Az alvilág
Az alvilágban különösebb veszély nem fenyegeti Odüsszeuszékat, ez pedig nagyrészt Kirké tanácsainak köszönhető.
Mivel az alvilág leírása meghaladja ennek a posztnak a kereteit, ezért most nem foglalkozunk vele bővebben, elégedjetek meg annyival, hogy az ókori görög alvilág és a görögök túlvilág hite jócskán eltért a mi modern elképzeléseinktől.
Talán majd egyszer rittyentek erről is egy posztot.
Az alvilágból Teiresziasz, a vak jós szellemének jóslata fontos, amiről már volt szó.
Szirének szigete
Odüsszeusz és társai Kirkének köszönhetően felkészülten érkeznek a szirénekhez, így emberveszteség nélkül ússzák meg ezt a kalandot.
A szirének tengeri nimfák, de származásuk kissé bizonytalan, vagy Akhelóosz tengeristen és Melpomené múzsa lányai, esetleg az apjuk inkább Phorküsz tengeristen, míg az anyjuk Terpszikhoré, vagy Szterópé.
Akárhogy is, az Odüsszeiában már úgy jelennek meg, mint félig ember, félig madártestű, szárnyas szörnyek, akik csodás énekükkel elcsábítják a hajósokat, hogy aztán kiszívják a vérüket.
Természetesen nem voltak mindig ilyenek, teljesen normális, emberi alakban születtek. A probléma az volt, hogy bárki is volt az anyjuk, csodás hangot örököltek tőle, ami egy idő után elbizakodottá tette őket.
Nagyképűségükben énekversenyre hívták ki a múzsákat, amit természetesen elvesztettek. Büntetésként változtatták őket asszonyfejű, madártestű keveréklényekké, akik bűvös énekükkel csábítják el a hajósokat.
Elméletileg addig élnek, amíg valaki ellent nem tud állni az éneküknek, ebből következik, hogy bár az Odüsszeia nem szól róla, de mivel Odüsszeusszéknak sikerült az ellenállás, ezért a hagyomány úgy tartja, hogy a szirének szégyenükben és bánatukban leugrottak egy szikláról és maguk is sziklaszirtté változtak.
Számuk sem egységes az egyes történetváltozatokban. A legtöbb helyen hárman vannak (Aglaiophoné, Thelxiepeia és Peiszinoé), de az Odüsszeiában mondjuk csak ketten, máshol négyen, vagy kilencen.
Érdemes még két dolgot megemlíteni velük kapcsolatban. Egyrészt nem Odüsszeusz volt egy egyetlen, aki túlélte a velük való találkozást. Az argonautákkal utazó, korábban már említett Orpheusznak is sikerült, akinek lírajátéka hangosabb és szebb volt, mint a szirének éneke.
Másrészt pedig a sziréna a szirének hangjáról kapta a nevét.
Egyes értelmezések szerint a szirének kettőssége, tehát a gyönyörű hang/ének, és az emellé társuló vérszomjas kegyetlenség tulajdonképpen a tengert, a hajózást és ezek veszélyességét jelképezi. Vagyis azt az emberi vágyat, ami évezredek óta hajózásra csábítja az embereket, de ami a halálukat is okozhatja.
Van olyan nézet is, ami szerint a középkori sellők története az ókori szirének átalakulása, illetve továbbélése.
Az írásnak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!