Dobó István élete

Dobó István regénybeli jellemzése után tekintsük hát át röviden hősünk valódi életét a kezdetektől a kissé dicstelen (?) végig. Készüljetek fel, lesz itt minden, dicsőség, hűség, árulás, hatalmaskodás, király elleni összeesküvés, amit csak akartok.

Lássuk hát.

Báró ruszkai Dobó István nem teljesen meglepő módon Ruszkán, az ősi családi birtokon látta meg a napvilágot valamikor az 1500-as évek legelején. Egyes források szerint 1502-ben, mások szerint 1505-ben, ki tudhatja azt ma már pontosan. Nem akarunk nagyon belemenni a család történetének ezt megelőző szakaszába, elégedjünk meg talán annyival, hogy családfáját egészen a 13. század végéig lehet visszavezetni. A Dobó nevet a család Károly Róbert egyik udvari vitézéről, Pánki Dobó mesterről kapta.

Dobó István édesapja, Dobó Domonkos 1498-ban vette feleségül Czékei Zsófiát, akitől két lánya és négy fia – Ferenc, a gyerekkorában elhunyt László, hősünk István és Domonkos – született. A Dobó gyerekek hamar árvaságra jutottak, mivel apjukat egy csúnya birtokper következményeként 1511 decemberében Tarczai Miklós meggyilkoltatja.

A Dobó testvérek, köztük István, sokáig nem érdeklődtek különösebben az országos ügyek iránt. Tudjuk, hogy Dobó István részt vett a Mohácsi csatában, de utána is távol tartotta magát a politikai ügyektől, visszavonultan élt.

Egyébként is vészterhes idők jártak akkoriban, az állandó török veszély, a Mohács után két-, majd három felé szakadó Magyarországon nagyon meg kellett gondolnia mindenkinek – már persze, ha volt egyáltalán döntési lehetősége –, hogy kinek az oldalára áll. A nagyurak között nem volt persze ritka az átpártolás sem, aki korábban Szapolyai János híve volt, az alkalom adtán, vagy kényszerből pillanatokon belül állt Habsburg Ferdinánd oldalára, vagy fordítva. Az sem volt ritka, ha valaki többszörösen forgatta köpönyegét, aszerint változtatva hűségét, ahogy éppen érdekei megkívánták.

Erről az időszakról, sokan sok helyütt megemlékeztek már. Jelen posztunkhoz elég most annyi, hogy kemény idők voltak azok, gyakorlatilag állandósultak a háborúk, mindenki harcolt mindenkivel és mindenki ellen, a káoszt és a központi hatalom viszonylagos gyengeségét kihasználva a nagyurak ott pusztították egymás javait ahol csak tudták. Néha fegyverrel, máskor birtokperekkel próbálva keresztbe tenni a másiknak. Természetesen, mint ahogy az ilyenkor lenni szokott, a legnagyobbat a nép egyszerű fiai, a jobbágyok szívták, akik, ha elég rossz helyen éltek, akár egyszerre nyöghették a török és a magyar adószedők kegyetlenkedéseit is.

Nos, nagyjából ilyen légkörben érett felnőtté hősünk, István is. Tegyük hozzá gyorsan, hogy nem kell azért őt olyan nagyon sajnálni, ugyanis a Dobó testvérek teljes mértékben a kor szülöttei voltak, annak megfelelő mentalitással. Gond és lelkiismeret furdalás nélkül bántak el ellenségeikkel. Sőt, Istvánt és testvéreit a kortársak még az átlagnál is kapzsibbnak és pénzsóvárabbnak írják le. Ugye mennyire más ez a kép, mint amit az Egri csillagok alapján alakítunk ki magunknak?!

Istvánunk tehát élte a 16. századi főurak szokásos életét, féltékenyen őrködött a családi birtokok felett és bármilyen eszközzel – de tényleg bármilyennel! – igyekezett újakat szerezni hozzá. A politikai életben nem vett részt, nem vállalt udvari tisztséget, feladatokat sem. Egészen az 1540-es évek elejéig.

Itt azért meg kell jegyeznünk azt az érdekességet, hogy a korabeli Magyarországon jelen lévő hatalmi tényezők közül Dobó István Habsburg Ferdinánd oldalán állt, míg bátyja, Ferenc Szapolyai János táborában játszott. Ez még akkor is meglehetősen pikáns momentum, ha figyelembe vesszük, hogy ez bőven nem volt szokatlan az akkori nemesi családok körében. Ehhez köthető viszont István első komolyabb politikai szereplése is. Történt ugyanis, hogy Dobó Ferenc összetűzésbe került Habsburg Ferdinánddal, ami olyannyira elmérgesedett, hogy a Szapolyai-párti főurat Ferdinánd hűtlenség vádjával börtönbe is vetette.

Ezt persze már nem nézhette tétlenül öccse, István sem, aki minden kapcsolatát megmozgatva, végül kiszabadította bátyját, ámbár ez tízezer aranyba fájt a családnak. Ezek után kezdett el Dobó István komolyabb megbízásokat vállalni a királyi Magyarországon, és egyik első hivatala – az egri püspökség tizedének beszedése – közben jutott el Egerbe.

Az életrajznak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Beske, a cigányasszony jóslatai

Az Egri csillagokhoz kapcsolódó kérdések között viszonylag sokszor jelenik meg a cigányasszony jóslása. Most ezt fogjuk közelebbről megnézni, illetve azt, hogy a jóslatokból mi vált/nem vált valóra a regényben illetve a valóságban.

A cigányasszony külső leírását az I. rész 4. fejezetében kapjuk meg.

„A rabok többnyire fiatal és erős emberek. A nők között van egy kis sovány, rongyos cigány¬asszony is. Annak a keze-lába cigány szokás szerint börzsönnyel van bepirosítva, de még a haja is.
Időnkint hátraveti a fejét, mert a haja a szemébe lóg. És gyakorta szól cigány nyelven Sárközivel, a ragyás cigánnyal.”

Később Beske az I. rész 10. fejezetében jósol előbb Dobónak, majd Gergelynek.

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de érdemes megemlíteni, hogy Beske már korábban is villantani akar jóstehetségével az I. rész 4. fejezetében.

„- Hát mit beszélgettek cigányul?
– Ast mondja ezs azs asszony, hogy ha a tűzs mellé erestenék, megmandaná a jevendőnket.”

Gábor pap azonban – ekkor még – gyorsan lerendezi őt.

„- A jövendő Isten kezében van – szólt rájuk a pap. – Ne cselekedjetek az ő nevében semmi komédiát!”

Ne feledjük, a középkorban vagyunk, amikor a jóslás bőven boszorkányságnak számított, szélsőséges esetben öltek is miatta!

A cigányasszony jóslata Dobó Istvánnak

„A cigányasszony odaült a tűzhöz, összekotorta a parazsat, és fekete, apró magvakat szórt reá.
– Datura stramonium- szólt a pap, a magvakra tekintve.”

Lábjegyzetként vetem közbe, hogy a datura stramonium, magyarul csattanó maszlag, aminek a magjai – is – erősen hallucinogének. Vagyis azt mondhatjuk, hogy Beske betépett… Ugyanakkor mielőtt belelkesednétek, jelzem, hogy kipróbálása ellenjavalt, mivel erősen mérgező, élvezeti értéke gyakorlatilag nulla, és fogyasztása esetén sokkal valószínűbb a kórházi kezelés, mint a vihogás… Én szóltam.

„A parázsról kék füstoszlop szállt fel. A cigányasszony kőre ült, és beletartotta a füstbe az orcáját.[…]
– A kezét… – mondotta néhány perc múlva a cigányasszony Dobónak.
Dobó odanyújtotta.
A cigányasszony fölemelte az arcát az égnek. A szeme fehérével nézett fölfelé. És remegő ajkakkal beszélt:
– Vörös és fekete madarakat látok… Szállanak egymás után… Tíz… tizenöt… tizenhét… tizennyolc…
– Ezek az éveim – mondotta Dobó.
– A tizennyolcadik madárral egy angyal repül. Leszáll hozzád, és veled marad. Kendőt rak a homlokodra. A neve Sára.
– Eszerint Sára lesz a feleségem. No, szép vénlegény leszek, mikorra megtalálom Sárát!
– A tizenkilencedik madár vörös. Sötét, villámos felhőt hoz magával. A földön három nagy oszlop eldőlt.
– Buda? Temesvár? Fehérvár? – kérdezi Dobó tűnődve.
– A negyedik is lángol már, te fenntartod azt, noha kezedre, fejedre záporként hull a tűz.
– Szolnok? Eger?
– A huszadik madár aranyszínű. A nap sugaraiba van öltözködve. A fején korona. A korona egy gyémántja az öledbe hull.
– Ez jót jelent.
– Aztán megint vörös és fekete madarak szállanak egymás után. De sötétség következik… Nem látok többé semmit… Lánccsörgést hallok… A te sóhajtásodat…
Összerázkódott, és elbocsátotta Dobónak a kezét.
– Eszerint börtönben halok meg – szólt Dobó összeborzongva.”

Még nincs vége, kattints a folytatáshoz!