Fazekas Mihály – Lúdas Matyi – Olvasónapló

Negyedik levonás

Matyi tehát másodjára is megverte Döbrögit, aki még betegebb lett, mint az előző után, de azért lassan csak felépült a sebeiből.

Matyi második akciójának két következménye lett. Egyrészt Döbrögi az országos hivatalokhoz fordult, hogy kerítsék elő Matyit, de ezzel az volt a probléma, hogy senki sem tudta, hogy néz ki valójában, így intézkedni sem tudtak ellene. A szerző itt megjegyzi, hogy még a Werbőczi féle Hármaskönyvben is van olyan büntetendő cselekmény, minek elkövetőjét ludasnak hívják.

És igaza is van. A Hármaskönyv vagy latinul Tripartitum Magyarország szokásjogának és jogi szabályainak gyűjteménye, amit Werbőczy István nádor állított össze az 1500-as évek elején.

Ennek a Hármaskönyvnek a 30. Címében van szó a ludasokról:

„A hamis esküvők és hitszegők vagy úgynevezett „ludasok” büntetéséről
Ezért bármely hitszegőt és hamis esküvőt (kit közönséges szóval „aucarius”-nak vagy „lúdas”-nak nevezünk) az Isten és emberek igaz törvénye szerint, keményen meg kell büntetnünk.”

A másik következmény, hogy Döbrögi gyakorlatilag allergiás lett a Lúdas névre. Az összes libát leölette a birtokain és már akkor rosszul lett, ha csak meglátott egy libatollat.

Ráadásul a nagyságos úr azzal is tisztában van, hogy egy verés még hátra van és most már kénytelen komolyan is venni Matyit. Döbörgi tehát fél, ezért éjjel nappal tíz lándzsás katona őrködik körülötte bárhová megy, bármit csinál.

Hamarosan újabb vásárt rendeznek Döbrög városában, ez azonban nem olyan kis heti vásár, mint amilyenen Matyi és Döbrögi először találkoztak. Ez a hatalmas országos vásár lesz, amin   földesúrnak is meg kell jelennie, bármennyire is fél Matyitól.

Tudja ezt Matyink is, ő is ellátogat a vásárra, itt születik a következő furfangos ötlete.

Matyi ugyanis először csak egy új lovat akar venni a vásáron, meg is lát egy gyönyörű paripát, amit egy fiatal legény árul. Matyinak megtetszik a ló, de kiderül, hogy a legény valami elképesztő áron, 100 aranyért akarja eladni.

Matyi persze sokallja az árat, de a legény kijelenti, hogy ennél gyorsabb ló nincs az egész országban.

Matyiban pedig meglátja a legényben és a lovában a következő verés lehetőségét. Azt mondja a legénynek, hogy megveszi a lovát, ha bebizonyítja, hogy tényleg olyan gyors, mint ahogy állítja.

A legény áll a próba elé. Matyi pedig azt mondja neki, hogy hamarosan érkezik a Döbrögi nagyságos úr a hintóját, a legény ugrasson oda a lovával és mondja azt az úrnak, hogy ő Lúdas Mátyás. Erre az úr emberei biztosan űzőbe fogják venni és akkor a legény bebizonyíthatja, hogy tényleg olyan gyors-e a paripája.

A legénynek tetszik az ötlet, rááll a dologra, pláne, hogy Matyi a ló árán felül még 10 aranyat is ajánl neki.

Hamarosan érkezik is Döbrögi a hintón, körülötte a 10 lándzsás lovas. A legény odaugrat a kocsihoz és közli Döbrögivel, hogy ő Lúdas Matyi, majd elvágtat.

A reakció pedig nem marad el, Döbrögi azonnal a legény után zavarja a tíz lándzsást, sőt a kocsissal még a hintót húzó lovat is kifogatja és „Matyi” után zavarja.

Így aztán Döbrögi ott marad egyedül a kocsiján, ami előtt még ló sincs, elmenekülni sem tud.

Csak erre várt az igazi Matyi, aki ekkor lép oda a hintóhoz és mutatkozik be. Döbrögi pedig felakadt szemmel esik össze a hintóban.

Matyit ez persze nem zavarja, harmadszor is leveri az ötven botütést Döbrögin és elveszi a ludak árát.

A végére Döbörgi is magához tér, Matyi búcsúzóul még megnyugtatja „ne féljen az Úr, már többször nem verem én meg.”

A legény után zavart 11 lovas persze eredmény nélkül kullog vissza a kocsihoz, ahol megtalálják az újból és immár utoljára félholtra vert gazdájukat.

Döbrögi nagyságos úr azonban tanult a három verésből és ezek után élete végéig rendesen bánt a jobbágyaival.

– Vége –




“Fazekas Mihály – Lúdas Matyi – Olvasónapló” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Hello nagyon tetszik sokat segít
    észre vettem pár hibát ˙(2 levonás 3. bekezdés)
    De tényleg segített az irodalom háziban

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .