Nyolcadik ének
Toldi Miklós tehát felgyalogolt Budára, közben azonban György sem maradt nyugton. Eddig tettleg semmi rosszat nem tett az öccse ellen, azon kívül, hogy parasztnak neveltette és nem engedte, hogy kimozduljon a szülőfalujukból.
Most viszont úgy dönt, hogy kihasználja Miklós gyilkosságát és kitúrja testvérét a családi vagyonból.
Ennek érdekében ő is Budára megy, lóval pedig hamarabb is odaér, mint Miklós.
Mivel György a király kedves embere, nem nehéz neki kihallgatást kérni Lajos királytól. Ott aztán bánatosan meséli el, hogy szegény öccse gyilkosság bűnébe esett.
Azt már persze György elfelejti megemlíteni, hogy az emberei kezdték a balhét és addig piszkálták Miklóst a lándzsákkal, amíg az közéjük nem vágott egy malomkövet.
Lajos király először meglepődik, mondván, hogy nem is tudta, hogy Györgynek öccse is van. György pedig szipogós hangon, szemét vörösre dörzsölve, mintha sírt volna, elmeséli, hogy Miklós 10 éves volt, amikor az apjuk meghalt. György megpróbált apja helyett apja lenni, de a fiú buta, link alak lett, aki méltatlan arra, hogy bemutassák a királynak, ezért nem szólt róla eddig.
Persze ebből egy szó sem igaz, és a király sem olyan bolond, mint ahogy azt György gondolja, mert észreveszi, hogy György csak megdörzsölte a szemét, de könny nincs benne.
Lajos király kezdettől fogva átlát Györgyön, hamar rájön, hogy György az öccse vagyonrészét akarja orvul megszerezni, amire Miklós gyilkosságát akarja felhasználni.
A király igazságos ítéletet javasol. A Duna egyik szigetén épp egy cseh vitéz gyilkolja a magyarokat. Hozassa fel György az öccsét Budára, Miklós mérkőzzön meg a cseh bajnokkal.
Ha győz, akkor a király megbocsájtja neki a gyilkosságot, ha a cseh megöli őt, akkor meg elnyeri méltó büntetését.
György persze nem szeretné, ha Miklós a király közelébe kerülne, ezért jajongva közli, hogy a király kérését nem lehet teljesíteni, hiszen Miklós elbujdosott, senki sem tudja, hogy merre jár.
György ezután rátér arra, amiért valójában jött a királyhoz. Úgy is mondhatjuk, hogy kibújik a szög a zsákból.
György elmondja, hogy mivel az öccse gyilkosság bűnébe esett és elmenekült, így a törvény szerint a családi vagyon fele, ami eddig az öccsének járt volna, most Györgyre kéne, hogy szálljon.
György viszont álszent módon azt mondja, hogy ő nem akarja birtokba venni Miklós vagyonrészét, nehogy valaki azt mondhassa róla, hogy nyerészkedni akar, vagy esetleg később az öccse megölje őt azért, mert azt hiszi, hogy jogtalanul vette el a vagyonát.
György ezért felajánlja a királynak Miklós vagyonrészét, rendelkezzen vele a király belátása szerint, adja annak, akinek akarja.
György természetesen arra számít, hogy a király, mint kedves emberének, neki fogja adni a vagyonrészt. És ha erről kap egy oklevelet is, akkor Miklós már akkor sem tudná visszaszerezni a vagyonát, ha esetleg valamikor kegyelmet kapna a gyilkosság miatt.
György azonban ismét alábecsüli Lajos királyt, aki pillanatok alatt átlátja György szándékét és ismét igazságos döntést hoz.
Kijelenti, hogy Miklós vagyonrészét György kapja meg, erről írást is kap, egyetlen feltétellel: Györgynek másnap meg kell küzdenie a cseh vitézzel. Ha György a vár fokára tűzi a cseh bajnok fejét, megkapja a királyi oklevelet.
Az alapvetően gyáva György tehát elszámította magát, komolyan meg kéne harcolna öccse vagyonáért. Erre persze nem hajlnadó, ennél sokkal jobban félti a saját életét.
Dadogva, hebegve mondja a királynak, hogy mint korábban is jelezte, nem tart igényt az öccse részére, maradjon az csak a királynál, majd gyorsan elköszön.
Otthon aztán nekiáll tombolni, romba dönti a házat és dühösen tépkedi a haját.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Szia zsiráf!
Segítségedet szeretném kérni. Az a feladat hogy fogalmazást kell írnom , de én nem tudok fogalmazni . Ebben kérném a segítséged . 🙂 Ha nem baj 🙂
Ezeket kéne beletenni
Miklós jellemzése:
I. bekezdés : Melyik korban élt?
ki volt a király?
mit tudunk miklós családjáról?
II. Tárgyalás Miklós jellemzése ( belső , külső) 10 tulajdonságot indoklással pl.: Miklós nagyon eszes volt mert….. stb…
III. Egy véleményt kéne írni róla. Mi a véleményed?
Remélem minnél hamarabb tudsz választ adni de előre is nagyon nagyon de nagyon szépen köszönöm 🙂
Üdv: Naty
Kedves Naty!
Ha láttad a Mátrix című filmet, akkor vedd úgy, hogy én vagyok Morpheus. Azaz, én csak az utat mutatom meg (megírtam az olvasónaplót), de nem dönthetek helyetted (nem csinálom meg a házidat).
Az általad feltett összes kérdésre megtalálod a választ az olvasónaplóban. A feladatot pedig éppen azért kaptad, hogy megtanulj fogalmazni. A végtelenségig úgysem tologathatod, mert érettségiről sem küldhetsz nekem egy kommentet, hogy írjam meg helyetted… 🙂
Üdv:
Zsiráf
u.i.: Ha megküzdöttél a fogalmazással és szerinted jól sikerült, küldd el és szívesen kiteszem az oldalra!
Szia Naty sajnálom hogy csak évekkel későb tudok a segitségedre lenni de mi most vesszük…. én ezt írtam remélem tetszik
Miklós és György váratlan találkozása
(egy szolga levele) Kedves szüleim Tudatom veletek hogy jó dolgom van a Toldi háznál a minap olyan dolog tőrtént amit én sem hittem el haza látogatott gazdám szívtelen bátyja Toldi György stb stb elég hoszú lett
sok erőt egészséget és boldog új évet 🙂
Tisztelettel Koromházi Dávid az az Lunarcraft98
Kedves Koromházi Dávid!
Natynak valószínűleg már tényleg nem segít, de szerintem másoknak még hasznos lehet, köszi! 🙂
Üdv:
Zsiráf
De nem tudok 10 tulajdonságot megindokolni 🙁 max 3-at :/ tudnál annyiban segíteni? nem háziba kell hanem családi okokból ellági lerontottam a jegyem csak án nem tudtam hjogy fogalmazást kell 🙁
Kedves Naty!
Családszerető, gyengéd – visszamegy elbúcsúzni az anyjához akkor is, amikor menekülnie kéne.
Erős – megemeli a vendégoldalt, malomkővel öl embert, puszta kézzel megfékezi a bikát.
Bátor, merész – megküzd a farkasokkal és a cseh lovaggal.
Nagylelkű, önzetlen – megígéri a két halott magyar vitéz anyjának, hogy bosszút áll.
Nyugodt – sokáig nyugodtan tűri, hogy a katonák körüldobálják lándzsával.
Magányos – soha nem nősül meg, mindig a hazáját szolgálja.
Hazaszerető – legyőzi a cseh lovagot és utána egész életében a királyt szolgálja.
Indulatos – malomkővel üti agyon az egyik katonát.
Hatalmas termetű
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Azta. Nagyon ügyes vagy. Bárcsak én tudnék így fogalmazni.Remélem próbálkozni fogsz könyvet is írni, mert nagyon tehetséges vagy. Nagyon szurkolok a továbbiakhoz.
Üdv:
Jenni🙂
Kedves Jenni!
Köszi! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Köszönöm szépen!
Szívesen!
Zs.
Szia zsiráf ! Mit tudunk Miklós családjáról? 🙂
Kedves Naty, Könyves Emese, stb!
Ez nem így működik… Attól, hogy nevet és email címet váltasz, a géped IP-címe nem változik…
Üdv:
Zsiráf
Köszi szépen Zsiráf!! Sokat segítettél !!
Kedves Vince!
Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf
Elolvastam az egész Toldi olvasónaplót és imádom, nagyon sokat segítettél. Most lesz egy témazáróm irodalomból és már jónak érzem magam (; . Nagyon szépen Köszönöm a sok segítséget.
Köszi, Nini
Kedves Nikita!
Szívesen, remélem jól fog sikerülni! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf! Minden költői eszközre tudok példát mondani a Toldiban, csak sajnos a párhuzamra nem. Egy példát tunál nekem írni? Nagyon köszönöm! Karina
Kedves Karina!
„Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon,
Messziről lobogva tenger pusztaságon:
Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem
Majd kilenc-tíz ember-öltő régiségben.”
Itt az első két sor áll párhuzamban a második két sorral: A tűz lobogása és Toldi Miklós képének felidézése.
„Rémlik, mintha látnám termetes növését,
Pusztító csatában szálfa-öklelését,
Hallanám dübörgő hangjait szavának,
Kit ma képzelnétek Isten haragjának.”
Itt ugyanúgy ez első két sor van párhuzamban a második kettővel, ez első kettőben mintha látná, a másodikban pedig ezzel párhuzamosan, mintha hallaná Toldit.
Remélem valami ilyesmire gondolsz!
Üdv:
Zsiráf
IGEN! Köszönöm, ,megint segítettél.
Kedves Karina!
Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia nagyon sokat segítettek nekem eddig a fogalmazasaiddal😁 de csak annyit akartam kérdezni hogy mi az egri csillagokat olvassuk és minden fejezetnek uj címet kell adni és nem tudok nagyon címeket adni😕 és ebben esetleg tudnál segíteni legyszives előre is köszönöm 🙂! Szia👋🏻
Kedves Juliett!
Az Egri csillagok majdnem száz fejezetből, ne kérd tőlem, hogy mindegyiknek adjak címet…
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf! Az olvasó napló elején azt írod,hogy 10-12 szolga heverészik. Ott a béresekre gondolsz? (Fogalmazást kell írnom viszont nem találok rá megfelelő szinonímát)
Kedves Klau!
Igen, a béres az jó szinonima a szolgára, de használhatod a jobbágyot, vagy a parasztot is! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Koszi Zsiráf nagyon sokat segitettel .Ha nem ertek valamit mindig ezf az oldalt nezem meg.
Koszi
Kedves Lara!
Szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Hello Zsiráf!
Ezekkel nekem is nagyon sokat segítettél, ugyanis én rengeteg verset írok és most egy könyvet is elkezdtem írni a neve Utazás Afganisztánba. Arról szól hogy egy kislány nagyon jól kijön tanáraival családjával és barátaival. Azonban egy vihar mindent tönkre tesz, mert a lány osztálytársai valahogy megtudják, hogy a lány fél a viharban és ezért elkezdik őt piszkálni. A könyv főszereplője Jane Kelly
Ebből kifolyólag Kellyék elutaznak minél messzebre hazájuktól, Angliától és Afganisztánra esett a választásuk. Erre néhány évre visszatérnek szeretett hazájukba ahol senki sem emlékszik rá és ő sem emlékszik senkire. Szerinted milyen a téma??
Kedves Barbi!
Az ötlet nem rossz, de nagyon nagyon sokat kell dolgozni rajta, hogy jó legyen, hajrá! 🙂
Üdv:
Zsiráf
CS Zsiráf.Nagyon segített az oldalad . MEGmentett 2 egyestől.
Kedves ADRIÁN!
Örülök neki! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Én egy anyuka vagyok, aki rendszeresen megírja a diszlexiás, tanulási nehézséggel küzdő kislánya irodalom háziját, de most kicsit elakadtam, és keresgélés közben találtam a bejegyzésedre.
A feladat, hogy a Toldit illetve történéseit, György szemszögéből kell újraírni fogalmazás formájában. Egy vázlat segítene…
A legnagyobb gondot mindig az okozza számomra, hogy úgy nézzen ki, mintha gyerek írta volna.
Köszönöm, ha szánsz rám időt! Üdv.: Éva
Kedves Éva!
Uh… Mikorra kell, mert ezt azért nekem is át kell gondolni kicsit. 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf, köszönöm a gyors reagálást, zseniális vagy!
Kedden lesz irodalom, de szerdáig lehet halasztani… Akárhogy is kezdem, már a harmadik mondat után rájövök, hogy egy gyerek nem fogalmaz így…
Köszönöm.
Kedves Éva!
Mert a kérdés sem gyereknek való… Meglátom mit tudok összedobni, bár „gyerekül” én se tudok fogalmazni, de egy vázlatot összerakok. 🙂
Üdv:
Zsiráf
Köszönöm, köszönöm, köszönöm…
Szép estét: Éva
Kedves Zsiráf!
Más szempontból is meg lehet írni… „Toldi György katonája voltam” Ebbe bele lehet szőni, hogy mit gondolok a Toldi testvérekről illetve mi a véleményem róluk.
Hogy kezdjem?
Kedves Éva!
Na, ez így már jobban megfogható cím, és így jóval rövidebb fogalmazást lehet írni.
Toldi György katonájaként először azt kell eldönteni, hogy rokonszenvezel-e Györggyel vagy sem. Nyilván az a jobbik választás, ha katonaként nem kedveled annyira Györgyöt, mert akkor jobban kedvelheted Miklóst 🙂
Mivel György egy elég kellemetlen, hatalmaskodó, kapzsi figura, így feltételezhető, hogy a katonáival sem bánik túl jól, vagyis emberei – de Te legalábbis mindenképpen – nem azért követik, mert felnéznek rá, hanem mert parancs szerint muszáj.
György és Miklós a második énekben találkoznak először a műben, amikor Miklós a napi munka után arra megy haza, hogy látogatóba érkezett György a negyven emberével – köztük veled ugye. Érdemes tehát a fogalmazást itt indítani. Külső szemlélőként leírni a két testvér találkozását – ez elég jól benne van az olvasónaplóban, itt. (György találkozása anyjával, aztán öccsével, György sértései, Miklós indulatai, amit anyja fékez meg.
Jön a kritikus harmadik ének, a malomköves jelenet – itt megint eldöntheted, hogy külső szemlélőként melyik oldalra áll: a beborozott katonákkal dobálod a lándzsát, vagy józan maradsz és már a lándzsadobálás közben az a véleményed, hogy rossz vége lesz ennek.
Mint ahogy az is lesz, a katonák addig piszkálják Miklóst, míg az egy malomkövet dob közéjük. Egy katona meghal, Miklósnak menekülnie kell. Itt katonaként egy kicsit el lehet agyalgatni azon, hogy mennyire igaza volt Miklósnak, és hogy a katonák tulajdonképpen kiprovokálták a malomkövet.
A negyedik ének (bujkálás a nádasban és találkozás Bencével) és az ötödik ének (harc a farkasokkal) egy közkatona szempontjából nem fontos, hiszen itt Miklósnak nincs közönsége.
Jön a hatodik ének, amiben Miklós a két megölt farkast elviszi az anyja házához és leteszi az alvó György ágya mellé. Itt katonaként az lehet fontos, hogy Miklós bolondot csinál a katonákból, akiknek a tornácon kéne őrködniük, de helyette bortól mámorosan alszanak – Toldi a saját dárdájukkal szögezi az alvó katonák ruháját a földhöz, így azok akkor sem nagyon tudnak mozogni, amikor a kutyák megérzik a farkasdögöket és felverik őket.
Miklós elbúcsúzik az anyjától, majd elmenekül a közben felébredt György és katonái előtt – itt katonaként lehet egy kicsit csodálkozni és rémüldözni, hogy a két, Miklós által puszta kézzel megölt farkas milyen nagy és milyen veszélyes és bátor tett volt a megölésük. És persze, hogy Györgyöt mennyire idegesíti, hogy az öccse észrevétlenül be tudott osonni a házba.
A hetedik énekben katonaként megint nincs szerep – Miklós ebben az énekben megy fel Budára és hall a temetőben az öregasszonyról a cseh vitézről.
A nyolcadik ének fontos, hiszen amíg Miklós gyalog megy Budára, addig György és emberi lovon megelőzik őt. Katonaként jelen lehetsz, amikor György kihallgatást kér a királynál és ott összevissza hazudozik öccséről – ezzel jól le lehet írni György jellemét (ahogy a királynál megpróbálj befeketíteni öccsét és kiforgatni a vagyonából, majd dühét és gyávaságát, amikor kiderül, hogy meg kell küzdenie a cseh vitézzel) !
A kilencedik énekben Miklós ismét egyedül van, György katonájaként ennek nincs jelentősége.
a tizedik ének megint nem fontos egy katona szemszögéből- ebben Miklós újra találkozik Bencével, akit Miklós anyja küldött utána 100 arannyal, ebből 1 aranyat Miklós elmulat.
A tizenegyedik ének fontos, mert ebben küzd meg Miklós a cseh vitézzel. Katonaként ott lehetsz a bámészkodó tömegben és tudósíthatsz a párviadalról, és hogy mekkora hős Miklós, aki először megkíméli a cseh életét, csak akkor öli meg, amikor az alattomosan újra rátámad.
Az utolsó ének a katarzis, amikor mindenki megkapja azt, ami jár neki, Miklós és György is.
Remélem legalább egy kicsit tudtam segíteni! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Köszönöm a segítséget, remélem sikerül. És nem kicsit, sokat segítettél…
További szép estét!
Te más honlapon is elérhető vagy?
Kedves Róbert!
Ezt hogy érted?
Üdv:
Zsiráf
szia Zsiráf!
Most végeztem a fogalmazásommal.
Le kellet irnom a toldibol a 6 eneket napló formában.
Ha nem lett volna ez az oldal nem tudtam volna meg csinalni :))
{maskor is segitettel már}
Köszönöm szépen a segítseget <3
Kedves Blanka!
Nagyon szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Nagyon köszönöm, Zsiráf!
Sokat segítesz a tanulásban, az irodalom jegyeimet szinte neked köszönhetem.
Kedves Sári!
Nagyon szívesen! 🙂 A jó jegyeket magadnak köszönheted, én csak segítettem egy kicsit! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Köszönjük,hogy ilyen kimerítő és részletes,nagyon érthető,naplót készítettél!Valóban nagy segítség!Remek munka!
Hála és köszönet érte!
Sokkal könnyebb volt így elmagyarázni a keresztfiamnak és megírni a fogalmazást,ebből a nem könnyű műből!
Üdv,és további sok sikert ehhez nagyszerű munkához!
Hálával,egy kereszt anya. 🙂
Kedves Kerianya!
Nagyon szívesen, örülök, hogy hasznotokra volt az oldal! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Egy anyuka vagyok aki sokat tanul a kisfiàval,de most elakadtunk.
Feladatnak kaptuk a 8 ének alapjàn kellene 4 tulajdonsàgot írni Nagy Lajos kiràlyról és minden tulajdonsàghoz 3 érvet.Még a tulajdonsàgok talàn mennek,de az érvek nem igazàn.Ha tudnàl ebben valamennyit segíteni nagyon megköszönnénk!
Kedves Eni!
Csak lemaradt a pont a 8 után, és a 8. ének alapján kell írni a négy tulajdonságot, vagy az első nyolc ének alapján? 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Az „Ennek egyenlőre nem tudjuk meg az okát”-nál nem egyelőrét kell használni?
Üdv: Jázmin
Kedves Jázmin!
De igen, igazad van, köszönöm a jelzést, hiba javítva! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Nagyon sokat segítettél,de elolvastam a könyvet félig és vissza gondolva nem emlékszem a szereplőkre,és nekem most azokra lenne szükségem! Kérlek letudod nekem írni a történet szerű nevüket!
Kedves Nórika!
Nyugi, elég egyszer feltenned a kérdést! 🙂
Toldi Miklós
béreslegények
Laczfi Endre, nádor
Laczfi serege
Toldi György
György vitézei
Toldi Lőrincné, Miklós és György édesanyja
Bence, Toldiék szolgája
özvegyasszony
Lajos király
mészároslegények
pesti polgárok
Mikola, a cseh vitéz
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Csak szeretnék köszönetet mondani. Rengeteg munka van ezekben az olvasónaplókban és elemzésekben. Ez az oldal nagyon sokat segített nekem iskolás éveim alatt. Köszönöm szépen.
Kedves Menta!
Köszönöm, és örülök, hogy megkönnyíttetem az életed! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiraf! Nagyon szépen köszönöm, hogy van ez az oldal és a rengeteg munkát, amit belefektettél. Hatalmas segítség sok ember számára. Már többször jártam itt, nagyon szuper az oldal és te is. További minden jót kívánok! 😊👍
Kedves Natalia!
Köszönöm és szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
szia zsiráf!
tudnál segíteni? persze ha nem baj. Azt kaptam feladatul hogy a 12. énekről írjak fogalmazást Toldi György szemszögéből.
És én azért kérek most itt segítséget mert egyáltalán nem tudok fogalmazni. :/
Kedves bálint!
Kérlek olvasd át a Kommentelési Szabályokat! Köszi.
Üdv:
Zsiráf
nagyon szépen köszönöm sokat segített
Kedves Pisti!
Nagyon szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia kedves zsiráf!❤
Köszönöm hogy mind ezt leírtad és ezzel sokat segítettél nekem, mert pont ma lesz irodalomból dolgozat amelyben le kell írni a Toldi vitézzé válását!😅 Ez nagy segítség volt számomra! És még egyszer köszönöm neked a segítséged!😊
Üdv: –Alexandra–
❤
Kedves -Alexandra-!
Nagyon szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!
Nagyon jól sikerült a Toldit lerövidíteni és teljesen érthető rövid és minden benne van ami csak kell,gratulálok.
Üdv:Botond.
Kedves Botond!
Köszi, örülök, hogy tetszik! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Köszi, köszi, köszi! Köszönöm a munkádat!
Kedves Kutasi Kovács Zoltán!
Szívesen, szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf