Giovanni Boccaccio – Dekameron – Ötödik nap – Olvasónapló

Ötödik nap kilencedik novella – A sólyom feláldozása

Mesélő A novella
Fiammetta, az
aznapi királynő
főbb szereplői helyszíne
Federigo Alberighi, a sólyom gazdája
monna Giovanna, Federigo reménytelen szerelme
Giovanna férje és fia
A sólyom
Firenze
Campi

Fiammetta a történet elején elmondja, hogy ő is mástól hallotta a novellát, mégpedig egy Coppo di Borghese Domenichi nevű nemes úrtól, aki idős korára abban lelte mulatságát, hogy szomszédainak és barátainak történeteket mesélt.

Élt Firenzében egy Federigo Alberighi nevű gazdag nemes úr és katona, aki beleszeretett egy monna Giovanna nevű szépséges nemes hölgybe.

Federigo mindent elkövet, hogy megnyerje Giovanna szerelmét: lovagi tornákra jár, estélyeket ad, mulatságokat rendez, mértéktelenül pazarolja vagyonát.

Giovanna azonban rá sem hederít Federigóra, sőt máshoz megy férjhez, akitől fia születik.

Federigo pedig csak annyit ér el a nagy pazarlással, hogy majdnem teljesen eltékozolja a vagyonát, csak egy kis birtoka marad Campiban és a kedvenc sólyma.

Annyira elszegényedik, hogy már nem is maradhat Firenzébe, mert nem tud nemeshez méltó körülményeket biztosítani magának. ezért visszavonul Campiban lévő birtokára, ahol solymászással tölti idejét.

Ekkor jön a fordulat, Giovanna férje megbetegszik és mivel halálát érzi közeledni, végrendelkezik: minden vagyonát fiára hagyja, ha pedig fia örökös nélkül halna meg, akkor felesége, azaz Giovanna örököl mindent. A férj ezután meghal.

Giovanna pedig egyrészt, hogy felejtsen, másrészt a nyári meleg miatt elvonul fiával egyik vidéki birtokára, ami – micsoda véletlen – éppen szomszédos Federigo birtokával.

Giovanna fia és Federigo hamarosan összebarátkoznak, a fiúnak igen tetszik Federigo kedvenc sólyma, de meri elkérni tőle, látva, hogy a férfi mennyire rajong érte.

Ekkor jön az újabb fordulat: Giovanna fia megbetegszik, Giovanna persze mindent megtesz érte, gondosan ápolja és kérdezgeti, hogy mivel járhatna a kedvében. A fiú csak egy valamit szeretne:

„- Anyám, ha megteszed, hogy megkapjam Federigo sólymát, bizonyosra veszem, hogy nyomban meggyógyulok.”

A fiú kérése kellemetlen helyzetbe hozza Giovannát, hiszen pontosan tudja, hogy Federigo szerelmes belé, sőt, gyakorlatilag miatta pazarolta el a vagyonát, ő pedig soha, mégcsak egy kedves pillantást sem küldött felé. Giovanna tehát nehéz helyzetben van és ezt tudja is:

„Hogyan küldjek vagy menjek el ama sólymot elkérni tőle, mely tudomásom szerint a világ legjobb sólyma, s ezenfelül gazdájának kenyérkeresője, és hogyan lehetnék oly kíméletlen, hogy elvegyem egy nemes úrtól egyetlen örömét, melynél egyebe a világon nem maradt?”

Az anyai szeretet azonban mindennél erősebb, ezért Giovanna végül úgy dönt, elmegy Federigóhoz és elkéri tőle a sólymot.

Másnap egy barátnőjével átsétál Federigo kis házikójához és kihívatja a férfit. Federigo persze meglepődik a látogatáson, de Giovanna megmagyarázza:

„- Jó napot, Federigo. – Aztán folytatta: – Azért jöttem, hogy kárpótoljalak ama veszteségekért, melyek miattam értek, mivelhogy a kelleténél jobban szerettél engemet; a kárpótlás pedig az, hogy eme barátnőmmel egyetemben egészen családiasan véled akarok ma ebédelni.

Felelte erre Federigo alázatosan:

– Madonna, nem emlékszem, hogy valaha is bármi kárt szenvedtem volna miattad, viszont azonban jót oly bőven nyertem, hogy ha volt bennem valami jelesség, azt csak te jelességed­nek s irántad való szerelmemnek köszönhetem. És bizony mondom, eme nagylelkű látogatásod sokkalta drágább nekem, mintha visszanyerném vagyonomat, és megint úgy tékozolhatnám, mint annak idején; ámbár bizony szegény házigazdához tértél be.”

Federigo furcsa helyzetbe került: örök szerelme jött hozzá ebédre, de ő olyan szegény, hogy nem tudja mivel megvendégelni, kérni pedig senkitől sem akar.

Végül megakad a szeme kedvenc sólymán, kitekeri a nyakát és átadja a cselédlánynak, hogy fűszerezze meg és készítse el, majd feltálalja Giovannának és a barátnőjének.

Az ebéd kellemesen telik, a vendégek jóízűen megeszik a sólymot, persze anélkül, hogy Giovanna tudná, éppen azt a jószágot eszi, amit el akart kérni Federigotól a fia számára.

Ebéd után Giovanna végre összeszedi bátorságát és leküzdve büszkeségét elmondja a férfinak, miért is jött.

„…akaratom és minden illendőség és minden tartózkodásom ellenére, ajándékul kell kérnem tőled valamit, mi tudomásom szerint a legdrágább neked (és pedig méltán, mivel keserves sorsod semmi más örömet, semmi más szórakozást, semmi más vigasztalást nem hagyott meg számodra). A sólymodat kérem ajándokul, melyre fiam oly igen ráóhajtott, hogy ha nem viszem el néki, attól tartok: majd oly súlyosra fordul nyavalyája, hogy elvesztem őt. Annak okáért kérlek, nem irántam való szerelmedre, mely téged semmire nem kötelez, hanem tulajdon nemességedre, mely annak idején lovagi foglalatosságban ritkította párját: ne terhel­tessél nékem ajándékozni azt, hogy elmondhassam: ím ez ajándok révén megmentetted fiam életét, őt pedig ezzel örökre hívedül elkötelezted.”

Federigo persze kétségbe esik a kérés hallatán:

„- Madonna, mióta Istennek úgy tetszett, hogy benned vetettem szerelmemet, számos dolgaim­ban éreztem a sorsnak kajánságát, és keseregtem miatta; de mindez semmiség volt ahhoz képest, mit mostan velem művel, miért is soha meg nem békélhetek vele, ha meggondolom, hogy eljöttél szegény házamba, melyet, míg gazdag voltam, nem méltattál látogatásodra, és csekélyke ajándékot kérsz tőlem, és a sors úgy intézte, hogy még ezt sem adhatom meg néked; hogy pedig miért nem adhatom, rövidesen megmondom. Midőn meghallottam, hogy te kegyelmesen velem óhajtasz ebédelni, meggondolván előkelőségedet és nemességedet, úgy véltem, hogy méltó és illendő téged erőmből telhetőleg drágább eledellel vendégelnem, mint aminőkkel rend szerint más embereket szokás; miért is eszembe jutott a sólyom, melyet tőlem kértél és annak jelessége; s ezt hozzád méltó eledelnek véltem; ma délben tehát ez volt a pecsenye tányérodon. És úgy hittem, hogy ekképpen a legjobban használom fel e madarat; de mivel most látom, hogy másképpen kívántad, úgy fáj, hogy nem tudok szolgálatodra lenni, miképpen azt hiszem, soha meg nem vigasztalódom miatta.”

Most Giovannán a kétségbeesés sora, hiszen így nem viheti el a sólymot a fiának, de azért magában azt is megjegyzi, hogy milyen nemesen cselekedett Federigo.

Giovanna fia pedig nem sokkal később meghal, az nem derül ki, hogy bánatában, mert nem kapta meg a sólymot, vagy a betegség akkor is végzett volna vele, ha megkapja a madarat.

Giovanna persze gyászol, de testvérei hamarosan elkezdik nógatni: ideje újra férjhez mennie, hiszen még fiatal és nagyon gazdag.

Giovannának ekkor eszébe jut Federigo nagylelkűsége, amivel feltálalta neki a kedvenc sólymát és kijelenti, hogy csak hozzá hajlandó férjhez menni. Testvérei először kinevetik, hiszen mindenki tudja, hogy Federigo elpazarolta minden vagyonát, de Giovanna hajthatatlan:

„…én inkább akarok férfit vagyon nélkül, mint vagyont férfi nélkül.”

„Ebből aztán bátyjai megértették gondolatját, s mivel Federigót, bármily szegény volt, igen derék embernek ismerték, hozzáadták az asszonyt minden vagyonával egyetemben. Federigo pedig látván, hogy felesége lett a hölgy, kit oly forrón szeretett, maga pedig ezen felül dús vagyont is lelt, most már okosabban bánt gazdagságával, s boldogan élt az asszonnyal mind élete fogytáig”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..