Tamási Áron – Ábel a rengetegben – Olvasónapló – 4. fejezet

Tamási Áron Ábel a rengetegben című regénye negyedik fejezetének részletes olvasónaplója

4. fejezet

Ábel tehát felrakja egy magas fa tetejére az „amerikás” úrtól kapott zászlót. A nagy munkában azonban egészen elgémberednek a tagjai, szerencsére eszébe jut a népi mondás:

Ha fagy bántja kezed, lábad,
Hóval mossad, mert feltámad.”

Ábel így is tesz, és a hó tényleg segít.

Ezután Ábel visszamegy a házba, ahol ismét boldogan veszi tudomásul, hogy egyedül van. Sőt, most már akár a tábori ágyába is befekhet, nem kell Surgyelántól tartania.

Így is tesz, és az ágyban fekve még egyszer számba veszi, hogy milyen károkat okozott neki a román csendőr: az által ejtett sas megölte a macskáját és félig megvakította a kutyáját, aztán meg a húsa ágynak megbetegítette őt. Később megette a kecskéjét, elüldözte valamerre a kutyáját, ellopta a puskáját és benne az ezer lejt…

Ábel próbál mentséget, vagy legalább valami jó tulajdonságot is keres Surgyelánnak: az igaz, hogy ahogy megígérte, nem is lett bántódása, és így, hogy a csendőr mindenétől megfosztotta, legalább már semmire sincs gondja.

Illetve egy valamit mégiscsak kapott a román csendőrtől: az ágy és ágynemű tele van bolhával…

Éjszaka még csak elvan velük valahogy Ábel, de másnap elhatározza, hogy kitakarítja a házat, példás rendet csinál és a bolháktól is megszabadul valahogy. Más dolga úgy sincs, fáért nem jön senki, állatai pedig már nincsenek, akiket el kéne látni.

Neki is lát a pakolásnak, takarításnak. A bolhás ágyneműt kiteríti a hóra, had menjenek a bolhák, amerre látnak.

A takarítás és a rendrakás szépen megy is, de Surgyelán ágyneműjében annyi bolha van, hogy még négy nap múlva is a havon hevernek, de még mindig nem mászott ki belőle az összes.

Ezen a napon megérkezik Ábel apja is, akit a fiú nagy örömmel fogad. Elszomorodik, amikor látja, hogy az apja mennyit öregedett és milyen sovány lett, mióta utoljára látta.

Ábel sejti, hogy az anyjával történhetett valami, ami így megöregítette az apját, de nem mer rákérdezni nyíltan. Inkább elmeséli, hogy eddig egész télen egy Surgyelán nevű román csendőr ült a nyakán, aki egy Fuszulán nevű, szintén román csalót akart elfogni.

Ábel azonban a nagy veszteségeket még nem meséli el az apjának, aki egy nagy tarisznyát is hozott, amivel végre bemennek a házba.

Ahogy leülnek a tűz mellé, Gergely a kutyát kezdi el keresni, mire Ábel elmeséli, hogy vadította el a háztól a jószágot Surgyelán, bár azt egyelőre nem említi, hogy a kutya fél szeme is oda van.

Apja ezután a macska után kérdez, erre Ábel kénytelen elmesélni a sassal történt kalandjukat és hogy a madár megölte a macskát.

Mesélés közben Ábel és Gergely esznek a tarisznyában hozott ételből, majd Gergely majd kiönt két nagy pohár bort és szomorúan elmondja Ábelnek, hogy meghalt az anyja.

„Abban a pillanatban elsötétedett előttem minden; s a bal kezemmel megragadtam az asztal karimáját, mert úgy éreztem, hogy most bukom el, vagy soha. Megfeszí­tettem térdben a két lábamat is, nemkülönben a nyaka­mat s az arcomban a csontokat.”

Apa és fia sokáig hallgatnak, majd az ezután nehezen beinduló beszélgetésből az ugyan nem derül ki, hogy miben halt meg Ábel anyja, de az igen, hogy már el is temették tisztességgel.

A székelyeknél nem szokás sokáig beszélni a bánatos dolgokról, mindenki saját maga gyászol. Így Ábelék sem folytatják ezt a témát, hanem vacsora után elpakolnak, behordják Surgyelán immár bolhátlan ágyneműjét és egy kis tűzifát is. Ezzel el is megy a délután nagy része, már sötétedik.

A negyedik fejezet olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!