Mikszáth Kálmán – Szent Péter esernyője – Harmadik rész – Olvasónapló

  1. fejezet A szálak Glogovára vezetnek

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Wibra Gyuri
Münczné
Müncz Móricz, az öreg Müncz fia
az első fejezet után Bábaszék

Rozáli, a zsidó Müncz özvegye éppen Bábaszéki boltja előtt beszélget Mravucsán polgármesterrel és Galba szenátorral, amikor Wibra Gyuri megérkezik a városba.

Gyuri érkezésével egyidőben egy összetört hintót hurcolnak végig az elszabadult lovak a városon. A hintón senki se ül, de Mravucsán és Galba megismeri a lovakat, a glogovai plébánosé. A két városi elöljáró bajt sejt, ezért gyorsan elindulnak, hogy megkeressék az hintó utasait.

Gyurit nem érdekli különösebben az elszabadult kocsi, rögtön megkérdezi Müncznét, hogy tart-e a boltjában öreg esernyőket. Az asszony elmondja, hogy mióta a férje meghalt nem árul ernyőket, mert azok javításához csak a férje értett, de néhány régi, rossz esernyő még van a padláson. Gyuri 50 forintot ajánl neki, ha megnézheti őket, Münczné persze belemegy.

Gyuri azonban nem találja meg a padláson az apja ernyőjét. Elkeseredésében az egész történetet elmeséli Müncznének, akinek hirtelen eszébe jut, hogy emlékszik az ernyőre, férje magával vitte az utolsó útjára. Gyuri kétségbe esik, hogy végképp elvesztette a nyomot.

Münczné azonban azt mondja, hogy éppen a városban van az egyik fia, Móric, aki annak idején kutatott az apja után, mikor az öreg zsidó eltűnt. Gyuri keresse meg Móricot, hátha az tud neki valamit mondani.

Gyuri meg is találja Móricot a vásártéren, Móric ugyanis mészáros és éppen marhákra alkuszik. Gyuri elmondja neki, hogy azt a piros esernyőt keresi, amit apja az utolsó útjára is magával vitt. Móric pedig elmeséli hogy hogyan kutattak az öreg Müncz után az öccsével, hogyan jártak faluról falura az öreg zsidó nyomait kutatva. A leírásból kiderül, hogy:

  • Kobolnyik faluban még látták az öregnél az ernyőt
  • Lehotán viszont már kalap és ernyő nélkül látták. Tehát az ernyő valahol Kobolnyik és Lehota között veszett el.
  • Később Móricék találkoztak egy fazekassal, aki elmondta, hogy látta az öreg zsidót Glogova faluban, amint éppen egy nagy felhőszakadás közepén egy ázó kisgyerekre borította az esernyőjét, majd továbbment.

Gyuri tehát megkapta azt az információt, amit akart, az esernyő Glogova faluban van

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints  folytatáshoz!




“Mikszáth Kálmán – Szent Péter esernyője – Harmadik rész – Olvasónapló” bejegyzéshez 67 hozzászólás

    • Kedves Szabó János!

      Ha jól emlékszem, akkor a regényben nem derül ki pontosan, hogy mikor játszódik, de azért lehet következtetni, hiszen Gregorics Pál kém volt a szabadságharcban, tehát a cselekmény egy része az után történik. Általánosságban azt lehet mondani, hogy a 19. században, annak is a vége felé inkább.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  1. Az olvasó naplóban a végén lévő részeket lehagytad
    Légyszíves pótold ki
    előre is közsönöm

    Válasz
  2. Nekem nagyon jól jön ez az egész oldal! Egy nap van vissza a beadásig, és az utolsó három részt nem írtam le. Ezzel gyorsabb mert nem kell könyvet olvasgatnom. Köszönöm! Üdv:Ricsi

    Válasz
  3. Szia Zsiráf!
    Találtam egy hibát a harmadik fejezet 4. részében. (Első sor vége)
    „Wibra Gyuri sietve indulna Glogovára, az esernyő után, amikor Fiala János, a fali hajdúja….”
    Sztm ez a falu hajdúja lenne:)
    Üdv MyNameIs****

    Válasz
  4. Kicsit az át alakítottam a saját stílusomra így talán nem veszi észre a tanár 😉😉😉
    Hálás köszönet Zsiráf 💕

    Válasz
  5. És meg csak annyi hogy a 3.rész 4.fejezetében az van hogy :Kiderül, hogy a fiatalabbik hölgy a glogovai pap lánya Veronka
    Hogy Veronka nem a huga?

    Válasz
  6. Szia Zsiráf!

    Már nem egyszer segít az írásod, ezért nagyon hálás vagyok. És ez az új design valami fenomenális. Szuper lett!! 🙂
    És ha nem néztem el valamit akkor észrevettem egy hibát a Szent Péter esernyője, negyedik rész, negyedik fejezetében:
    „Wibra Gyuri meglepődik Veronka szépségén, valahogy nem így képzelte el a pap húgokat”
    A húgokat nem húgát akart lenni? Vagy csak én nem tudom értelmezni a mondatot 😅

    Köszi, BeBe

    Válasz
    • Kedves Bebe!

      Köszönöm a pozitív visszajelzést, jól esik! 🙂

      A húgok, a húg többesszáma, azaz Gyuri úgy általában nem úgy képzelte el a papok húgait (pap húgokat). De ha Neked úgy könnyebb, akkor értelmezheted úgy is, hogy Gyuri nem ilyennek képzelte a pap húgát! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  7. Kedves Zsiráf!
    Nagyon szépen köszönöm mindenki nevében hogy ezt az oldalt megcsináltad!!!!
    Üdv:egylányakiéppenhetedikosztálybakészül

    Válasz
  8. Kedves Zsiráf!

    Elmondhatatlanul köszönöm hogy megcsináltad ezt az oldalt nem is tudom mi lenne velem nélküled ! 😀

    Válasz
  9. Egyébként majdhogynem Magyarországon ez az egyetlen olvasónaplós oldal…. Szóval csak így tovább

    Válasz
    • Kedves Benjamin!

      Az egyetlen, ami folyamatosan fejlesztve van 🙂 A kettőspontok szerintem még beleférnek…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  10. szia nagyon kérlek szobatig letörlöd az oldalt mert ha meglátja a tanár akkor beírást kapok légyszivess!
    előre is köszönöm! <3
    üdv.Bori

    Válasz
    • Kedves György!

      Hm…szerintem érvre gondolsz, nem elvre…

      Pro primo, mert ha a kisasszony mehetne is, bűn volna az asszonyságot ilyen betegen kocsira ültetni, de nem is lehet, míg egy kicsit ki nem piheni az ijedtséget és a horzsolást. Ha a feleségem megkeni éjjelre a daganatot egy kis csodaflastrommal, reggelre valóságos menyecskének ébred fel. Pro secundo azért nem mehetnek, mert én nem engedem, hogy mozduljanak. Pro tertio, mert mindjárt beesteledik, tessék csak az ablakon kinézni, hova mennének az éjszakába?”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  11. Szia abban tudnál segíteni hogy melyik fejezettől olvashatjuk Wibra Gyuri és Veronka ismerkedésének a történetét?
    Előre is köszi

    Válasz
  12. Szia Zsiráf!

    Azt Szeretnám kérdezni, hogy amikor Wibra Gyuri találkozott Veronkával, olyankor Veronka hány éves lehetett naggyából?

    Válaszodat előre is köszi!!!

    Válasz
    • Kedves Név*!

      Ravasz kérdés, és nincs is rá egyértelmű válasz… Csak annyi derül ki, hogy a harmadik rész évekkel a második után játszódik, de hogy pontosan hány évvel később, azt nem tudjuk meg. Se Veronka életkorát, csak arra van néhány utalás, hogy nagyon fiatal, szinte még gyereklány.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  13. Szia! Megtudnád nekem mondani hogy hol lakott az öreg zsidó özvegye Rozália a valaszt előre is nagyon szepen megköszönöm.

    Válasz
    • Kedves Roxii!

      „Igenis, az öreg Müncznét elvitték zsidónak Bábaszékre, negyven váltóforint fizetéssel, mivelhogy Bábaszéken nem volt zsidó, és okvetlenül keríteni kellett egyet.”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  14. Kedves Zsiráf!

    Először is azt szeretném mondani, hogy köszönöm, hogy megcsináltad ezt a fantasztikus oldalt. Másodjára pedig Besztercebánya polgármesterét nem Krilovszky-nak hívják? Mert ha igen akkor ez el van rontva az oldalon. Imádom az oldaladat és még egyszer köszönöm ! <3

    Válasz
    • Kedves anonym!

      Először is, nagyon szívesen! 🙂 Másodszor pedig, nem, nem Krilovszkynak hívják, hanem Krikovszky Tamásnak.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  15. Kedves Zsiráf, az lenne a kérdésem, hogy Veronka miért ment Bábaszékre. Van erre bárhol utalás?
    Köszönöm: Vanda

    Válasz
    • Kedves Vanda!

      Szerintem ez az idézet kell neked:
      „Veronkának el kellett mondania, hogy a madame egyenest Münchenből jő hozzá társalkodó-nőnek, s még eddig sohasem volt Magyarországon, egy francia katonatisztnek az özvegye (Mravucsánné a világért sem hagyott volna földerítlenül semmi apró körülményt), tegnapelőtt kapták a levelét Glogovára, hogy jön, s Veronka maga akart érte menni a vasúti állomáshoz.”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
    • Kedves Vágó Beni!

      Szerintem nincs igazad, minden helyesen van írva abban a fejezetben.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
    • Kedves quillan!

      Leginkább a vásárukra:
      „Egyszóval, vásár van Bábaszéken. És erre századok óta rátartó minden bábaszéki bennszülött, kétfelé osztván a naptári esztendőt és a világeseményeket, olyanformán, hogy az egyik részük történik a vásár előtt, ennyi és ennyi héttel vagy hónappal, a másik részük ellenben a vásár után következik be, mint ahogy például a Deák Ferenc halála éppen két napra esett a bábaszéki vásár után.”
      De pl. Rozálira, azaz Müncz Jónásnére, a zsidó boltosra is nagyin büszkék.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  16. Szia kedves Zsiráf!
    „Milyen nyomok vezették Gyurit az esernyőig?”
    előre köszönöm a választ.

    Válasz
  17. Szia lene kérdésem kedves zsiráf! EZ SÜRGÖS lene
    1. Ki az a Fiala János, és mit közölt a bábaszékiekkel?
    2. Ki találja meg a fülbevalót? Gyuri
    3. Mi történik éppen a hivatalban, mikor Gyuri odaér? Egy ügyön gondolkodnak a tanács
    4. Milyen babonában hisznek az akasztott emberrel kapcsolatban?
    5. Miért örül a polgármester Gyuri érkezésének?
    6. Milyen lány vált Veronkából, készíts róla jellemzést!
    7. Mit ajánl fel Gyuri Veronkának?
    8. Milyen okokat hoz fel a polgármester, amiért ne menjenek el a fiatalok Glogovára? / 5 dolog/
    9. Ki volt Madame Kriszbay, és mit csinált Veronkánál?
    10. Hova mennek a hivatalból Gyuriék?
    11. Milyen megrázkódtatások érik Madame Kriszbayt Bábaszéken? /4 dolog/
    -12. Rajzoljátok le a fülbevalót!
    Válszodat elöre is köszönöm üdv:Viktor7

    Válasz
  18. Kedves Zsiráf!
    Nagyon szeretem az oldalad 2.os korom óta ezt hasznáálom a kötlező olvasmányokhoz.
    Üdv:EGYgg

    Válasz
  19. Kedves Zsiráf!

    A főbb szereplőknél Kirovszky Tamás van írva, míg az olvasónapló többi részébe Kirkovszky Tamás, és az lenne a kérdésem, hogy melyik a helyes?

    Köszönöm

    Válasz
    • Kedves Dani!

      Köszi, hogy felhívtad a figyelmem hibára! A főbb szereplőknél van rosszul írva, és utána a szövegben helyesen, bár Te is eltévesztetted… 🙂 Szóval helyesen Krikovszky Tamás.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  20. Kedves Zsiráf!
    A harmadik rész második fejezeténél mi ott az időpont?
    Válaszodat köszönöm.

    Válasz
    • Kedves Furcsalány!

      Ha elolvasod a fejezetet, akkor kiderül, hogy miért nincs időpont.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .