnek tulajdonították Veronka megmenekülését, hanem Szent Péternek, emlékezzünk rá, hogy Adameczné szerszámnak, Kvapka Pál, a harangozó pedig kampós végű botnak nevezte az esernyőt!)

A falusiak most csodálattal nézik, ahogy a pap a szakadó esőben megy a feje fölött az esernyővel és nem lesz vizes. Hamar elterjed a hír közöttük, hogy ezt a valamit hozta Szent Péter.

Az esernyő legendája hamarosan tovább erősödik.

Nem sokkal Gongoly Mihályné halála után ugyanis meghal a falu második leggazdagabb embere, Srankó János is. Özvegye legalább olyan díszes temetést akar neki, mint amilyen Gongoly Mihálynéé volt. Megpróbálja rávenni a papot, hogy az ő férje temetésén is tartsa feje fölé az esernyőt.

A pap először nem is érti, hogy mit akar az özvegy, hiszen Srankó János temetésén nagy valószínűséggel nem fog esni az eső, nem lesz szükség az ernyőre. A pap még mindig nem érti, hogy a babonás falusiak mekkora jelentőséget tulajdonítanak az esernyőnek, Srankó özvegye presztízskérdést csinál abból, hogy az ő férje temetésén is ott legyen az a „valami”, amit Szent Pétertől kapott a falu.

Végül nehezen bár, de a pap belemegy, hogy a szikrázó napsütés ellenére a feje fölé tartsa az esernyőt és úgy végezze a gyászszertartást.

Ekkor azonban csoda történik, az egyik koporsóvivő megbotlik és elejtik a koporsót.

„Nagyot reccsent, meghasadott, összetört, megvillant egy percre a slingelt szemfödő, majd később látható lett a halott is, aki a nagy rázkódás következtében felocsúdván a tetszhalálból, mély lélegzetet véve, megmozdult és felsóhajtott:

– Istenem, hol vagyok?”

Innentől kezdve Szent Péter esernyőjének legendája megállíthatatlan. A falusiak természetesen nem érik fel ésszel, hogy Srankó csak tetszhalott volt, szerintük az esernyő támasztotta fel a halottat.

Az esernyő híressé válik és híre elterjed a környéken, mindenki Glogovára sereglik, hogy láthassa a csodatevő szerszámot. A papnak mindig használnia kell az esernyőt, esküvőkor, temetéskor, gyóntatáskor, súlyos betegek imádkoznak hozzá.

Mindez természetesen azzal is jár, hogy megnőnek a pap bevételei, az emberek pénzzel, ajándékokkal halmozzák el, csak hogy láthassák az ernyőt.

„Eleintén eleget szabódott, de lassankint aztán maga is hinni kezdte, hogy a veres esernyő, mely napról napra fakóbb, vedlettebb, isteni eredetű lehet. Nem egyenesen az ő imádságára lőn-e oda­teremtve a lányka védelmére, s nem ebből ered-e jólétének, vagyonának, melyért imádko­zott, minden forrása?”

Vége az első rész olvasónaplójának!




“Mikszáth Kálmán – Szent Péter esernyője – Első rész – Olvasónapló” bejegyzéshez 178 hozzászólás

  1. Szia zsiráf
    Köszönöm hogy megcsináltad ezt az oldal nagyon sokat tudtál segiteni
    csak. Így tovább

    Válasz
      • Kedves Zsiráf !

        Tudnál nekem 10 ma már nem ismert vagy csak kevésbé használt szót írni a fejezetből.
        Mivel nekünk olvasó napló írás helyett kérdésekre kell válaszolni.
        Remélem tudsz segíteni nagyon hálás lennék érte

        Válasz
        • Kedves Lili!

          Mikorra kell a válasz, mert ma már nem fogok tudni foglalkozni a kérdéseddel…

          Üdv:

          Zsiráf

          Válasz
        • Kedves Zsiráf!
          Nagyon köszönöm, hogy megcsináltad! Nagyon sokat segítettél.
          Viszont lenne egy kérdésem, méghozzá a következô: Cselekményvázlatot, hasonlóképp kell írni?
          Elôre is köszönöm!

          Válasz
          • Kedves Szonya!

            Végül is igen, a cselekményvázlat tulajdonképpen egy lebutított vagy lecsupaszított olvasónapló. Tényleg csak a lényeg, semmi felesleges duma. Ki hova ment, miért, ott mit csinált, mi az összefüggés, hiszen a nevében is benne van, vázlat. Igazából magának a történet eseményeinek egy logikai sorrendje.

            Üdv:

            Zsiráf

    • Nagyon sokat segített ez az olvasónapló mert régebbi regényeknel elveszítem a fonalat és nem tudok figyelni,de viszont így ahogy ,,lefordították,, nekem az nagyszerű. Sztem nem csak én vagyok ezzel. De nagyon hálás vagyok.Igy tovább Zsiráf

      Válasz
  2. SOS!!!
    Az első részben nem tudom h hogyan kell meg nézni a fejezeteket!!! Ha lapozok akkor a rögtön a második részre kapcsol. 🙁

    Válasz
  3. Pls töröld le az oldalt és majd töltsd vissza nyár végén légyszives a tanár észreveszi
    Előre is köszi

    Válasz
  4. Szia Zsiráf!
    Elolvastam a könyvet, de a számomra nem derült ki, hohy hogyan került Glogovára az ernyő. Tudnál segíteni? Holnap lesz a doga úgyhogy…
    Köszönöm szépen előre is.

    Válasz
    • Kedves egy Titkoshetedikes!

      „Azalatt egyre többen-többen gyülekeztek az udvarra, menyecskék, akik messziről nézték és azt mondták: »Istenem, milyen fiatal és már pap«. A férfiak egészen közel mentek hozzá, és kezet fogtak vele:
      – Az isten hozta! Itt jó dolga lesz.
      Egy öreg anyóka közbe kiáltott:
      – Holtig itt lehet nálunk!
      Az idősebb asszonyok egyike így szólt:
      – Csinos egy ember. Derék anya volt, aki szülte.
      Egyszóval tetszett az új pap mindenkinek, […]”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  5. Köszönöm szépen a segítséget! 🙂 Más olvasónaplókat is csinálsz? Vagy csak Szent Péter esernyője van? 😀

    Válasz
    • Kedves Johanna!

      Szívesen! 🙂 Javaslom az olvasónaplók menüpont közelebbi vizsgálatát…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  6. kedves zsiráf!
    a kőszívű ember fiainak nincs rövidebb,tömörebb változata?
    mert itt az év vége és még nem értem a végére most fejeztem be a szent péter esernyőjét,…
    kérlek segíts! 🙁

    Válasz
    • Kedves maya mc!

      Sajnos nincs, csak a szokásos, unalmas, de ettől még (vagy éppen ezért 🙂 igaz felnőttdumát tudom nyomni: kicsit hamarabb kellett volna hozzákezdeni…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  7. Nagyon szépen köszönöm kedves zsíráf a segítséget! Így sokkal könnyebben megy a könyv tartalmának felfogása☺

    Válasz
  8. Kedves Zsiráf
    Nagyon sokat segítettél idén is de a tavalyi év során is neked köszönhettem az ötösömet remélem nem hagyod abba rengeteg hála egy lusta diák!

    Válasz
    • Kedves Lusta diák!

      Örülök, hogy segített Neked az oldal! 🙂 Nem tervezem abbahagyni 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  9. Szia Zsiráf tudnál nekem mondani egy szellemes párbeszédet a könyvből?
    Amúgy nagyon jó lett az olvasónapló

    Válasz
    • Kedves Valaki a múltból!

      „- Miért nem házasodol »öreg«?

      – Nincs pénzem.

      – De hiszen éppen azért; az asszony hozza a pénzt. (Ez a felfogás van a lateiner-világban.)

      Gyuri a fejét rázta, szép, férfias oválfeje volt, lelkes, borongós fekete szemekkel.

      – Nem igaz. A pénz hozza az asszonyt!”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  10. Kedves Zsiráf !

    A kérdésem: Hol játszódik a regény? Az akkori Magyarországon? Városok: Besztercebánya, Szeged, Bábaszék. Faluk: Haláp falu, Glogova Azt tudom, hogy Glogova egy képzeletbeli falu. Haláp falu is képzeletbeli?

    Üdv Edit

    Válasz
    • Kedves Edit!

      Most akkor tulajdonképpen mi is a kérdés? 🙂 Besztercebánya és Bábaszék a Felvidéken találhatóak, a mai Szlovákia területén. Szegedet nyilván tudod. Glogova kitalált hely, Haláp falu pedig Nógrád megyében van, ma úgy hívják, hogy Cserháthaláp.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  11. Kedves Zsiráf !

    Bocs, tényleg össze vissza fogalmaztam. A kérdés az, hogy hol játszódik a regény? Ország/ városok

    Üdv Edit

    Válasz
    • Kedves Edit!

      Áááááá, szerintem nagyon elbeszélünk egymás mellett 🙂 Hiszen gyakorlatilag felsoroltad a regény helyszíneit… Mi kell még? 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
    • Kedves Edit!

      Na, akkor csak összerakom lassan: tehát az volt a kérdés, hogy hol játszódik a regény, és azt akartad tudni, hogy amiket leírtál, azok jók-e?
      A válasz: igen, jók. De ezen kívül megemlítik még Csehországot (Prága), ahol az öreg Gregoricsnak birtoka volt, illetve Bécset, ahol bérháza. Illetve még Pest is szóba kerül, mert Gyuri dolgozik itt egy darabig, mint ügyvéd.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  12. Szia Zsiráf!
    Kérdésem lenne, mégpedig az, hogy kinek a visszaemlékezéséből ismejük meg a helyet és a körülményeket ahová a kislány kerül? Milyennek mutatja be? Honnan ismeri ilyen jól?
    Előre köszi a váladzodat így tovább az oldallal te vagy a legjobb!

    Válasz
    • Kedves Lustakislánybárszép!

      Nem ér olyan kérdéseket feltenni, amikre a válasz benne van az olvasónapló ELSŐ részének MÁSODIK fejezetében…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  13. Szia
    Jó az oldal meg minden… De lehetne benne kevesebb reklám is, mert telefonon olvasathatatlan. Például gépen ügyesen ki lehet kerülni, de telefonon ott kell várnom egy csomó időt mire eltünnek.
    De azért jó az oldal.

    Válasz
    • Kedves Cső!

      Azért kedves Tőled, hogy jónak találod az oldalt. Meg minden. Mindig jól szórakozom az olyan felhasználókon, akik azt hiszik, hogy mivel nekik ingyenes az oldal, ezért annak fenntartása, karbantartása, a tárhely, vagy a domain név nem kerül pénzbe. Megsúgom: de pénzbe kerül. És ezt a reklámokból fedezem. Tehát két lehetőség van: nincs reklám, nincs honlap, Te pedig dolgozhatsz a könyvből. Van reklám, van honlap, Te pedig siránkozhatsz, amiért néha felugrik egy reklám. Melyik a jobb? 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  14. Köszi szépen, életet mentettél! 😀
    Ja és nagyon tetszett a 3D intro tutorial ment is a feliratkozás!

    Válasz
  15. Köszi szépen az ezt az olvasó naplót, de egy hibát (vagy csak én vagyok hülye) véltem felfedezni! Tehát Veronkat ha jól emlékszem a bátyja neveli fel aki nem halt meg! Ha tévedtem bocsi

    Válasz
  16. Hali Zsiráf! Nagyon köszönöm hogy ezt az oldalt létrehoztad, megmaradt a szabadidőm amiben élni is van időm, ahelyett hogy olvasnék, tudom nem jó szokás, de engem untat az olvasás, egyszerűen nem tudok egy oldalnál többet elolvasni a régi könyvekből xd. A Kőszívűvel is az életem mentetted meg xd mert hála az Égnek nem kellett elolvasnom több mint 600 oldalt csak leírnom az olvasónaplót 😀 Nagyon kösziii

    Válasz
    • Kedves Lusta Anonim!

      Nagyon szívesen! 🙂 Szerintem nem az olvasással van gondod, csak a megfelelő könyvet kell megtalálnod! 🙂 Ajánlom pl. ezt! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  17. Szia! Nagyon sokat segítettél, de megkérdezhetem, hogy az esernyő leírását merre találom?
    Üdv: Bogi.

    Válasz
  18. szia zsiráf nagyon sokat segítettél kiment a fejemből , hogy év végére kell ezt a könyvet kiolvasni és te segítettél , hogy megtudjam írni <3

    Válasz
  19. Kedves Zsiráf!

    Lenne pár kérdésem.

    1. Temetések szent péter esernyőjével. Mi történt a temetésen.
    2. A felnem adott sürgöny. Kinek kellet volna megkapnia.
    3.Wibr Gyuri merre jar mikozben az örörségét.
    4.mi történik a fülbevalóval.
    5.ki mikor tanacsilja Gyurinak ogy veveronik Veronikát.
    6.a kocsi tengelye eltőröt. Az ügyved elmegy fát keresni.kinek a segelyhivasara lesz figyelmes.
    7. A bajba jutottat kisegitik. Segitti ki es mit fogad el cserébe.
    8.mi történt az esernyő régi nyelével.
    9.a lány eltűnt. Gyurz azonban megtalalha. Ki tunt el es mit mond neki haza fele menett.
    10. Wiber Gyuri,Gregorics Pál és Madame Krisztbay jellemzése.

    Előre is köszi a választ. Hétfőn határtalanulja megyunk 4 napra es másnap meg bekéne adni az olvaso . nagyon halas lenek ha segitene.

    Válasz
    • Kedves Cs. Anna!

      1. A kérdéseket aligha ennyi helyesírási hibával kaptam meg, néhol a kérdést sem lehet érteni.
      2. A kérdések 99%-ára benne van a válasz az olvasónaplóban, van olyan kérdés, amelyikről külön poszt szól, tessék venni a fáradtságot és szétnézni, mielőtt kérdezel.
      3. Összetévesztesz valakivel. Tényleg szoktam segíteni egy-egy kérdés megválaszolásában, vagy ha valaki elakad valamiben, de a teljes házidat nem csinálom meg helyetted, mert nem én kaptam, hanem Te…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  20. Kedves ZSiráf!
    A rozsdás szögekkel kapcsolatban kell írnom e egy mondatot tudsz segíteni?

    Válasz
    • Kedves helloValaki!

      Hm…Rozsdás szögek??? Legutóbb, amikor komolyabban foglalkoztam a Szent Péter esernyőjével, akkor nem volt benne szó rozsdás szögekről… Ha csak azóta át nem írták…
      Nem a három üszögről van szó véletlenül?

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  21. Zsiráf már ötödik óta olvasom amiket írtál és. még az olvaaónaplómat is innen írom köszi
    !!!

    Válasz
  22. Kedves Zsiráf!
    Miért van az hogy minden fejezetnél csak 1 részt add ki és ha tovább lapozok akkor már a következő fejezetet adja ki? A segitséget előre is köszönnöm!!

    Válasz
  23. Szia Zsiráf!
    Az lenne a kérdésem, hogy a Gongolyné nevet hogyan kell kiejteni? Az ‘ly’ részt „j”-nek kell ejteni, vagy ‘li’-nek? Illetve lenne még egy kérdésem, amit remélem nem probléma, ha itt teszek fel. A kérdésem még pedig az lenne, hogy a Leiner Laura által írt Szent Johanna Gimi-ből esetleg készítenél olvasónaplót, hiszen idén mi ezt kaptuk kötelező olvasmánynak a Szent Péter Esernyője mellett. Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszodat illetve, hogy elkészítetted ezt az olvasónaplót, nagyon sokat segít nekem és az ismerőseimnek is akiknek ajánlottam. Így tovább!

    Üdv.: Momoko

    Válasz
    • Kedves Momoko!

      Gongolynét „ly”-vel kell ejteni. Szeptember elején frissítem a szavazást, és akkor lehet majd a Szent Johanna Gimire is szavazni 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  24. Szia Zsiráf!

    Köszi, hogy megcsináltad az oldalt és az olvasónaplót, de lenne egy kérdésem: Elolvastam (nagyjából :D) az Esernyő legendájá-t, de még mindig nem tudom, hogy került Gregorics Pál-hoz az esernyő? A válaszodat előre is köszi! 🙂

    Válasz
    • Kedves Peti!

      Mert ezt nem is tudjuk meg… Valószínűleg még kém korában volt az álcája része, aztán nála maradt 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  25. Kedves Zsiráf! Lenne egy kérdésem azzal kapcsoltban hogy miért egyformák a gyerekek az iskolában! A válaszodat megköszönöm!

    Válasz
    • Kedves Ismeretlen!

      „Glogovát nemcsak Kapiczány uram látta, e sorok írója maga is járt benne. Sovány, kietlen vidék az, kopár hegyek között fekszik egy szűk völgyben meglapulva a falucska.
      Messze, messze innen sehol sincs még jóravaló országút sem, nemhogy vasút lenne. Most újabban úgy tetszik, jár valami kávémasina Beszterce és Selmecbánya között, de az se érinti Glogovát. Ötszáz esztendő kell ahhoz, hogy Glogova ott legyen, ahol a civilizált vonalba eső falvak vannak. A talaj agyagos, terméketlen és makacs. Azt mondja, hogy ő csak bizonyos növényeket hajlandó táplálni, például zabot, krumplit, a többire nem vállalkozik – de ezeket is úgy kell kicsalni az anyaföldtől úgyszólván erőszakkal. ”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  26. Kedves Zsiráf!
    Szeretném megkérdezni esetleg a mű címének van valami jelképes jelentése?
    Válaszodat előre köszönöm! 🙂
    Üdv: Jázi

    Válasz
    • Kedves Jázi!

      Persze, mindenképpen! Az esernyő ugye úgy kerül a képbe, hogy Bélyi János azért imádkozik a templomban, hogy segítse meg őt Isten, hiszen nehéz helyzetben van, anyja meghalt, a húgát, Veronkát pedig neki kell felnevelni. A kislányt közben kint hagyta egy kosárban, szerencsére amikor hatalmas vihar kerekedik, valaki egy esernyőt borít a kosár fölé, hogy megvédje a kislányt.
      A falusiak között hamar az a pletyka terjed el, hogy az esernyőt maga Szent Péter rakta Veronka fölé. Vagyis a kislányra vigyáznak odaföntről. Az esernyő az isteni figyelmet, védelmet jelképezi.
      És végül is, bizonyos szempontból ez igaz is, hiszen az esernyőnek köszönhetően indulnak be az események, Wibra Gyuri az esernyőt keresve ismerkedik meg Veronkával és lesznek szerelmesek egymásba.
      Az esernyő a történet alapja és mozgatója, minden az esernyő miatt, vagy az esernyőért történik.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  27. Kedves Zsiráf

    Megtudnád mondani, hogy melyik két település között van az író szerint Glogova.

    Nagy segítség lenne.
    Előre is köszönöm a segítséget. 🙂

    Válasz
    • Kedves Tomi!

      Mikszáth konkrétan nem közli, hogy pontosan hol van Glogova, de következtetni azért lehet: Beszterce és Selmecbánya között.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  28. Kedves Zsiráf!

    Azt szeretném kérdezni, hogy melyik fejezet minősül epizódnak?
    Talán a „A mi Rozálink” ???
    Köszönöm előre is!

    Válasz
    • Kedves Kosztolnyi Karina!

      Például, de mondjuk a Czobor Mária rózsája egy tipikus példája az epizódnak.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  29. Szia Zsiráf!

    Nagyon sokat segítettél az elmúlt években, neked hála tudtam befejezni az Egri csillagokat
    A kőszívű ember fiait és ezt az olvasmányt.
    Nagyon köszi!

    Válasz
    • Kedves Egy 7.-es aki nem szeret olvasni!

      Nagyon szívesen, örülök, hogy visszatérő user vagy! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  30. Kedves zsiráf!
    Nagyon jó ez az oldal, és nagyon sokat segített! Ez alapján csináltam meg az olvasónaplót is. De az egyik kérdésre nem tudok válaszolni, mert nem nagyon értem: Az elbeszélő kívülálló, úgynevezett külső elbeszélő, vagy maga is egy szereplő? Hogyan mondja el a történetet? (Személyes kapcsolatban van a szereplőkkel, vagy teljesen kívülről nézi a történetet, mennyire ismeri őket: kiderül-e az elbeszélő véleménye az eseményekről, szereplőkről: közömbös kívülállóként mutatja be őket, vagy azonosul valamelyik szereplővel vagy csoporttal: megszólítja-e időnként az elbeszélő az olvasót?) Azért nem értem, mert az olvasónaplóba is az volt írva, hogy az egyik fejezetben egyes szám első személyben beszél, aztán pedig egyes szám harmadik személy…. és eléggé összezavarodtam, hogy akkor most hogy van… de szerintem csak én vagyok hülye…:( Kérlek segíts! A válaszodat előre is köszönöm!

    Válasz
    • Kedves csakegydiák!

      Természetesen nem vagy hülye! 🙂 Ha jól sejtem, a kérdést is azért kaptad, mert nem egyértelmű rá a válasz, kell ismerni hozzá a történetet. Mikszáth változtatja az elbeszélő módot, az 1. rész 2. fejezetében pl. ő is személyesen részt vesz, még ha maga a fejezet tulajdonképpen csak egy anekdota, a történetet nem viszi előrébb.
      A többi kérdésre sem lehet feltétlenól csak egy szóval válaszolni: az író persze hogy ismeri a szereplőit, szereti is őket, és hol kívülről, hol belülről nézi a történetet.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  31. Kedves Zsiráf! 🙂

    A Szent Péter esernyője olvasónapló negyedik fejezetében azt írtad hogy
    „A pap sokáig imádkozik az oltár előtt.”, pedig a könyvben (legalább is az én 1985-ös nyomtatású könyvemben) az szerepel, hogy

    ” Éppen nyitva volt az Isten háza, két öreg anyóka meszelte a belsejét. János pap nem ment az oltárhoz, mert éppen ott pepecselt a két anyóka, hanem mindjárt kívül, a szenteltvíztartó mellett állt a Jézus alakja fából és pléhből, előtte térdepelt le.”
    (Lehet hogy tévedek).

    Péter

    Válasz
    • Kedves Péter!

      A meglátásod korrekt, habár azt hiszem, hogy a lényegen nem változtat. Egyszerűbb és rövidebb volt így írni, és ugye az olvasónapló lényege a rövidítés 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  32. Szia Zsiráf!
    nekünk a tanár írt egy olyan kérdést, hogy: a kis Bélyi Veronka Glogovára érkezése után rendkívüli dolgok történtek a faluban. Kövesd nyomon a legendaképződés állomásait!
    Erre a kérdésre tudnál nekem válaszolni mert barátnőimmel nem teljesen értjük

    Válasz
  33. Kedves Zsiráf!

    Nagyon jó az oldal, sokat segítettél. Csak annyi meglátásom lenne, hogy a lapok között váltó számok gyakran nem kattinthatóak. (pozitiv kritika, nem lehurrogás)

    Válasz
    • Kedves asdf!

      Igen, tudok a problémáról. Sajnos még találtam meg a megoldást, valami technikai malőr, de dolgozom rajta! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  34. Kedves Zsiráf! 5 anekdotát kell keresni a műből, hármat találtam az oldalon (egyforma gyerekek, bor, kutyák), esetleg még kettőt tudnál mondani? Köszönöm szépen!

    Válasz
  35. Kedves Zsiráf!
    Azt szeretnem kérdezni hogy Bélyi János apjának mi volt a foglalkozása?
    Előre is köszönöm

    Válasz
  36. Kedves Zsiráf nagyon jó az oldal de egy valamit nem tudok
    Egy író mindig többet akar mondani a regényével, mint csak egy történetet elmesélni. Mit gondolsz, mit akart mondani ezzel a történettel az író, mit akart megmutatni, mi a tanulsága? Milyen helyes, értékes viselkedésre akar késztetni minket, olvasókat?

    Válasz
    • Kedves nina 001!

      Valami olyasmiben gondolkodj, hogy Gyuri az öröksége után nyomoz, és bár végül azt ugyan nem találja meg, de hasonlóan értékes dologra bukkan rá, mégpedig a szerelemre. Vagyis nem feltétlenül az anyagi értékek a fontosak, a vagyon, a pénz, hanem az érzelmek, a szerelem.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  37. Hány éves korában halt meg Mikszáth?
    Melyik településen született?
    Ez a település ma melyik országban található?

    Válasz
    • Kedves Nagy Imre!

      Ez piszkosul nem ide tartozik ám, de ha beütöd a gugliba, akkor megkapod rá a választ! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  38. Hello kedves Zsiráf

    Az lenne a kérdésem, hogy: Mi mutatja, hogy a legenda messze földön elterjedt?

    Üdv Volkov

    Válasz
    • Kedves Volkov!

      „Aztán elbeszélik az esernyő csodás erejét, hogy a holt ember felkelt, amint megpillantotta, és így száll a legenda mindig tovább, tovább, magával hömpölygetve a glogovai pap alakját és a kis húgáét. (Hej, milyen legény lesz az, aki azt majd egyszer feleségül veszi!) S ha módos ember hal meg, még a tizedik faluba is elhozzák János papot a temetésre a dalmatikával és a szent esernyővel, amely immár ereklye lett. De nemcsak a temetésekre viszik, hanem gyóntatni is nehéz, reménytelen nyavalyásokat, néha kétnapi járóföldre, azzal a kikötéssel, hogy a Szent Péter esernyőjét borítsa a beteg fölé, amíg az gyón. Lehetetlen az, hogy ne használjon, vagy meggyógyul az ilyen beteg, vagy ha meg nem gyógyul, hát legalább üdvözül.
      A házasuló párok is, ha nagy parádét akarnak kifejteni, pedig azok mindig akarnak, azonfelül, hogy otthon a saját papjuk összeesketi őket, még ráadásul elzarándokolnak a glogovai parókiára, hogy ott az esernyő alatt még egyszer egymáséba kapcsolják a kezöket. ”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  39. Kedves Zsiráf!

    Az olvasónaplóddal rengeteget segítettél a cselekmény átismétlésében, tanulmányozásában.
    A kérdésem az lenne, hogy Bélyi János a könyv elején nagyjából mennyi idős is lehetett?
    Válaszodat előre is köszönöm.

    Válasz
    • Kedves ÉN!

      Fura kérdés, nincs is rá egyértelmű válasz, mert a regényből nem derül ki. Annyit lehet tudni, hogy fiatal, talán 20 év körüli, de mondom, ez nem derül ki a regényből, csak annyi, hogy fiatal pap.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  40. Kedves Zsiráf!

    Lenne egy kérdésem mégpedig az, hogy milyen népcsoport lakik Glogován?

    Előre is köszönöm a választ.

    Válasz
    • Kedves HELLO!SZIA!!

      Az Időfutárból ebben az évben biztos nem lesz olvasónapló.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  41. Szia, ne haragudj csak egyszerűen nem tudtam elhagyni ezt az oldalt, hogy ne írjam le ezt. Az első fejezet tartalmánál az ‘egyenlőre’ szó helyett ‘egyelőre’ kell írni… Remélem nem baj, hogy leírtam és nem szeretnék kukacoskodni :(… Egyébként nagyón jó összességben az egész honlap… CSAK ÍGY TOVÁBB! 😄

    Válasz
    • Kedves #BENCE KOVÁCS#!

      Nem kukacoskodás, mindig örülök, ha szóltok, hogy hibát találtok! Köszi, javítva! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  42. Szia zsiráf.
    Imádom ezt az oldalt. NAGYON sokat segít.
    (csak megjegyzem:nem tudom mindenkinek ez van e, de nekem női alsóneműket ad ki reklámnak, és nem tudom eltüntetni(Csak azert mondom mert zavar))
    Üdv:
    Máté

    Válasz
    • Kedves Máté!

      Mi a baj a női bugyikkal? 🙂 (Nincs befolyásom a reklámok tartalmára…)

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  43. Szia Zsiráf!

    Nagyon örülök annak, hogy megtaláltam ezt az oldalt, mivel ennélkül biztos hogy nem lettem volna kész az olvasónaplómmal határidőre! Ráadásul ez nem egy olyan oldal, amire csak kivan rakva valami összegzés, tele helyesírási hibákkal, hanem egy szépen megcsinált elemzése az adott fejezeteknek. Csak így tovább!

    Üdv: Kolislány

    Válasz
  44. Szia zsiráf! Ez a oldal rengetet segített nekem (egy nappal a beadási hatéridő előt sikerült beadnom)

    Válasz
  45. Szijó Zsiráf!
    Nsgyon sokat segítettél, majdnem egyest kaptam belőle, az olvasás a gyengém😅🤣
    Viszont így egy fél nap alatt végezni tudtam!💕🥹

    Válasz
  46. Kedves Zsiráf!
    Nagyon jó az oldal imádom amikor olvastam akkor egyszerre bele éltem magam a könyvbe és át éreztem,általában nem értem az ilyen régies könyveket de te segítettél ebbe nagyon szépen köszi!!!

    szeretettel:A Marha

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .