Tamási Áron – Ábel a rengetegben – Olvasónapló – 3. fejezet

Tamási Áron Ábel a rengetegben című regénye harmadik fejezetének részletes olvasónaplója

3. fejezet

Ábel tehát mintegy 20 lépésről azt látja, hogy a bezárt házikója előtt a bank pénztárosa (nem az az igazgató, aki az összekötözött kezű Fuszulánt korábban elvitte!) ácsorog egy román csendőrrel.

Bár még nem egy szót sem beszélt velük, Ábel mégis érzi, hogy életének egy új – nem biztos, hogy jó – szakasza kezdődik.

A pénztáros rögtön nem kedvelteti meg magát Ábellel, mert úgy szólítja meg, hogy „Kölyök!”. Ez persze az öntudatos székely legénynek nem tetszik, el is határozza magában, hogy alkalmas pillanatban még megfizet ezért a pénztárosnak.

Kiderül, hogy a pénztáros azért jött, hogy a felgyűlt pénzt magával vigye. Ábel először azt gondolja, hogy a csendőr is azért kell, hogy biztosítsa a pénzt. Ez azonban nem derül ki, mert a csendőr elunja a bezárt ajtó előtti ácsorgást, és puskatussal akkorát húz az ajtóra, hogy annak rögtön kitörik az egyik deszkája.

Ábel, a csendőr és a pénztáros bemennek a házba. A csendőr körbevizsgálja a kis helységet, majd nagy nyögéssel elterül Ábel ágyán. A pénztáros pedig nekifog, hogy ellenőrizze Ábel számadását.

Ábelnek addig nincs dolga, ezért a csendőrt és a pénztárost figyeli. Hamar észreveszi, hogy a pénztáros nagyon fiatal és rettentően szeplős. Ekkor remek gondolata támad: a szeplőkön keresztül fog megfizetni a  pénztárosnak, amiért az letegezte őt.

Fog egy üres gyufásdobozt, kimegy az ólba és gyűjt bele egy kis kecskeszart. Apróra összetöri, majd önt rá egy kis tejet és jól elkeveri az egészet, amíg ragadós massza nem lesz belőle.

Mire visszamegy a házba, a pénztáros éppen végez az elszámolás ellenőrzésével és mindent rendben talál. Egy száz lejest nyújt át Ábelnek, amit a fiú nem is ért, hiszen nem járna most neki pénz.

A pénztáros azonban közli vele, hogy ezt a bank igazgatója küldi neki. Ha már szóba került, akkor Ábel rákérdez, hogy hogy van az igazgató.

Kiderül, hogy rosszul. Ugyanis előz nap, amikor az összekötözött kezű Fuszulánt vitte a kocsijával, a csaló egy alkalmas helyen elkezdte rugdalni a kocsi motorját, mire az felmondta a szolgálatot, irányíthatatlanná vált és két utasával együtt egy nem túl mély szakadékba zuhant.

Az igazgatónak két helyen betört a feje, eltört az egyik karja és elvesztette az eszméletét, Fuszulán pedig megszökött. Az igazgatót később arra járó autósok találták meg és vitték be a kórházba, ahol megoperálták.

Amikor magához tért, akkor ő mesélte el az egész történetet, és ő mondta, hogy Ábel kapjon 100 lejt, mert az ő ötlete volt, hogy az igazgató Fuszulánnal együtt ne vigye el a pénzt is. Ha megával viszi, akkor Fuszulán nem csak megszökik, hanem a bank pénzét is magával vitte volna.

Ábel és a pénztáros ezután kimennek a ház előtt, a pénztáros induláshoz készülődik. Ábel pedig elérkezettnek látja az időt, hogy a korábban előkészített csodaszert valahogy rásózza a pénztárosra.

Körbehízelgi a fiatalembert:

„‑ Hiszen nem olyan legény a fiatalúr, hogy ne kapjon rajta a szem. A termete daliás, a természete kellemes, a szeme szép, a szava okos; s egyáltalában mentes minden lelki és testi hibától.”

A pénztárosnak persze jól esik ez a szöveg, de azért megjegyzi, hogy lenne mit javítani rajta, és elmondja, hogy mennyire zavarja a rengeteg szeplő az arcán.

Csak ez kellett Ábelnek, hiszen ide akart kilyukadni. Kijelenti, hogy a pénztárosnak alig van szeplő az arcán! Látta volna csak Ábelt, amikor kijött ide a Hargitára: olyan szeplős volt az arca, hogy mindenki ezzel csúfolta.

Tennie kellett valamit, de szerencsére van neki egy csodabalzsama, amivel el tudta tüntetni a szeplőket.

A harmadik fejezet olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Mikszáth Kálmán – Szent Péter esernyője – Harmadik rész – Olvasónapló

Harmadik rész: A nyomok

  1. fejezet: Az esernyő kibukkan

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Wibra Gyuri
Krikovszky Tamás, a besztercebányai polgármester
Müncz Jónás, a fehér zsidó
Sztolarik, Gyuri egykori gyámja
évekkel Gregorics halála után Besztercebánya

Évekkel később Wibra Gyuri már felnőtt, jóképű fiatalember, elvégezte iskoláit, ügyvéd lett belőle. Karrierje ígéretesen alakult, sok ügyfele van, kezd vagyonosodni. A városban lévő eladó lányok is érdeklődnek iránta, hiszen lassan ideje lenne megházasodnia. Gyuri azonban nem akar nősülni.

Wibra Gyurinak ugyanis van egy nagy problémája. Az öreg Gregorics vagyonának legendája továbbra is makacsul tartja magát. Vagyis Gyuri a hétköznapokban mindig azzal szembesül, hogy akár vagyonos ember is lehetne, ha valahogy meg tudná találni apai örökségét.

„Valóságos szerencsétlenség volt őrá nézve az eltűnt vagyon tudata. Maga is érezte ezt, és sokszor óhajtotta, hogy bárcsak sohase hallott volna felőle. Sokért nem adná, ha egy olyan részlet találna kibukkanni a homályból, mely kétségessé, sőt valószínűtlenné tenné az örökség létezését.”

Gyuri életét teljesen megmérgezi az örökség tudata. Ne feledjük, egy szakácsné törvénytelen fia, aki szorgalmával és eszével felverekedte magát az ügyvédi állásig. Amikor erre gondol Gyuri, akkor elégedettség tölti el. Ezután azonban mindig eszébe jut, hogy valójában az öreg Gregorics fia, aki valószínűleg nagy vagyont hagyott rá, de képtelen megtalálni ezt a vagyont.

Ráadásul sokasodnak a jelek is, amelyek szerint ez valóban így történt, nem csak legendáról van szó:

  • A gazdag kocsigyáros szerint, aki annak idején megvette Gregorics bécsi házát, Gregorics azt mondta neki, hogy a házért kapott összeget egy utalványra teszi. Gyuri minden lehetséges banknál érdeklődik, de nem jár sikerrel.
  • Egy este az anyja, a már idős Wibra Anna meséli el, hogy amikor az öreg haldoklott, akkor sürgönyözni akart Gyurinak, mert valamit át akart adni neki.
  • Egy nap Gyurit, ügyvéd minőségében, elhívják a haldokló besztercebányai polgármesterhez, Krikovszky Tamáshoz. Krikovszky, miközben a végrendeletét diktálja Gyurinak, mellékesen megemlíti, hogy az öreg Gregoricsnak volt egy piros esernyője, aminek a nyelében volt egy rejtett üreg.

Gyuri fejében egy pillanat alatt összeállnak a dolgok, az öreg utalványba fektette vagyonát, azt pedig az esernyő nyelébe rejtette. De hol lehet most az esernyő, évekkel Gregorics halála után?

Figyeljünk fel azonban arra is, hogy ezek csak Gyuri következtetései. Soha senki sem látta, hogy az esernyő nyelében van-e üreg egyáltalán és az utalványt sem látta senki!

Érdeklődik anyjánál, az öreg Matykónál és özvegy Bothárnénál is, aki jelen volt, amikor Gregorics holttestét mosdatták és öltöztették. Azonban mindenki csak annyit tud mondani, hogy az öreg nagyon ragaszkodott az ernyőhöz, mindig vele volt, halála után úgy kellett kifeszegetni a kezéből. Azt azonban senki sem tudja, hol lehet most az ernyő.

Gyuri elmegy a levéltárba, kikeresi az apja halála után felvett hagyatéki leltárt. Esernyőt nem talál a felsorolásban, csak egy érdekes sort:

Hasznavehetetlen tárgyak 2 forint. Megvette a fehér zsidó”

Gyuri hamar kideríti, hogy a fehér zsidót Müncz Jónásnak hívták, kis boltja volt a városban. Gyuri ezután elmegy Sztolarikhoz, egykori gyámjához, elmeséli neki, hogy mire jutott és tanácsot kér tőle.

Sztolarik elmondja, hogy emlékszik a fehér zsidóra, sőt arra is, hogy legutolsó találkozásukkor látta nála Gregorics ernyőjét, tehát biztos ő vette meg. Azonban azt is megjegyzi, hogy Müncz Jónás, a fehér zsidó évekkel később megőrült és a megáradt Garam folyóba fulladt.

Biztatja Gyurit, hogy utazzon el Bábaszékre, mert úgy tudja, hogy Münczné ott lakik. Egy próbát megér, hátha nála van az ernyő.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints  folytatáshoz!