Mikszáth Kálmán – Szent Péter esernyője – Az esernyő legendája

Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című művének vitathatatlanul egyik főszereplője az esernyő. Már amennyiben elfogadjuk, hogy egy élettelen tárgy is lehet főszereplő. Javaslom, most fogadjuk el.

Ebben a posztban az esernyő sorsát, legendáját fogjuk körbejárni, vagyis azt, hogy hol, mikor, kinél, miért, hogyan jelenik mg az ernyő. Hogyan lesz egy egyszerű esernyő templomi kegytárgy és több ember, sőt egy egész község életét befolyásoló dolog. Essünk neki!

Mivel többször megkaptam már, hogy mindig a posztok végén van a lényeg, összegzés formájában, ezért most nyissunk az összegzéssel a lusták kedvéért, azután majd kifejtjük bővebben a dolgokat:

Az esernyő történetének vázlata

Az esernyő felbukkan (I. rész) :

Veronka kosara fölé teszi egy ismeretlen – Glogova falu lakói szerint Szent Péter küldte az égből a kislány megmentésére – Srankó „feltámadását” az esernyőnek tulajdonítják – Elindul az esernyő legendája, csodás dolog lesz, templomi kegytárgy. – Megváltoztatja Glogova falu, Bélyi János és Veronka életét is.

Az esernyő eredete (II. rész):

Gregorics Pál élettörténete – Az esernyő mindig felbukkan az öreg életében – kém korában szokott hozzá – soha nem teszi le – utalások az esernyő értékére – az öreg hóbortjának tartják csak – Gregorics halála után nem kerül elő a vagyona

Nyomozás az esernyő után (II. rész)

Wibra Gyuri felnő – ügyvéd lesz – Apja vagyonának legendája nem hagyja nyugodni – nyomozni kezd – Müncz megvette, majd valahol Glogova környékén elhagyta – az ernyő Glogován van – Gyuri oda tart – Találkozás Veronkával Bábaszéken.

A szálak összeérnek (IV. rész)

Vacsora Bábaszéken – Gyuri megismeri Szent Péter esernyőjének legendáját – rájön, hogy Szent Péter esernyője valójában az apja ernyője – hogy jusson hozzá az esernyőhöz? – feleségül kell vennie Veronkát.

Az igazság kiderül (V. rész)

Út Glogovára – Gyuri megmenti Bélyi Jánost – Cserébe megkapja Veronka kezét  – Az esernyő nyelét kicserélték egy ezüst nyélre – A régi nyelet Adameczné elégette – Gyuri elvesztette az örökséget, de megtalálta a szerelmet.

Nos, most, hogy a lusták és kapkodók megkapták az összegzést és csak azok maradtak, akiket valóban érdekel a dolog és foglalkozni akarnak vele részletesebben is, kezdjünk neki bővebben!

Az esernyő legendájának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Mikszáth Kálmán – Szent Péter esernyője – Az esernyő legendája” bejegyzéshez 38 hozzászólás

  1. Szia! Az lenne a kérdésem,hogy milyen változásokon ment keresztül Glogova attól kezdve hogy az esernyő megérkezett? Tehát hogyan virágzott fel Glogova az esernyő érkezésétől?

    Válasz
    • Kedves Belényesi Betti!

      „S íme, a csoda megtörtént. Pénz, jólét, gazdagság árad az egyszerű, rongyos esernyőbül, mintha a mesebeli bárányka volna, mely ha megrázza magát, aranyok potyognak a gyapjából.” (I. rész 4. fejezet)

      „De nemcsak a papnak vált javára az esernyő, ki csakhamar igavonó barmokat szerzett be, s nagy gazdaságot kezdett művelni, néhány év múlva pedig csinos kőházat építtetett, fogatot tartott, hanem Glogova községét is emelte. Nyarankint egész rajokban jártak a környékbeli fürdőből úri asszonyok, sokszor grófnék is (többnyire vén grófnék), hogy az esernyő alá állva, egy imádságot elmondhassanak, s ezek számára egy vendéglő is épült, szemben a paplakkal, a Csodatevő esernyőhöz címezve. Egyszóval Glogova szemlátomást emelkedni kezdett, a harang¬lábat a sok látogató miatt megrestellték a helybeliek, s takaros ólomfedeles tornyot húztak fel a templomra, abba két új harangot hozatván Besztercéről. Srankó János a halál országából való visszatérése emlékéül egy gyönyörű Szentháromság-szobrot faragtatott a templom elé. A nevelőnő (mert Veronka mellett kalapban járó nevelőnőt tartott idővel János pap) teleültette a pap udvarát georginákkal és fuksziákkal, aminő virágokat még glogovai szem nem látott. Minden megszépült, megcsinosodott (kivévén Adamecznét, mert az még csúnyább lett azóta), s annyira ment a glogovaiak dölyfe, hogy vasárnaponkint délután, mikor az emberek ráérnek összevissza fecsegni mindenfélét, immár azt kezdték feszegetni, nem jó volna-e egy kálváriát építeni Glogován, olyanformát, aminő Selmecen van, hogy a búcsús népek ide seregelvén, koronkint pénzt és elevenséget hoznának őnekik.” (I. rész 4. fejezet)

      „Teringettét, mennyit haladt ez a Glogova! Fent a dombon a Krizsánék háza mögött ott fehérlik a kálvária tizenkét stációval. Aztán a templomra is milyen szép sugár tornyot húztak pléhfedéllel! Nincs hozzáfogható egész Losoncig. Csakhogy a losoncin kakas van!
      A falu közepén vendéglő emelkedik. »A Szent Esernyőhöz« címezve, túl rajta vadszőlővel befuttatott, oszlopos, feltűnő szép házacska áll (a Sztrelnyik Mihályék régi fundusán), fehér, mintha cukorból lenne kifaragva; hátul sorompós kert, elöl sudar fiatal topolyfák állnak kevélyen sort, mint valami gránátosok.
      – Kinek a háza ez? – kérdé Gyuri hátrafordulva.
      – Ott a bakon ül a gazdája.
      – Ah, úgy! A magáé Veronka?
      Némán, szégyenlősen bólintott a fejével.”
      (V. rész 2. fejezet)

      Remélem tudtam segíteni!

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  2. Köszi 🙂 Nagyon sokat segítettél! Nagyon hasznos volt a blogod számomra,sok mindent megértettem belőle. Csak így tovább! Gratulálok!

    Válasz
  3. Szia! Tudnál-e nekem segíteni abban hogy az esernyőnek
    -milyen a vászna
    -milyen színű minták vannak rajta?
    -milyen színű a nyele?
    -miből van a kapója?
    -Miből van a vászna?
    Válaszod előre is köszönöm, apropó nagyon hasznos az oldal sokat segített esetleg lehet valahol támogatni?

    Válasz
    • Kedves Máté!

      Az összes kérdésedre benne van a válasz az esernyő legendája című írásban, olvasd át és megtalálod, ha mégsem, akkor szólj!

      Köszönöm nagylelkű felajánlásodat, de igazából álruhás herceg vagyok, akit egy boszorkány lúddá változtatott, de a vagyonát meghagyta 🙂

      Valójában az oldal non-profit, nem kérek a használatért semmilyen támogatást, úgy tudsz segíteni, ha minél több helyen megosztod, terjeszted és reklámozod az oldalt!

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. szia!
    egy kérdésem lenne:milyen babona kerül végül egy vagyonba?
    válaszod előre is köszönöm

    Válasz
    • Kedves Csuriiqueen!

      Szerintem a választ a Három üszög című fejezetben találod. A babona az, hogy Adameczné elhiszi, hogy a fiát szemmel verték és azt gyógyítja a három elszenesedett fadarab, azaz üszög. Adameczné pedig az esernyő régi fanyelét égeti el, hogy megkapja a három üszögöt. És az esernyő nyelével valószínűleg elégeti a végrendeletet is, vagyis Gyuri vagyonát is. Így került egy babona egy vagyonba. Legalábbis szerintem 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  5. Szia! Következő kérdésekkel nem birkózom meg 🙁 1 az első regény 5 részből áll, két külön történettel indít, amelyek közelítenek egymáshoz. ..Melyik részben ? 2 es kérdés … Az I. előzmény rövid elírása…3 as kérdés II. előzmény rövid elírása….4 es kérdés az alaphelyzet rövid leírása

    Válasz
  6. Kedves Zsiráf!

    Meg szeretném kérdezni hogy az esernyő nyelvek mit és hogyan gyógyítottak.
    Holnapra kéne a sulib. Előre is köszi

    Válasz
    • Kedves Vivien!

      Amikor először kérdezted, még azt hittem, hogy elírtad, de mivel türelmetlen vagy, ezért megkérdezem: mik azok az esernyő nyelvek?

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
        • Kedves Vivien!

          Adameczné unokája, Matykó beteg lett. Adameczné szerint valaki szemmel verte (megátkozta) és a néphit szerint erre az egyetlen orvosság, hogy három üszögöt (elszenesedett fadarabot) kell a gyerek ivóvizébe tenni, és azzal itatni három napig. Adameczné így is tett, de a kúra nem használt. Éppen akkor cserélte le a falu az esernyő fa nyelét egy ezüst nyélre, ezért Adameczné fogta a régi fa nyelet és azt égette el, abból vett három üszögöt, mondván, hogy egy ilyen szent dologból vett üszög, mint az esernyő, majd biztos segít a gyereken.

          Üdv:

          Zsiráf

          Válasz
  7. Kedves Zsiráf, vagy bárki más, aki tudja a választ!
    Én azt nem tudom megválaszolni, hogy az egész történet alapján milyen babona kerül végül, szó szerint, egy vagyonba?
    Köszönöm a segítséget!

    Válasz
    • Kedves Terka!

      A babona az esernyő nyelével az pedig Adameczné beteg unokájával függ össze, részleteket itt találsz!

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  8. Szia Zsiráf!
    Tudnál nekem a regényből fontos tárgyakat leírni és leírni (elég csak röviden :D), hogy mi a „történetük”? Olvastam a regényt, de nem bízom abban, hogy én jól csinálnám 😀
    Előre is köszönöm!
    Üdv: BenceCheese

    Válasz
    • Kedves BenceCheese!

      Mindig morcos leszek egy kicsit, amikor olyan poszthoz tesztek fel kérdést, ami éppen arról szól, mint ami a kérdés… Az esernyő történetének összefoglalását megtalálod a bejegyzésben.
      Aztán ott van még Czobor Mária rózsája, arról is van egy külön poszt.
      Fontos tárgy lehet még Veronka fülbevalója, hiszen annak elvesztése és megtalálása révén ismerkednek meg Gyurival, erről itt olvashatsz.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  9. Szia!
    Segítségedet szeretném kérni. Szent Péter esernyőjével kapcsolatban.
    Milyen különleges képessége van Wibra Annának?
    segítségedet nagyon köszönöm
    Móni

    Válasz
    • Kedves Móni!

      „Wibra Anna nagy, tagbaszakadt fehérszemély volt, valahonnan Detváról, ahol a férfiak egy ölnél kezdődnek, akárcsak hatalmas erdők szálfái; az arca elég takaros, de azonfelül szépen szokott esténkint dalolni, mikor az edényeket elmosogatta”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
    • Kedves Viki!

      „A falu közepén vendéglő emelkedik. »A Szent Esernyőhöz« címezve, túl rajta vadszőlővel befuttatott, oszlopos, feltűnő szép házacska áll (a Sztrelnyik Mihályék régi fundusán), fehér, mintha cukorból lenne kifaragva; hátul sorompós kert, elöl sudar fiatal topolyfák állnak kevélyen sort, mint valami gránátosok.”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  10. szia az lenne a kérdésem a szent péter esernyőjéhez hogy kire bukkannak az erdőben egy hasadékban Glogova felé menet?
    Előre köszönöm

    Patrícia

    Válasz
  11. Szia!
    Az lenne a kérdésem hogy, melyik az rész ahol ott van az esernyő leírása?
    Vagyis mi az esernyő leírása?
    Tudnál ebben segíteni?

    Válasz
    • Kedves nem kell tudnod!

      Az esernyőről van egy külön poszt itt, mindent fontosat megtalálsz benne.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .