Az ókori görög dráma

A dráma műnem sajátosságai az ókorban

A műnemekről – elsősorban az epikáról és a drámáról – Arisztotelész Poétika c. művében hosszasan értekezett.

A színházi előadás sajátosságait megfigyelve ő veti fel az ún. hármas egység problematikáját, amely a hely, idő és cselekmény egységét jelenti, vagyis a drámának ugyanazon a helyen, nagyjából egy nap (egész pontosan 24 vagy 36 óra) alatt kell lejátszódnia, és egyenes vonalvezetéssel – kitérők és epizódok nélkül – kell haladnia a végkifejlet felé.

Megfigyeléseit a 17. században, a francia klasszicizmus idején kötelező előírássá tették.

A dráma rendszerint valamilyen sorsfordulatot bemutató mű, amelynek nyelve sokkal tömörebb, sűrítettebb, mint az epikus műveké (pl. egy regényé).

A témája valamilyen eseménysor (tehát a külvilágot ábrázolja), de nem egy elbeszélő szövegből derül ki, milyen a szereplők jelleme, mit gondolnak, milyen az egymáshoz való viszonyuk stb., hanem dialógusokból (párbeszéd) vagy monológokból (magánbeszéd).

Mindig jelen időben játszódik, és a cselekmény az alapszituációból bontakozik ki. Az alapszituáció az a kiinduló helyzet, amiből megértjük, milyen a szereplők egymáshoz való viszonya, melyiknek mik a céljai stb.

Általában van valamilyen szembenállás köztük (pl. két eltérő emberi magatartás), és ezt a konfliktust a drámai harc során akarják megoldani. Lényegében ez az összeütközés áll a mű középpontjában.

A dráma eredetileg (és többnyire ma is) színpadra szánt alkotás, ennélfogva terjedelmi korlátai vannak.  Nagyon rövidnek, tömörnek kell lennie, ezért nemcsak nyelvileg, hanem cselekmény szempontjából is nagyon sűrített.

A végén valamilyen érték elpusztul, elvész, amit a színészek úgy adnak elő, hogy a nézők átérezhessék, azonosulhassanak a szereplővel és állásfoglalásra legyenek kényszerítve.

A színielőadás célja tehát nem annyira a szórakoztatás volt, hanem elsősorban az, hogy a nézők ún. katarzist (megrendülést, emelkedett érzést) éljenek át a darab megnézése során.

Ugyanis ha a főhős szimpatikus nekik és bukása együttérzést vált ki belőlük, akkor még jobban fogják tisztelni az általa képviselt erkölcsi értékeket. (Ez persze nem jelenti, hogy negatív vagy téves célokért küzdő vagy erkölcsileg kifogásolható drámai hősök ne lennének, és az ő bukásuk ugyanúgy tragikus hatású: minthogy a drámai hősök mindig nagyformátumú emberek, ezért bukásuk az értékvesztés érzetét kelti.)

Mivel a dráma színpadra szánt mű, logikus, hogy nincs benne pl. tájleírás, mint az epikus művekben, se jellemrajz (hacsak a rövid szerzői utasításokat nem tekintjük annak).

Mindazt, amit egy regényíró leírna, a dráma esetében a színpadi kellékek, jelmezek, díszletek, és maguk a színészek jelenítik meg. Lényegében ezzel magát a művet is értelmezik: a mű a rendező értelmezésében és elgondolásai alapján, valamint a színészek alakítása révén ölt testet.

A drámák szerkezete

A drámák felépítésében jelentős szerepet kapott a kórus, amely mindvégig jelen volt a görög drámákban, és szerepe az volt, hogy fuvolakíséretre lejtett tánclépésekkel kísérte és magyarázta a cselekményt.

Szerkezetileg is a kórus által énekelt dalok tagolják a dráma cselekményét, tehát lényegében kardalok és dialógusok váltakozásából épült fel a darab.

A bevezetőt (prologosz) követően elhangzott a főhős monológja vagy két szereplő párbeszéde (dialógusa), ezután bevonult a kórus és előadta az első kardalt (parodosz).

Ezt követően minden további kardalnak sztaszimon, vagyis „álló-dal” volt a neve, mivel a kórus az orkhésztrán állva, esetleg lépegetve adta elő.

A kardalok közt zajló dialógusokat epeiszodionnak nevezték. Ezek a dialógusok vagy két színész, vagy egy színész és a kórus között folytak le. Utóbbi esetben, tehát amikor a szereplő a karral folytat párbeszédet, ezt a párbeszédet kommosznak nevezzük.

Időnként nem dialógus, hanem monológ hangzott el, ilyenkor egyetlen színész mondja el az adott szöveget.

Az utolsó kardalt követően került sor a befejezésre (exodosz), amely szintén párbeszédes formájú volt.

A végén, kivonulás közben a kórus még énekelt egy rövid kardalt, amely általában valamilyen életbölcsességet fogalmazott meg, ezt nevezték exodikonnak.

Az ókori görög drámáról szóló írásnak még nincs vége, kattints lejjebb az oldalaknál a folytatáshoz!

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..