Shakespeare – Rómeó és Júlia – Elemzés

A végkifejlet

Ezt a reményt az utolsó, 5. felvonás zúzza össze. Innentől kezdődik meg a félreértések és tévedések tragikus sorozata, felgyorsulnak az események.

A két szembenálló világ – a kényszerházasságot követelők (régi, feudalista) és a szabad szerelmet pártfogolók (új, reneszánsz) köre – olyan távol kerül egymástól, hogy már semmilyen kapcsolat nem tud létrejönni köztük.

Teljes a zűrzavar, a kommunikációhiány, senki se ért senkit és semmit.

Azok a tragikus véletlenek, amelyek végül meghatározzák a dráma végkifejletét, nem a sors, a végzet kegyetlenségét hivatottak megmutatni. A véletlenek szerepe az, hogy az általános meg nem értést és félreértést költőileg megjelenítsék.

Az 1. szín Mantovában játszódik, ahol a csapások közt szintén felnőtté váló Rómeó már érett férfiként jelenik meg: Júlia halálhírét, melyet szolgája, Baltazár visz meg neki, önuralommal fogadja, elsápad ugyan, de visszafojtja könnyeit.

Gyorsan ölő mérget vesz egy patikában, utána akarva halni szerelmesének. Azt is eldönti, hogy még aznap visszatér Veronába, mert Júlia sírjánál akarja megölni magát.

A 2. színben kapunk magyarázatot, hogy miért nem tud Rómeó Lőrinc barát tervéről: a szerzetes, akire a levél bízva volt, el sem jutott Mantovába, mivel a pestiskórház ápolói közül választott útitársat, mire őt is pestisesnek hitték és vesztegzár alá került.

Ez a fatális véletlen, mely keresztülhúzza Lőrinc barát számításait, költőileg előrejelzi a tragikus végkifejletet. Mivel nem sikerült értesíteni Rómeót, Lőrinc maga megy a kriptához, hogy valaki ott legyen, mikor Júlia felébred.

Az utolsó, 3. szín a végjáték. Rómeó előbb odaér a kriptához, mint Lőrinc barát (újabb szerencsétlen véletlen), s összetalálkozik Párisszal, aki menyasszonyát jött meggyászolni.

Először nem akar harcolni vele, de Páris elfogná, mint sírgyalázót, ezért megvívnak, és Rómeó megöli Párist.

Ezután vet egy utolsó pillantást Júliára, és csodálkozik, holtában is milyen szép maradt. Az olvasó tudja: azért szép, mert nem halt meg, sőt, éledezik – de Rómeó nem jön rá erre (újabb végzetes véletlen), és megissza a mérget.

Ekkor érkezik meg rossz előérzettől gyötörve Lőrinc barát, aki Rómeót és Párist már holtan találja, Júlia pedig éppen felébred (túl későn – ezzel tetőzi be a tragikus véletlenek sorát).

A szerzetes el akarja őt vinni magával, hogy elrejtse egy zárdában (s ezzel megmentené az életét), de Júlia nem akar vele menni.

A mindaddig higgadt és bölcs pap most elveszti a fejét: nem győzködi a lányt, mert megijed a közelgő őrök által keltett zajtól, s elmenekül, magára hagyva Júliát.

Júlia, mikor látja, hogy férje halott, megöli magát Rómeó tőrével.

A dráma utolsó sorai a Hercegnek jutnak, aki a tragédiát az Ég büntetésének tekinti a Capulet és a Montague család viszálya miatt, de saját magát is hibáztatja, amiért sokáig eltűrte nekik a viszálykodást. Isten megbüntette őt is, hiszen két rokonát elveszítette, Mercutio és Páris halálát is gyászolja.

Gyermekeik holtteste mellett a két idős, fájdalomtól sújtott, gyászoló apa, Capulet és Montague ünnepélyesen békét köt egymással.

Végül helyreáll a rend, a harmónia, de a szereplőknek rettenetes árat kellett fizetniük érte.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..