Tamási Áron – Ábel a rengetegben – Olvasónapló – 3. fejezet

Tamási Áron Ábel a rengetegben című regénye harmadik fejezetének részletes olvasónaplója

3. fejezet

Ábel tehát mintegy 20 lépésről azt látja, hogy a bezárt házikója előtt a bank pénztárosa (nem az az igazgató, aki az összekötözött kezű Fuszulánt korábban elvitte!) ácsorog egy román csendőrrel.

Bár még nem egy szót sem beszélt velük, Ábel mégis érzi, hogy életének egy új – nem biztos, hogy jó – szakasza kezdődik.

A pénztáros rögtön nem kedvelteti meg magát Ábellel, mert úgy szólítja meg, hogy „Kölyök!”. Ez persze az öntudatos székely legénynek nem tetszik, el is határozza magában, hogy alkalmas pillanatban még megfizet ezért a pénztárosnak.

Kiderül, hogy a pénztáros azért jött, hogy a felgyűlt pénzt magával vigye. Ábel először azt gondolja, hogy a csendőr is azért kell, hogy biztosítsa a pénzt. Ez azonban nem derül ki, mert a csendőr elunja a bezárt ajtó előtti ácsorgást, és puskatussal akkorát húz az ajtóra, hogy annak rögtön kitörik az egyik deszkája.

Ábel, a csendőr és a pénztáros bemennek a házba. A csendőr körbevizsgálja a kis helységet, majd nagy nyögéssel elterül Ábel ágyán. A pénztáros pedig nekifog, hogy ellenőrizze Ábel számadását.

Ábelnek addig nincs dolga, ezért a csendőrt és a pénztárost figyeli. Hamar észreveszi, hogy a pénztáros nagyon fiatal és rettentően szeplős. Ekkor remek gondolata támad: a szeplőkön keresztül fog megfizetni a  pénztárosnak, amiért az letegezte őt.

Fog egy üres gyufásdobozt, kimegy az ólba és gyűjt bele egy kis kecskeszart. Apróra összetöri, majd önt rá egy kis tejet és jól elkeveri az egészet, amíg ragadós massza nem lesz belőle.

Mire visszamegy a házba, a pénztáros éppen végez az elszámolás ellenőrzésével és mindent rendben talál. Egy száz lejest nyújt át Ábelnek, amit a fiú nem is ért, hiszen nem járna most neki pénz.

A pénztáros azonban közli vele, hogy ezt a bank igazgatója küldi neki. Ha már szóba került, akkor Ábel rákérdez, hogy hogy van az igazgató.

Kiderül, hogy rosszul. Ugyanis előz nap, amikor az összekötözött kezű Fuszulánt vitte a kocsijával, a csaló egy alkalmas helyen elkezdte rugdalni a kocsi motorját, mire az felmondta a szolgálatot, irányíthatatlanná vált és két utasával együtt egy nem túl mély szakadékba zuhant.

Az igazgatónak két helyen betört a feje, eltört az egyik karja és elvesztette az eszméletét, Fuszulán pedig megszökött. Az igazgatót később arra járó autósok találták meg és vitték be a kórházba, ahol megoperálták.

Amikor magához tért, akkor ő mesélte el az egész történetet, és ő mondta, hogy Ábel kapjon 100 lejt, mert az ő ötlete volt, hogy az igazgató Fuszulánnal együtt ne vigye el a pénzt is. Ha megával viszi, akkor Fuszulán nem csak megszökik, hanem a bank pénzét is magával vitte volna.

Ábel és a pénztáros ezután kimennek a ház előtt, a pénztáros induláshoz készülődik. Ábel pedig elérkezettnek látja az időt, hogy a korábban előkészített csodaszert valahogy rásózza a pénztárosra.

Körbehízelgi a fiatalembert:

„‑ Hiszen nem olyan legény a fiatalúr, hogy ne kapjon rajta a szem. A termete daliás, a természete kellemes, a szeme szép, a szava okos; s egyáltalában mentes minden lelki és testi hibától.”

A pénztárosnak persze jól esik ez a szöveg, de azért megjegyzi, hogy lenne mit javítani rajta, és elmondja, hogy mennyire zavarja a rengeteg szeplő az arcán.

Csak ez kellett Ábelnek, hiszen ide akart kilyukadni. Kijelenti, hogy a pénztárosnak alig van szeplő az arcán! Látta volna csak Ábelt, amikor kijött ide a Hargitára: olyan szeplős volt az arca, hogy mindenki ezzel csúfolta.

Tennie kellett valamit, de szerencsére van neki egy csodabalzsama, amivel el tudta tüntetni a szeplőket.

A harmadik fejezet olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..