Jókai Mór – Sárga rózsa – Olvasónapló

6. fejezet

Bár a közvetlen életveszély elmúlt, azért kell egy pár nap, amíg Sándor teljesen kiheveri a mérgezést.

Hamarosan azonban ez is megtörténik, Sándor felkel az ágyból. Menne is rögtön munkára jelentkezni a méneshez.

Ám azért ez nem olyan egyszerű, az elmúlt pár napban azért történtek dolgok, Klári mérgezésének következményei vannak.

Ezek a következmények pedig egy vizsgálóbíró személyében jelentkeznek, aki azért jött ki a városból, hogy lefolytassa a vizsgálatot.

Kihallgatja Klárit, aki nem is tagad semmit: ő mérgezte meg Sándort, ő tette a mérgező növényt a legény borába.

„[…] mentségére nem mondott egyebet, mint hogy a Sándort olyan nagyon szerette, a azt akarta, hogy az is úgy szeresse őtet.”

Az ügy tehát a vizsgálóbíró szempontjából egyértelműnek tűnik: Klári megmérgezte Decsi Sándort, és a lány nem is tagadja bűnösségét. Sima esetnek tűnik, a lányt szinte biztos, hogy halálra ítélik gyilkossági kísérletért.

A törvény szerint azonban meg kell hallgatni a sértettet, azaz Sándort is.

És ekkor jön a meglepő fordulat: Decsi Sándor ugyanis a vizsgálóbíró kérdésére letagadja, hogy pár nappal korábban Klárinál járt volna a csárdában.

Kijelenti, hogy a hortobágyi csárdában legutóbb egy évvel korábban járt. Azt nem tagadja, hogy megmérgezték, de azt állítja, hogy vándorcigányokkal találkozott, akik meghívták malacsültet enni. Közben egy szépséges cigánylány borral kínálta, és már akkor érezte Sándor, hogy keserű a bor, de a cigánylány csókja meg édes volt…

Sándor tehát hazudik azért, hogy megmentse Klárit a biztos haláltól. És ez bizony nagy szó, hiszen tudjuk, hogy Sándor még soha életében nem hazudott. Tisztában van ezzel a lány is:

„– Sándor! Te sohasem hazudtál életedben! Mi lett veled? Amikor egy hazug szóval, amit a szájadba rágtak, megmenthetted volna magad a katonáskodástul, nem tudtad kimondani! Most eltagadod, hogy nálam voltál negyednapja? Hát ezt a fésűt ki hozta nekem, amire a hajam fel van tűzve?”

Sándor azonban tovább játsza a szerepét: tagadja, hogy Klárinál járt volna, tehát a lány nem is tudta megmérgezni. Szerinte Klárinak az a baja, hogy ő nem viszonozza a szerelmét, hanem másik lányt szeret, és Klári így akarja elérni, hogy Sándor a bíró előtt elmondja, hogy melyik lánynál járt.

Klári persze tiltakozik, őt az sem érdekli, hogy halálra ítélik, de semmiképp sem akarja elfogadni, hogy a legény hazudjon érte/miatta.

Végül a vizsgálóbírónak lesz elege az egymásnak ellentmondó kijelentésekből. Hiába tűnik egyértelműnek, hogy Klári mérgezte meg Sándort, mivel a Sándor az áldozat, aki viszont makacsul állatja, hogy nem Klári volt, ezért a lányt nem lehet elítélni.

El is engedik, majd a vizsgálóbíró is elvonul azzal, hogy körözést ad ki a Sándor által emlegetett cigánylány ellen, akit persze soha nem fognak megtalálni, tudja ezt a bíró is.

A hivatalos emberek távozása után az állatorvos megdicséri Sándort:

„A doktor is jelen volt a vallatásnál, mint hivatalos tanú; mindent hallott.

– No Sándor! – mondá a legénynek, mikor átestek a hálálkodáson: – én már sok híres színészt láttam a teátrumban; de ilyen jól nem játszotta a betyárt egy se, mint te.

– Hát nem jól tettem? – kérdezé a legény komolyan.

– Becsületes fiú vagy, Sándor. Jól tetted. Adj egy jó szót a leánynak, ha találkozol vele. Nem tudta a jámbor, hogy rosszat cselekszik.”

Klári viszont nem kap jó szót Sándortól:

„– Sándor! Mit tettél magaddal? Kárhozatra adtad a lelkedet! Hamisan esküdtél, hazug mesét mondtál, azért hogy engem megszabadíts. Eltagadtad azt, hogy valaha szerettél: azért, hogy a testem meg ne korbácsolják, karcsú nyakam a bitófa alatt le ne vágják. Ugyan mért tetted ezt?

– Hát az az én dolgom. Annyit mondok neked, hogy a mai naptól fogva kettőnk közül az egyiket lenézem, utálom. Ne fakadj sírva. Nem te vagy az az egyik. Nem tudok többet a szemedbe nézni; mert magamat látom meg benne. Annyit sem érek már, mint ez a fületlen pityke, ami a lajbimról leszakadt. Az Isten áldjon meg.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!