Az ókori görög színház című íráshoz kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:
A színház, mint építmény
Az első időkben, a minószi palotákban is voltak már közös térségek, ahol vallási szertartásokat tartottak, és színházi előadásokat is rendeztek.
Ezekhez a térségekhez L vagy U alakú üléssorokat építettek. Később ezeket a korai faépítményeket kőszínházzá alakították és már kizárólag színielőadás céljára használták.
Az épület szerkezetét a gyakorlati tapasztalatok formálták véglegessé; ma ismert formáját az i. e. 6. és 4. század között nyerte el. Felépítését, amely az i. e. 5. századra alakult ki, a 6. századtól már szigorú előírások szabályozták.
Alapvető követelmény volt, hogy az üléssorokból jól lehessen látni, ezért az ókori görögök a színházat rendszerint domboldalra építették: félkör alakú építmény volt, melynek háromnegyede állt a nézőtérből és egynegyede alkotta a színpadot.
A felosztás oka, hogy a mérsékelt égövön a Nap égi pályája (nyáron északkeleten kel fel és északnyugaton nyugszik le) az égbolt háromnegyedét érinti. Ennek szimbolikus jelentősége volt: a görögök ugyanis minden fontos égi (évköri) eseményt színpadi játékkal jelenítettek meg.
A színház volt az a hely, ahol szimbolikusan testet öltöttek a dolgok.
A görög építészek úgy tervezték meg a színház épületét, hogy a táj szerves része legyen, így a táj olyan látványt nyújtott, mintha egy hatalmas, élő díszlet lenne. Ennek érdekében igyekeztek olyan természetes terepet találni a színház számára, ami megfelelt a célnak, és azt csak minimálisan építették be.
Ez azt jelenti, hogy csak azokkal a dolgokkal egészítették ki, amelyekre feltétlenül szükség volt, tehát kialakították a padok részére a szinteket és megépítették a színpadot.
Az ülőhelyek félkörnél kissé nagyobb ívben (patkó alakban) helyezkedtek el lépcsőzetesen emelkedő padsorokban, ezt hívták theatronnak (nézőtér). A nézőtér első sorában voltak a díszhelyek, és az üléseken feliratok jelezték, hogy hol melyik tisztség betöltőjének van joga ülni.
A legelőkelőbb helyen Dionüszosz isten papja ült.
A további helyeket (az egész első sort) más istenek papjainak, az állam fő tisztviselőinek, egyes kitüntetett személyeknek és a külföldi követeknek tartották fenn.
A közönség többi tagja érkezési sorrendben foglalhatott helyet a nézőtéren. Mivel az ünnepségeken hatalmas tömegek vettek részt, ügyeltek rá, hogy a nézőtér sok embert be tudjon fogadni: olykor 20-30 ezret is.
A színház közepén egy letaposott talajú, félkör alakú vagy kerek térség volt, melyet orkhésztrának (tánctér) neveztek, itt tartózkodott a kórus az előadás alatt.
Az orkhésztra eredetileg azért jött létre (a görög archaikus korban), hogy Dionüszosz tiszteletére táncokat és karénekeket adjanak ott elő. A nézők egyszerűen csak körülállták és úgy nézték az előadást.
Dráma előadására először Athénban használták az orkhésztrát a későbbi Dionüszosz-színház helyén.
Az orkhésztráról egy-két lépcsőfok vezetett a színpadra. A színpad valamivel magasabban helyezkedett el és keskeny építmény volt: csak 2-3 színész fért el rajta. Túl sok mozgásra sem volt lehetőségük, inkább csak beszéltek, szócsatákat vívtak.
A színpad mögött a hátteret egy ideiglenes, évente felújított faépület adta, amelynek két oldalsó szárnya és három kapuja volt. Ezt hívták szkéné-épületnek. (A szkéné szó eredetileg sátort jelent. Az elnevezés onnan ered, hogy a legkorábbi előadásokon még vászonból rögtönöztek hátteret.)
A szkéné-épület elődje az ún. szkénothéké, amely az orkhésztra déli részén elhelyezkedő raktárépület volt. A szükséges felszereléseket tárolták benne.
Amikor már nem felelt meg az előadások követelményeinek, akkor alakult ki a szkéné, melyet a szkénothéké elé építettek. Az i. e. 5. századtól a szkéné már kőből készült emeletes épület volt, előrenyúló szárnyakkal, melyeket proszkénionoknak neveztek.
A proszkénion tehát egy földszintes, oszlopos előépítmény, melyet a hellenisztikus korban már színpad gyanánt használtak: ennek tetején folyt a színjátszás, és az orkhésztrán már csak a kar és a szólisták szerepeltek.
Az athéni Dionüszosz-színház többször is újjáépült.
Eleinte az agórán (piactéren) épített színházban tartották az előadásokat, ahol már emelkedő ülések voltak, nagyjából félkör alakban. Később a színház átköltözött, végleges helyén i. e. 472-ben avatták fel, építése azonban jóval tovább tartott: csak 330-ban fejezték be.
Nézőterét az Akropolisz déli lejtőjébe vágták, ahol eleinte még fapadokon ültek a nézők, és csak később lett a színházból kőépítmény (a görög kőszínházak többsége az i. e. 4. században épült fel, az egyik legszebb pl. az epidauroszi színház).
Az ókori görög színházról szóló írásnak még nincs vége, kattints lejjebb az oldalaknál a folytatáshoz!