Ötödik nap második novella
| Mesélő | A novella | |
| Emilia | főbb szereplői | helyszíne |
| Constanza Martuccio Gomito Carapresa Marjabdela , a tuniszi király |
Lipari szigete Susa Tunisz |
|
Lipari szigetén élt egy Constanza nevű szép és előkelő lány, akibe beleszeretett „Martuccio Gomito nevezetű, kedves, udvarias és mesterségében igen derék ifjú, ugyancsak a szigetre való.”
Az érzelem kölcsönös, ezért Gomito feleségül kéri Constanzát, azonban apja közli, hogy nem adhatja hozzá, mert Gomito szegény ember.
Ezen persze Gomito felháborodik és elhatározza, hogy elhagyja a szigetet és bármit megtesz azért, hogy meggazdagodjon. Ennek érdekében kalóznak áll, és mindenkit megtámad, akit csak lehet.
Gomitóra rámosolyog a szerencse, hamarosan tekintélyes vagyont gyűjt, azonban nem elégszik meg vele, még többet akar. A szerencse azonban elhagyja és egy alkalommal az éppen megtámadott szaracén hajó legénysége, legyőzi őt és társait, legtöbbjüket megölik, Gomitót pedig Tuniszba viszik, ahol eladják rabszolgának.
Lipari szigetére, Constanzához pedig már az a hír jut el, hogy szerelme halott. A lány elszomorodik, elhatározza, hogy öngyilkos lesz, de ahhoz nincs bátorság, hogy saját kezével vessen véget az életének.
Ezért lemegy a kikötőbe, ellop egy kis vitorlás evezős csónakot, majd messze kievez a nyílt tengerre, eldobja az evezőket és a hullámokra bízza magát. Azt reméli, hogy a szél majd felfordítja a kis csónakot, vagy sziklának csapja és ő meghal.
A nagy szomorúság és sok munka után Constanza elalszik a csónakban, a csendes szél pedig a Liparitól száz mérföldre lévő Susa városa mellett partra sodorja a csónakot, anélkül, hogy a lány felébredne.
A parton éppen egy szegény asszony sétált, aki csodálkozva veszi észre a kiveszített vitorlával partra futott csónakot és a benne alvó Constanzát. Felébreszti a lányt, aki ámulva kérdezi, hogy hol van?
„- Leányom, Susa mellett vagy, a berberek országában.”
Constanza ekkor kétségbe esik, egyrészt mert nem halt meg a tengeren, másrészt mert egy nem keresztény országba került.
A szegény asszony, akit Carapresának (Jó fogásnak) hívnak, megsajnálja a lányt és beajánlja egy szaracén asszonyhoz szolgálónak, anélkül, hogy Constanza felfedné, hogy valójában egy gazdag és előkelő család lánya.
Időközben Tunisz király, Marjabdela ellen egy trónkövetelő kezd el szervezkedni és hatalmas sereggel támad a tuniszi királyra. Amikor ezt Gomitó – aki ugye a tuniszi börtönben ül – meghallja, felajánlja segítségét a tuniszi királynak, mondván, hogy van egy ötlete, amivel a király biztosan megnyerné a csatát.
Az ötlet a következő: a tuniszi király főleg íjászokkal csatázik, ezért csináltasson titokban olyan íjakat, amiknek húrja jóval vékonyabb, mint az ellenségé, és hozzá megfelelő nyílvesszőket.
Amikor a csatában az ellenfelek kilövik egymásra a nyilakat, akkor általában felszedik az ellenség nyilait a földről és visszalövik. Ha azonban a tuniszi király íjászai olyan nyílvesszőket lőnek ki az ellenségre, amiknek a bemetszése csak a vékony íjhúrra illik, akkor az ellenség azt nem tudj visszalőni.
Ellenben a tuniszi király emberei a vékonyabb íjhúrral simán használni tudják az ellenség vesszőit, így megnyerhető a csata.
A király megfogadja Martuccio Gomito tanácsát és segítségével meg is nyeri a csatát. Gomito persze ennek köszönhetően azonnal komoly kegyekben részesül a tuniszi királynál.
Az eset híre az egész országot bejárja és eljut Constanzához is, aki pedig szerelmét rég halottnak hitte. Mindent elmesél a szaracén hölgynek, akinek a szolgálója, mire Tuniszba utaznak, ahol a szerelmesek örömmel ismernek egymásra.
Gomito is elmeséli kalandjaikat a tuniszi királynak, aki erre ajándékokkal halmozza el a párt és engedélyt ad a hazatérésre.
„…és Carapresával egyetemben kedvező széllel visszatértek Lipariba, hol kimondhatatlanul nagy volt az ujjongás. Ottan pedig Martuccio feleségül vette a leányt, fényes és pompás lakodalmat csapott, s annak utána békességben és nyugalomban még nagy ideig élvezték szerelmöket.”
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!