Jókai Mór – Az arany ember – Negyedik rész – Noémi – Olvasónapló

IV. rész 5. fejezet: Teréza

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Tímár Mihály
Noémi
Teréza mama
Timéa
Dódi (A második)
Sándorovics Cyril
1836 október A Senki szigete

Tímár ismét boldog napokat tölt a szigeten. Közben azonban sok idő telt el – 8 év – mióta Tímár hajóbiztosként először a Senki szigetére lépett. Tímár most 42 éves, Noémi 22, Timéa 21, Athelie 25, Teréza mama 45, a kis Dódi (a második gyereket is Dódnak keresztelik) 5 éves.

Az évek egyfajta ritmust vesznek fel, Tímár egy fél évet Noéminél tölt a Senki szigetén, fél évet pedig Komáromban Timéánál. Ha rajta múlna nem is változtatna ezen, hiszen valójában nem tud elszakadni egyik életétől sem. Ekkor azonban váratlan fordulat következik be, Teréza mama egy napon elájul.

Elárulja Tímárnak, hogy már fiatal kora óta szívbeteg, és érzi, hogy ebben az évben meg fog halni. Noéminak először nem árulják el anyja betegségét, a meleg időre fogják Teréza ájulásait.

Teréza egyik rosszul léténél éppen ott van egy öregasszony is, aki csere-berélni jött a szigetre, az mondja, hogy jó lenne papot hívni Terézához, hogy meg tudjon gyónni. Bár nem mondanak neki semmit az asszony mégis elküld hozzájuk egy papot.

Szerencsére Tímár előbb látja meg azt érkező papot, mint az őt, így sikerül elbújnia előle a belső szobába. A pap ugyanis nem más, mint Sándorovics Cyril.

Emlékezzünk rá, ő az, aki az 1. részben nem akarja eltemetni a falujában Ali Csorbadzsi holttestét, és az is ő, akinek Tímár magas rangú kitűntetést szerez a gabonájáért cserébe, illetve aki nem volt hajlandó Teréza mama férjét eltemetni, mivel az öngyilkos lett

Természetesen nem lenne jó, ha találkozna Tímárral, hiszen akkor Tímár azonnal lebukik, kiderül kettős élete.

A pap megvádolja Teréza mamát, hogy istentől elrugaszkodott életet él, hiszen évek óta nem járt templomban, nem imádkozik, nem gyón és Noémi sincs megkeresztelve. Sándorovics közli, hogy arról is tud, hogy a szigetre jár egy férfi, és követeli, hogy Teréza mama mutassa be neki őt. Teréza mama – bár semmit sem tud Tímár kettős életéről – valamiért érzi, hogy Tímárt meg kell védenie Sándorovicstól, ezért cselhez folyamodik.

„- Uram! – szólt kérlelő hangon az espereshez. – Hallgass meg még egy szót, hogy meg¬győzzelek, mennyire erős az én hitem az Istenben, hogy nem vagyok pogány; nézzed: e gyapotszőnyeg, mellyel takarózom, Brussából való. Most hozta azt egy átutazó palikár, s nekem ajándékozta. Lásd, énnekem olyan nagy a hitem az Istenben, hogy éjente ezzel a szőnyeggel takarózom; pedig tudva van, hogy Brussában négy hét óta dühöng a keleti dögvész. Vajon közületek van-e valakinek ilyen erős hite?”

De erre persze Sándorovics és a vele lévő két embere is úgy menekült a szigetről, ahogyan csak bírt. Teréza mama tehát tulajdonképpen megmentette Tímárt.

Teréza mama egy októberi napon hal meg, szerettei egy mezőn temetik el. Most kerül csak igazán választás elé Tímár. Hiszen Teréza mama halálával Noémi és Dódi egyedül maradtak, neki viszont vissza kellene térnie Komáromba a másik életéhez. Mihez fog kezdeni a két gyenge teremtés egyedül egész télen. Tímárnak döntenie kell, hogy melyik életét választja.

„Timár azon gondolkozott, hogy most már ezzel a sírral őelőtte is be van zárva a világ. Neki is készülni kell az útra. Vagy „ide”, vagy „oda”!”

 – Vége a negyedik rész olvasónaplójának – 




“Jókai Mór – Az arany ember – Negyedik rész – Noémi – Olvasónapló” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Csak annyi észrevételt tennék, hogy Noémi meg van keresztelve. (Igaz, nem tudjuk, milyen hitre, de ez a történet szempontjából nem fontos.)
    „És még több! Nekünk nemcsak a császárok hivatalszolgáinak felfedezésétől kell remegnünk, hanem még a papokétól is. Ha megtudják az érsekek, a pátriárkák, az archimandriták és az esperesek, hogy itt e szigeten egy leány növekedik, aki még templomot nem látott keresztelője óta, elveszik őt tőlem erővel, és beteszik valamely kolostorba.”
    (A szigetlakók története)

    Válasz
  2. Azt szeretném mondani, hogy a 4. rész 1. fejezetében az elején az van írva, hogy „boldog emberként viselkedi”.

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .