Balzac – Goriot apó – Olvasónapló

Honoré de Balzac Goriot apó című regényének részletes olvasónaplója

Az olvasónaplóhoz kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

1819-ben, Párizsban járunk, a Vauquer-ház nevű „polgári penzióban”.

A Vauquer-ház Párizs egyik külső kerületében van, ennek megfelelően unalmas, komor, lepusztult környékről van szó, ahol azért nincs forgalom, mert az utcák annyira keskenyek, hogy a lovaskocsik nem férnek el rajtuk.

A ház a tulajdonosról, Vauquer-néről kapta a nevét, aki egy 50 év körüli, kis termetű, kövér özvegyasszony, akit a penzió vendégei vagyontalannak hisznek, mert állandóan panaszkodik, a valóságban azonban nagyon is jól keres a penzióval.

A Vauquer-ház háromemeletes, és általánosságban azt lehet mondani, hogy pont ugyanolyan lepusztult, mint a környék, ahol áll.

Az egész épületnek van valami kellemetlen kisugárzása, mindenhol doh, penész és avasság érezhető.

A földszinten található a szalon, az ebédlő és a konyha, ezekre is jellemező, hogy „Még nem merő kosz minden, de már meglehetősen mocskos; még nem csupa rongy, de maholnap szétrohad.”

A penzió lakói hasonlóak a környékhez és a házhoz: lecsúszott, igénytelen, vagyontalan vagy kispénzű alakok, akik azonban görcsösen ragaszkodnak korábbi életüknek és életszínvonaluknak legalább a látszatához.

Fontos megjegyezni, hogy a Vauquer penzió nem a mai értelemben vett szálloda, ahol néhány napra lehet kivenni szobát. Itt az emberek hosszú távra, hónapokra, évekre, akár egész életükre bérelnek maguknak helyet, azaz tényleg itt laknak, amihez jár a teljes ellátás is. Az ellátás minősége azonban erősen függ attól, hogy ki mennyit fizet a szobáért.

A megkülönböztetés a szobák igényességében is megjelenik, emeletenként eltérő a szobák minősége:

  • 1. emelet – itt található a ház két legszebb (vagy inkább két legkevésbé igénytelen) szobája
    • 1. szoba:
      • – Itt lakik Vauquer-né, a tulajdonos
    • 2. szoba:
      • – Ebben ketten laknak, egy Couture-né nevű idősebb hölgy, aki egy köztársasági hadbiztos özvegye, és egy Victorine Taillefer nevű fiatal lány
  • A 2. emeleten szintén két szoba van:
    • Az egyik szobában egy Poiret nevű öregúr lakik, aki nyugdíjas tisztségviselő.
    • A másikban pedig egy Vautrin nevű férfi, aki állítása szerint egykori nagykereskedő.
  • A 3. emelet négy szobája közül csak három foglalt.
    • Az egyikben egy Michonneau nevű vénkisasszony lakik.
    • A másikban egy Goriot apó nevű, egykori metélttészta- makaróni- és keményítőgyáros.
    • A harmadikban pedig egy Eugėne de Rastignac nevű joghallgató.

Minél magasabban lakik valaki, annál igénytelenebb a szobája, annál rosszabb ellátást kap, és ennek megfelelően annál kevesebbet kell neki fizetnie.

A harmadik emeleti szobák felett van még két manzárdszoba, azaz tetőtéri helység. Az egyikben lakik Christophe, a kifutófiú, a másikban pedig Sylvie, a kövér szakácsnő.

A bentlakókon kívül Vauquer-né még 8 jog- és orvostanhallgatót és 2-3 helyi törzsvendéget kosztoltat, de ők csak ebédre fizetnek elő. Ez azt jelenti, hogy ebédnél akár 18 is ülnek az asztal körül.

A hét bentlakó közül a történet szempontjából egyelőre négynek van jelentősége, velük közelebbről is megismerkedünk:

Victorine Taillefer kisasszony:

Ő meglehetősen kitűnik a penzió lakói közül, tekintve, hogy egy nagyon fiatal, csinos lány, akinek „hamvasszőke haja”, „karcsú termete” és „szürke szeme” van.

Ráadásként pedig szomorú története: szintén Párizsban élő kőgazdag apja valamiért úgy gondolta, hogy a lány nem tőle van, azaz a felesége, Victorine anyja, megcsalta őt. Az egyébként nem derül ki, hogy ez valóban így történt-e (valószínűleg nem), vagy csak az apa hiszi ezt.

Emiatt anyjával együtt elüldözte az apai háztól és csak évi 600 frankot juttat neki, ami nagyon kevésnek számít. A lány anyja hamarosan meghalt, őt pedig Couture-né, egy távoli rokon vette pártfogásába.

Victorine apja tehát nagyon gazdag, ő maga pedig mesés vagyon örököse. Elvileg, mert az apja mindent elkövet, hogy Victorine-t kizárja az örökségből, és azt a lány öccsének juttassa. (Illetve fivérének, mert nem derül ki, hogy idősebb vagy fiatalabb a lánynál.)

Ennek ellenére Victorine nem haragszik az apjára, szereti őt, ami valószínűleg Couture-né vallásos nevelésének köszönhető.

A lány évente egyszer felkeresi az apját, hátha meg tudják beszélni a dolgot, de soha nem engedik be a házba.

A két hölgy egyébként 1815-óta, tehát négy éve él a Vauquer-házban.

Eugėne de Rastignac:

„Fehér bőr, fekete haj, kék szemek”, tehát egy jóképű fiatalemberről van szó, aki vidékről utazott fel a fővárosba, hogy jogot tanuljon.

Nevéből is látszik, hogy nemesi származású, családja azonban már régen elszegényedett, csak egy kis birtokuk maradt, aminek bevétele arra is alig elég, hogy eltartsa a családot.

Éppen ezért Rastignac családja hatalmas anyagi áldozatokat hozott azért, hogy a fiatalember Párizsban tanulhasson, otthonról mindössze évi 1200 frankot kap.

Rastignac az egyetemi tanulmányai négy évére érkezett Párizsba, ebből a második év elején tart.

Vautrin:

„Széles vállak, domború mellkas, duzzadó izmok, vaskos, szögletes kezek, az ujjperceken erősen feltűnő, sűrű, lángvörös szőrcsomó.”

40 év körüli, életerős férfi, aki egykori nagykereskedőnek mondja magát és fekete parókát hord, körülbelül négy éve él a házban.

A penzió lakói alapvetően kedvelik őt, de azt is érzik, hogy előzékeny, sima modora mögött egy veszélyes és hidegvérű ember húzódik meg. Ezt nem tudják mivel megindokolni, de mindenki tart tőle egy kicsit, annak ellenére, hogy Vautrin mindenkivel kedves és figyelmes.

A férfi mindent tud mindenkiről, de az ő élete kifürkészhetetlen mások számára, gyakran kimarad éjszakára, de senki sem tudja, hogy ilyenkor hol van, vagy mit csinál.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .