Mi történt az esernyő nyelével? – Mikszáth Kálmán – Szent Péter esernyője

 

Az esernyő történetéről már született egy hosszabb poszt, most azonban szigorúan csak arra fogunk koncentrálni, hogy mi történt a nyelével.

Miért is fontos az esernyő nyele?

Nos, azért, mert Wibra Gyuri a regény folyamán különböző jelekből arra következtet, hogy apjának, Gregorics Pálnak a híres esernyőjének nyelében volt egy titkos rekesz, amiben az öreg elrejtette Gyuri örökségét.

Gyuri tehát nyomozni kezd, kalandos módon – amibe most nem megyünk bele – meg is találja az ernyőt, azonban szembesül néhány problémával:

  • Az esernyő azonos azzal az ernyővel, amit Glogova falu lakói Szent Péter esernyőjeként tisztelnek és meg vannak győződve róla, hogy azt Szent Péter személyesen tette a kislány Veronka fölé, hogy ne ázzon meg.
  • Az ernyő nem Gyuri tulajdona, mert azt apja halála után hivatalos árverésen megvette Müncz Jónás, a fehér zsidó. Később ő volt az (és nem Szent Péter), aki Verona fölé tette.
  • Gyuri nem tudja bebizonyítani, hogy övé az ernyő, sőt, igazság szerint azt sem tudhatja biztosan, hogy az ernyőben tényleg van-e titkos rekesz és ha van, akkor benne van-e az öröksége.
  • Ha Gyuri őszintén elmondja Bélyi Jánosnak, a glogovai papnak, hogy miért akarja az ernyőt, akkor megvan rá az esély, hogy a pap egyszerűen kineveti és ő veszi ki az utalványt az esernyőből.

A fő kérdés tehát ezek után Gyuri számára az, hogy hogyan juthatna hozzá az esernyőhöz?

A megoldást – elsősorban Szent Péternek az álmában adott tanácsa nyomán – abban találja meg Gyuri, hogy feleségül kéri Veronkát. Hallotta ugyanis a Mravucsánéknál történt vacsorán, hogy a lány magával fogja vinni az ernyőt, ha férjhez megy.

A kézkérés kalandos úton meg is történik (Gyuri a glogovára vezető úton véletlenül éppen Bélyi János, Veronka bátyjának az életét menti meg, cserébe a húga kezét kéri és meg is kapja)

A posztnak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!