Friedrich Dürrenmatt – A fizikusok – Olvasónapló

Második felvonás első fejezet

Szereplők
Mathilde von Zahnd doktorkisasszony
Richard Voss felügyelő
Blocher rendőr
Guhl rendőr
Törvényszéki orvos
Uwe Sievers, főápoló, korábbi nehézsúlyú bokszoló, Európa-bajnok
McArthur ápoló, Észak-Amerika korábbi középsúlyú bajnoka
Murillo, ápoló, Dél-Amerika korábbi nehézsúlyú bajnoka
Möbius

A második felvonás egy órával később játszódik, mint az első felvonás utolsó jelenete, kint már besötétedett. A helyszín még mindig a Les Cerisiers szanatórium szalonja, csak közben újra kiért a rendőrség, azaz Voss felügyelő és emberei.

Természetesen az újabb gyilkosság miatt érkeztek, amit ugye Möbius követett el, az áldozat pedig Monika nővér.

A rendőrök helyszínelnek, Blocher rendőr fényképez, Guhl rendőr jegyzetel, a törvényszéki orvos a hullát vizsgálja, Voss a helyszínt méri fel, Zahnd doktorkisasszony egy pamlagon ül.

Voss megkezdi Zahnd kisasszony hivatalos kihallgatását. De ez a kihallgatás most egészen másmilyen, mint az előző. Voss felügyelő és Zahnd doktorkisasszony hozzáállása is megváltozott:

Zahnd teljesen megába roskadt, Vosst pedig mintha már egyáltalán nem érdekelné a most már hármas gyilkosság.

Felcserélődnek a szerepek is az előző felvonáshoz képest: akkor Voss következetesen gyilkosnak nevezte a fizikusokat, tettüket pedig gyilkosságnak, Zahnd kisasszony pedig mindig kijavította tettesre és balesetre.

Most viszont érdekes módon Zahnd kisasszony nevezi gyilkosnak az elkövetőt, mire Voss javítja ki.

Sőt, Zahnd doktorkisasszony szivarral és pálinkával kínálja Vosst, holott az előző felvonásban éppen a felügyelő akart inni és dohányozni, de most egyiket sem kéri.

A kihallgatásból kiderül, hogy az áldozat Monika Stettler nővér, 25 éves volt, Blumensteinben született és nincs hozzátartozója.

A törvényszéki orvos megállapítja, hogy Monika nővért is hatalmas erővel fojtották meg, csak őt nem az állólámpa, hanem a függöny zsinórjával.

További változás Voss viselkedésében, hogy most egyáltalán nem akar találkozni a gyilkossal (tettessel), mintha már nem érdekelné az ügy: „Én elvégzem a kötelességem, felveszem a jegyzőkönyvet, szemrevételezem a hullát, fényképeztetek, törvényszéki orvosunkkal megcsináltatom a halottkémi jelentést – de Möbiust nem akarom látni. Átengedem önnek. Végérvényesen. A többi radioaktív fizikussal együtt.”

Az is kiderül, hogy Zahnd doktorkisasszony miért van annyira maga alatt: ez a harmadik gyilkosság néhány hónap alatt az intézményében, „Az orvosi hírnevem odaveszett”. De ennél is jobban fáj neki Monika Stettler halála, aki állítása szerint a legjobb ápolónője volt, lányaként szerette.

Ekkor három óriási termetű férfi ápoló érkezik egy kocsit tolva, rajta a vacsorával. Ők azok az új ápolók, akiket Zahnd doktorkisasszony az államügyész nyomására szerződtetett.

Nem is akármilyen ápolók, kiderül, hogy korábban mindannyian bokszolók voltak:

  • Uwe Sievers, egykori nehézsúlyú Európa-bajnok
  • Murillo, Dél-Amerika nehézsúlyú bajnoka és
  • McArthur, a néger, aki Észak-Amerika középsúlyú bajnoka.

Murillo és McArthur a főápoló, Sievers utasításai szerint megterítik az asztalt és előkészítik a három fizikus vacsoráját: májgombócleves és Poulet á la Broche, Cordon blue.

Az ápolók távoznak, közben Voss emberei is végeznek, ő is búcsúzik. A rendőrök felemelik, és már éppen kivinnék Monika nővér hulláját, amikor Möbius ront ki az 1-es szobából: „Monika! Szerelmem!”

Ha már Möbius megjelent, akkor Zahnd doktorkisasszony felelősségre is vonja a gyilkosságért: „Möbius! Hogy tudta megtenni? Megölte a legjobb ápolónőmet, a legszelídebb ápolónőmet, a legkedvesebb ápolónőmet!”

Figyeljük meg, hogy a másik két esetben a doktorkisasszonyt nem rázta meg a gyilkosság, elfogadta, hogy az őrült fizikusok követték el a tetteket, akik nem beszámíthatóak. Most mintha más lenne a helyzet.

Möbius közli, hogy nagyon sajnálja a dolgot, de nem tehetett mást, mert Salamon király parancsolta meg neki a gyilkosságot.

Zahnd doktorkisasszonynak elege lesz, kijelenti, hogy visszavonul. Elbúcsúzik Vosstól, egyúttal megkéri a felügyelőt, hogy fejezze ki az államügyésznél a doktorkisasszony legmélyebb sajnálkozását a szanatóriumban történtek miatt. Most már remélhetőleg minden rendben lesz, hiszen már férfi ápolók figyelnek a fizikusokra.

Zahnd távozik, majd hamarosan a rendőrök is a hullával, a szalonban csak Voss felügyelő és Möbius marad.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .