Odüsszeusz ellenfelei a kalandok során

A küklopszok szigete

Amíg a kikónok és a lótuszevők nem rendelkeznek túlságosan kidolgozott háttérrel, addig az Odüsszeusz harmadik kalandjában szereplő küklopszokról nagyon is sokat mond a mitológia.

A küklopszok legfontosabb vonásait mindenki ismeri: csúnya, egyszemű, mogorva óriások ők, de nem mindig voltak azok, vagy legalábbis nem mind a két generációjuk.

Az első generáció egyszeműi hárman voltak (Brontész, Szteropész és Argész), akik Gaia, a Földanya és Uranosz gyermekei voltak.

Szépnek már ők sem voltak mondhatók, annyira nem, hogy apjuk, Uranosz, nem is tudta elviselni a látványukat, ezért a Tartaroszba dobta őket. Pontosabban ez tulajdonképpen csak a fedősztori volt, a valóságban Uranosz megijedt a három küklopsz erejétől és félteni kezdte tőlük a hatalmát.

Nem mellesleg nemcsak a küklopszok, hanem testvéreik, a százkarúak is a Tartaroszban kötöttek ki, róluk bővebben olvashatsz a Briareusz, a százkarú története című posztban.

Később aztán, amikor Uranosz egyik fia, a legifjabb titán, Kronosz, megdöntötte apja hatalmát, a három küklopsz is visszanyerte szabadságát és a görög istenek ügyes kezű és tehetséges kovácsai lettek.

Ez azonban nem tartott sokáig, mert nemcsak a történelem, hanem a mitológia is ismétli önmagát. Kronosz ugyanis egy idő után ugyanúgy veszélyesnek találta a három küklopsz erejét és nagyságát, mint az apja, így a küklopszok újra a Tartaroszban kötöttek ki.

Ahogy Gaia nem nézte jó szemmel Uranosz hatalmi tébolyát, úgy fiáét, Kronoszét sem bírta sokáig és egy olyan jóslatot adott neki, miszerint egyik saját fia fogja legyőzni és megdönteni a hatalmát.

Ez a fiú pedig majd Zeusz lesz, aki az apja elleni lázadáshoz kiszabadítja a küklopszokat a Tartaroszból. A három küklopsz pedig a szabadulásért cserébe boldogan áll Zeusz oldalára és kamatoztatja az érdekében kovácstudását.

Egyébként ez a jóslat, mármint, hogy Kronosz olyan fiút fog nemzeni, aki hatalmasabb lesz, mint az apja, később is előkerül. Zeusz ugyanis egy ugyanilyen jóslat miatt nem veszi feleségül Thetiszt, a tengeri nimfát, aki ezért Péleusz, a halandó férfi felesége lesz. Az ő gyermekük pedig Akhilleusz…

Erről bővebben A trójai háború kirobbanásának oka, Erisz aranyalmája című írásban van szó.

Ők kovácsolták többek között Zeusz villámait, Poszeidón háromágú szigonyát és Hádész sisakját is.

Az első generáció három küklopsza szomorú véget ért, ráadásul úgy, hogy nem is tettek különösebb rosszat. Történt ugyanis, hogy Zeusz egy villámmal agyonsújtotta Aszklépioszt, Apollón fiát, mert az feltámasztott egy halott embert.

Apollón ugyan Zeuszon nem állhatott bosszút, de valahogy le kellett vezetnie a feszültséget, ezért megölte a villámok készítőit, a három küklopszot.

A küklopszok második generációja Poszeidón, a tengeristen és egy tengeri nimfa, Thoósza gyermekei voltak. Ők már lényegesen többen voltak, tulajdonképpen egy egész népet alkottak.

A második generáció egyszeműi azonban már nem értettek a kovácsoláshoz, egy szigeten éltek (a hagyomány több lehetséges lakhelyet is említ: Szicília, Hüpéria, Lipari), távol mindenkitől és egész nap a nyájaikat legeltették.

Embereknek nem volt érdemes a közelükbe menni, mert azonnal felfalták a betolakodókat.

Ehhez a második generációhoz tartozott Polüphémosz, akivel Odüsszeusz a harmadik kaland során összeakadt és akit csak csellel és Marón, a kikón főpap borának segítségével tudott megvakítani.

Polüphémoszról azt kell tudni, hogy szerelmes lett az egyik néreiszbe, azaz tengeri nimfába, név szerint Galateiába.

A kecses, szépséges nimfa persze nem viszonozta a hatalmas egyszemű rondaság szerelmét, már csak azért sem, mert ő meg Akisz, Pán isten feltűnően jóképű fiába volt szerelmes.

Erről azonban elmulasztott értesíteni Polüphémmoszt, aki számára úgy derült ki, hogy nincs esélye a nimfánál, hogy véletlenül meglátta, ahogy Galateia és Akisz a tengerparton… hm… hogy is mondjam csak…éppen beteljesítik a szerelmüket.

Polüphémosz ekkor dühében egy hatalmas sziklát vágott a szeretkező pár közé, Galateiának sikerült elmenekülnie, de Akiszt agyoncsapta a szikla. Ez a történet egyébként Ovidius Átváltozások című művében maradt fenn.

Az írásnak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .