Giovanni Boccaccio – Dekameron – Első nap – Olvasónapló

Első nap kilencedik novella

Mesélő A novella
Elise főbb szereplői helyszíne
Ciprus királya
Egy gascogne-i nemes hölgy
Ciprus szigete

Egy gascogne-i nemes hölgy elzarándokolt Jeruzsálembe, a Szent Sírhoz. Hazafelé útján megszállt Ciprus szigetén, ahol azonban néhány gonosztevő „hitványul bántalmazta”.

A nemes hölgy úgy gondolja, hogy elégtételt fog kérni Ciprus királyától. Hamarosan megtudja azonban, hogy nem érdemes a királyhoz mennie, mert annak legfontosabb ismertetőjegye hihetetlen gyávasága. Soha semmilyen bűnt nem torol meg, olyannyira, hogy Cipruson szokássá vált, hogy ha valakit valami bosszúség ér, akkor úgy könnyít magán, hogy a királyt sértegeti.

A király pedig ezt szótlanul tűri, vagyis egy gyengekezű uralkodóról van szó.

A gascogne-i nemes hölgy pedig úgy dönt, hogy megcsúfolja a királyt gyávaságáért. Kihallgatást kér tőle, ahol zokogva borul a lába elé. Elmondja, hogy nem ezért jött, hogy elégtételt kérjen, hanem azért, hogy a király tanítsa meg neki, hogyan kell szótlanul tűrni az emberen esett sérelmeket, mivel a nemes hölgy azt hallotta, a király igen jó ebben.

A nemes hölgy szurkálódásának meg lesz az eredménye.

„A király, ki mindaddig pipogya és renyhe ember volt, mintha csak álomból riadt volna fel, mindjárt azzal kezdte, hogy keményen megtorolta a bántalmat, mely ama hölgyön esett, s annak utána fölöttébb szigorún üldözött mindenkit, ki azontúl bármiben is vétett a koronájának tartozó tisztelet ellen.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .