Második felvonás hetedik jelenet
Szereplők |
Sievers főápoló Murillo ápoló McArthur ápoló Zahnd doktorkisasszony Newton – Alec Jesper Kilton, titkosügynök Einstein – Josef Eisler, titkosügynök Möbius |
Miután a döntés megszületett, és a fizikusok megegyeztek, mindhárman bemennek a saját szobájukba.
Ekkor érkezik Murillo és McArthur, a két ápoló, immár fekete egyenruhában és pisztollyal az oldalukon. Átrendezik a szalont, elpakolják a vacsora kellékeit, majd távoznak.
Érkezik Zanhd doktorkisasszony, és Sievers, a főápoló, szintén fekete egyenruhában.
Zahnd közli Sieversszel, hogy beszélni akar a fizikusokkal, mire a főápoló kihívja őket a szobáikból. Mindhárman úgy tesznek, mintha éppen akkor ébredtek volna, és bolondokhoz méltóan hadoválnak a titokzatos meg áhítatos éjszakáról.
A doktorkisasszony azonban rövid úton leállítja őket, amikor közli, hogy tisztában van vele, hogy Newton és Einstein nem bolondok, hanem Kilton és Eisler néven titkosügynökök. Zahnd azt sem titkolja, hogy lehallgatták a fizikusok beszélgetését, tehát mindent tudnak.
A két ügynök persze pisztolyt ránt, de az ápolók lefegyverzik őket, majd a doktorkisasszony parancsára megkeresik a titkos rádióadójukat is a szobájukban.
Zahnd kiküldi az ápolókat, majd jön az újabb fordulat:
„Csak ti tudjátok meg a titkomat! Egyedül ti az emberiségből. Mert az, hogy ti tudjátok, semmit sem számít már.
(Ünnepélyesen) Nekem is megjelent Salamon, az aranykirály.”
Ezen persze mindhárom fizikus megdöbben, de leginkább Möbius és az Olvasó, hiszen tudjuk, hogy Möbiusnak soha nem jelent meg Salamon…
A doktorkisasszonyt azonban most már nem lehet megállítani:
„(Tántoríthatatlanul) Először a dolgozószobámban. Egy nyári estén. Kint még sütött a nap, és a parkban harkály kopácsolt, amikor egyszerre csak előröppent az aranykirály. Mint egy hatalmas angyal.”
Einstein mondja ki a nyilvánvalót, miszerint Zahnd doktorkisasszony megőrült.
És úgy tűnik, hogy igaza is van, azonban Zahnd további szavaiból egy jóval drámaibb és rosszabb történet bontakozik ki:
Zahnd ugyanis tényleg hisz abban, hogy megjelent neki Salamon király, és parancsokat adott neki. A doktorkisasszony szerint ugyanis Möbius forradalmi fizikai felfedezéseit Salamon király diktálta le neki, Möbius azonban elárulta Salamont azzal, hogy nem hozta nyilvánosságra a felfedezéseket:
„De Möbius elárulta őt. El akarta titkolni az eltitkolhatatlant. Mert ami az ő számára kinyilváníttatott, nem volt titok. Mert végiggondolható. Minden gondolhatót előbb-utóbb kigondolnak. Most vagy a jövőben. Amit Salamon felfedezett, felfedezheti egyszer más is, ám a tettet nem szabad elvitatni az aranykirálytól, mert ez az eszköze szent világuralmának. És ezért keresett meg engem, méltatlan szolgálóját.”
Kiderül, hogy Zahnd éveken keresztül rendszeresen elkábította Möbiust, és titokban lefényképezte a feljegyzéseit, természetesen Salamon király parancsára.
A feljegyzések alapján készített találmányokat aztán feltűnés nélkül eladta, amiből óriási pénzeket keresett.
Most már azt is tudjuk, hogy nem a híres betegek kezelési költségeiből meg olyan jól a szanatórium, hanem Möbius felfedezéseinek értékesítéséből.
A doktorkisasszony a befolyt tőkéből egy hatalmas gyárbirodalmat épített ki titokban, és ezzel „én fogom kiaknázni a minden lehetséges felfedezések rendszerét, uraim.”
Vagyis most kiderült, hogy éppen az az őrült, sőt a legőrültebb, akinek az lett volna a feladat, hogy meggyógyítsa az őrülteket, akik nem is őrültek.
Zahnd doktorkisasszony őrültsége pedig a legveszélyesebb fajta, hiszen valóban hisz abban, hogy Salamon utasítására cselekedett, és éppen azt tette – nyilvánosságra hozta és eladta Möbius felfedezéseit –, amit Möbius mindenáron el akart kerülni, és amiért feláldozta tudományos karrierjét, családját, mindenét, és 15 éve ül önként a bolondok házában.
Möbius kétségbeesetten próbál tiltakozni, kijelenti, hogy Zahnd őrült, majd dühös lesz, amikor végre felfogja, hogy „Esztendőkön át kizsákmányolt. Szemérmetlenül. És ráadásul mindezt szegény feleségemmel fizettette.”
Zahnd ezt nem is tagadja, erre Möbius megfenyegeti, hogy kiáll a nyilvánosság elé.
A doktorkisasszony azonban rámutat, hogy jelenleg éppen egy bolondokházában van, tehát senki sem fog hinni neki, hiszen éppen aznap követett el egy látszólag ok nélküli gyilkosságot, megölte Monika nővért.
Kiderül, hogy bár Zahnd őrült, de zseniális őrült: előre eltervezett mindent, ismerte az ápolónőket, tudta, hogy bele fognak szeretni a fizikusokba, ahogy azt is előre látta, hogy a fizikusoknak nem lesz más lehetőségük mint, hogy megöljék a nővéreket, csak azért, hogy továbbra is őrültnek tűnjenek.
Tökéletes csapda: amíg a fizikusok nem öltek, addig maximum békés bolondoknak lehetett őket tartani, akiket akár el is engedhettek volna, de miután látszólag ok nélkül gyilkoltak, így Zahnd számára adott az indok, ami miatt örökké elzárva tarthatja őket, tehát soha nem mondhatják el nyilvánosan, hogy Zahnd ellopta Möbius felfedezéseit.
Vagy ha mégis nyilvánosságra hozzák, akkor sem fog hinni nekik senki, hiszen a külvilág szemében őrült gyilkosok, míg Zahnd doktorkisasszony az ideggyógyászat elismert szaktekintélye.
Zahnd monológja egyre indulatosabb, lassan kirajzolódik a nő teljes őrülete:
„De én vállalom az ő hatalmát. Nem félek. Az intézetem zsúfolásig megtelt őrült rokonaimmal: teleaggatva ékszerekkel és rendjelekkel. Én vagyok a családom utolsó normális tagja. A vég. Meddő vagyok. Csak a felebaráti szeretetre vagyok alkalmas. De jött Salamon, és megkönyörült rajtam. Ő, akinek ezer asszonya van, engem választott. Hatalmasabb leszek hát, mint az őseim. A trösztöm uralkodni fog. Országokat hódít meg, és földrészeket igáz le. Kizsákmányolja a naprendszert, és eljut az Androméda-ködbe. A számításokat megkezdtük. Nem a világ javára, hanem az öreg, púpos vénkisasszony hasznára.”
Zahnd távozik, a három fizikus pedig csak most fogja fel igazán, hogy mi is történt, és összegeznek:
NEWTON: Elvégeztetett. (Leül a pamlagra)
EINSTEIN: A világ egy őrült elmeorvos karmaiba jutott. (Leül Newton mellé)
MÖBIUS: Amit egyszer kigondoltak, azt nem lehet visszavonni. (Leül a karosszékbe, a pamlagtól balra)
A darab pedig azzal végződik, hogy mindhárom fizikus egyenként bemutatkozik annak nevében, akit végig alakítottak:
„NEWTON: Newton vagyok. Sir Isaac Newton, 1643. január 4-én születtem Woolsthorpe-ban, Grantham mellett. A Királyi Társaság elnöke vagyok. De azért maradjon mindenki ülve. Főművem: A természettudomány matematikai alapjai. Jelmondatom: Hypotheses non fingo. A kísérleti optikában, az elméleti mechanikában és a magasabb matematikában sem jelentéktelen a munkám, a nehézkedés kérdését még nem tudtam végleg megoldani. Teológiai könyveket is írtam. Jegyzeteket Dániel próféta könyvéhez és a Jelenések könyvéhez. Newton vagyok. Sir Isaac Newton. A Királyi Társaság elnöke. (Feláll, és a szobájába megy)
EINSTEIN: Einstein vagyok. Albert Einstein professzor. 1879. március 14-én születtem, Ulmban. 1902-ben a svájci Találmányi Hivatal szakértője lettem. Ott állítottam fel speciális relativitáselméletemet, amely megváltoztatta a fizikát. Beválasztottak a porosz Tudományos Akadémiába. Később emigráltam. Mert zsidó vagyok. Tőlem származik az E=mc2 képlet, az anyag energiává alakulásának kulcsa. Szeretem az embereket, és szeretem a hegedűmet, de az én tanácsomra szerkesztették meg az atombombát. Einstein vagyok. Albert Einstein professzor. 1879. március 14-én születtem, Ulmban. (Feláll, és bemegy a szobájába. Megszólal a hegedűje. Kreisler. Szerelmi bánat)
MÖBIUS: Salamon vagyok. A szegény Salamon király. Egykor mérhetetlenül gazdag voltam, bölcs és istenfélő. Hatalmam előtt reszkettek a hatalmasok. A béke és az igazság fejedelme voltam. De bölcsességem elpusztította bennem az istenfélelmet, amikor nem féltem már az Istent, bölcsességem elpusztította gazdagságomat is. Most már halottak a városok, amelyeken uralkodtam, néptelen a birodalmam, melyet rám bíztak egykor; kéken fénylő sivatag csupán, és valahol egy kicsi, sárga, névtelen csillag körül kering céltalanul, mindörökké, a radioaktív föld. Salamon vagyok. Salamon vagyok. A szegény Salamon király. (Bemegy a szobájába)
Üres a szalon. Már csak Einstein hegedűje hallik”
-Vége-