Ötödik rész A harmadik ördög
-
fejezet A Czobor Mária rózsája, a földhasadék és a vén körtefa
| Főbb szereplők | Időpont | Helyszín |
| Wibra Gyuri Veronka Bélyi János, a glogovai plébános |
Az előző fejezet után | útban Glogova felé |
A kocsi lassan megy Gyuriékkal Glogova felé. Közben Gyuri azon töpreng, hogy kérhetné meg Veronka kezét.
„De így, minden előzmény nélkül, nem mert közeledni hozzá, torkán akadtak a szavak, melyeket elméjében olyan szépen kifőzött. Kételyek fogták el: hátha nem rokonszenvezik vele? Hátha már van otthon valakije? Lehetetlen, hogy ne legyen. Hiszen csak látta már valaki, s ha látta… akkor bizonyosan bele is szeretett. Valami külső eseménynek kellene történnie, ami elősegítené a dolgát.”
Ez a külső esemény be is fog következni, előbb azonban még rosszabbra fordulnak a dolgok, legalábbis Gyuri szempontjából.
Szlatina faluban megállnak, hogy a lovak ehessenek, közben a kocsmáros felkíséri őket egy régi kastélyhoz, ami régen a Czoboriak tulajdona volt. Veronka egy szép rózsát pillant meg a romos kastély falánál.
A kocsmáros elmeséli, hogy a néphit szerint az a rózsa Czobor Mária rózsája, aki leugrott a várfalról, mert egy pásztorlegényt szeretett, de az apja máshoz akarta feleségül adni. A pásztorlegény a lány öngyilkossága után egy rózsafát ültetett azon a helyen, ahol a lány meghalt.
Amikor a hölgyek tovább mennek Gyuri leszakíttatja a rózsát a kocsmárossal és Veronkának adja. A lány azonban nem fogadja el:
„Veronka hátratette a kezét és hűvösen mondta:
– Volt lelke leszakítani?
– Volt a maga kedvéért. Hát nem cserél?
– Nem. A világért se tűzném fel, azt hinném, hogy a holt leánytól loptam.
– Igazán nem fogadja el tőlem?
– Nem.”
Gyuri erre mérges lesz és eldobja a rózsát, ami legurul a domboldalon. Veronka megkérdezi tőle, hogy mit vétett neki az a rózsa:
„- Vétett – felelte az ügyvéd indulatosan.
– Ugyan mit? Megszúrta?
– Agyonszúrt. Valami olyat adott tudtomra, ami kellemetlen.
– Ugyan mit?
– Megsúgta a mai álmom folytatását. […]
– Kosarat kaptam volna.[…]
– És biztos ön abban, hogy csakugyan kosarat kapott volna?
– Igen, most már biztos vagyok – felelte szomorúan -, hiszen gyaníthatja, kit kértem meg.”
Veronka hirtelen megérti, hogy mire is gondol Gyuri, felkapja a szoknyája szélét és elszalad a fiú elől. Út közben amellett a rózsa mellett megye el, amit Gyuri hajított el, felveszi és melle alá tűzi. Később, mikor beszállnak a kocsiba, Veronka hajából kiesik az oda tűzött szegfű és Gyuri ölébe esik.
„Gyuri fölemelte, hogy visszaadja – Veronka a kezével intett, hogy csak hagyja.
– Legyen a magáé, ha már oda esett, ha már nem akart a hajamban megmaradni.
Igazán nem akart-e? Ezen töprengett Gyuri, amint szagolgatta. Milyen csodálatos, édes illata van! Mitől lehet? A hajtól. S milyen illata lehet magának a hajnak a szegfű nélkül!”
Figyeljük meg, hogy milyen esetlen a két fiatal. Nem azt mondják, amit gondolnak és nem aszerint cselekszenek, amit mondanak:
- Gyuri jót akart a leszakított rózsával, így akarta felvezetni a lánykérést. Nem számított azonban Veronka reakciójára.
- Veronka egyszerű, naiv, romlatlan lélek, aki nem gondolta arra, hogy megsérti Gyurit a rózsa visszautasításával.
- Mindketten tetszenek a másiknak, de nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, nem tudják azt „felnőttként” kezelni.
Továbbindulnak a kocsival, azonban eltörik a hintó tengelye, elakadnak. Gyuri vállalja a feladatot, hogy egy fejszével bemegy a közeli erdőbe és vág egy tengelynek való fadarabot. Ahogy keresi a megfelelő fát, hirtelen hangokat hall, valaki segítségért kiabál.
Hamarosan egy hasadékhoz ér, amiben egy elgyötört embert talál. Kiderül, hogy a véletlennek köszönhetően a glogovai plébános (vagyis Veronka bátyja) van a hasadékban. Veronka ugyanis előző nap indult el madame Kriszbay elé, aki akkor érkezett meg az országba. Mikor nem értek haza, a plébános eléjük indult az egyik úton, de később úgy gondolta, hátha Veronkáék egy hosszabb, de kényelmesebb másik úton mennek Glogova felé.
Ezért át akart vágni az erdőn, hogy hamarabb hazaérjen, de belecsúszott egy hasadékba. Gyuri és a kocsis végül a lovak hámja segítségével kihúzzák a plébánost a hasadékból, aki nehezen tud járni, mert megsérült a bal lába.
Gyuri és Bélyi János (a pap) bemutatkoznak egymásnak. Gyuri azonnal rájön, hogy a férfi Veronka bátyja, de azt nem mondja meg neki, hogy Veronka a kocsiján van. A pap hallomásból ismeri Wibra Györgyöt:
„- A besztercei híres ügyvéd? Istenem, ilyen fiatal! Örülök, uram, mert egy derék emberrel szoríthatok kezet, kit egész Beszterce magasztal, de százszor jobban örülnék most, ha egy szegény vándordiák állna előttem az előkelő úr helyett, mint megmentőm, akit megjutalmazhatnék illő módon. De hogy rójam le hálámat önnel szemben? Tudom, el nem fogadna tőlem semmit…
Gyuri ajkai körül ravasz mosoly hasadozott.[…]
– Hát igen – mondá aztán elfogódott, majdnem remegő hangon -, valamit szívesen elfogadnék.
– Csak, kérem, beszéljen tartózkodás nélkül!
– Eszembe jutott, hogy valamije van a kocsimon.
– Az ön kocsiján?
– Amiről ön nem tud, és amivel engem boldoggá tenne.
A pap mohón odanyújtotta mind a két kezét.
– Bármi legyen is a világon, ím, az öné.”
Figyeljünk meg pár dolgot:
- Bekövetkezett az a külső esemény, amire Gyuri várt!
- Gyuri tulajdonképpen csal, hiszen a pap nem tudhatja, hogy mi van Gyuri kocsiján, ami az övé. Lehet, hogy tudná, hogy a húga az, nem adná olyan könnyen.
Hamarosan visszaérnek Gyuri kocsijához, ahol Bélyi János és Veronka örömmel borul egymás nyakába. Veronka gyorsan, hadarva, kicsit összefüggéstelenül próbál meg mindent elmesélni a bátyjának, ami azóta történt, hogy nem találkoztak: a megbokrosodott lovakat, az összetört kocsit, az elveszett és megkerült fülbevalót, a vacsorát Mravucsánéknál.
A pap közben gyorsan átlátja, hogy mit is kért tőle valójában Gyuri, azonban nem ellenkezik, hiszen Gyuri híres, gazdag ügyvéd. Elmondja a húgának, hogy az, aki megtalálta a fülbevalót (vagyis Gyuri) kér is valamit cserébe. Veronka még mindig nem érti, miről van szó, hiszen Gyuri nem tartott igényt a megtalálói díjra. A bátyja végül elmondja:
„- Kéri vissza a fülbevalót, amit talált, de gazdájával együtt – mondá ünnepélyesen. – És én már oda is adtam neki!”
Veronka végre rájön, hogy miről is van szó és elsírja magát.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!