Nyilas Misi pakkja (csomagja)
Misi a második fejezetben kap csomagot hazulról. Nézzük most meg ezt közelebbről.
Nyilas Misi egyáltalán nem gondol arra, hogy csomag jöhet a szüleitől, ezt az édesanyja is közölte vele még otthon:
„Fiam, csomagot ne várj, mert én nem tudok olyan finomságokat küldeni, mint a többi gyerekeknek a szülei, hát inkább nem küldök, minek lássák azt mások, hogy milyen szegények vagyunk, édes kis fiam.”
Misi tehát maximum levelet kaphat otthonról, amire számít is Misi, vagy legalábbis reménykedik benne, ezért szalad el minden nap a pedellus irodájához, ahol ki vannak függesztve azoknak a nevei, akik levelet kaptak.
„Október közepén egy szomorú és borús pénteki napon, óraközben, mint mindennap, elszaladt a pedellushoz, s megnézte a kátrányszagú, vasrácsos fekete hirdetőtáblán az érkezett levelek lajstromát. Legnagyobb rémületére ott látta a nevét a többi közt. Ha a nevét kimondták, vagy leírva látta, mindig szívdobogást kapott.”
Misi tehát levélre számít, bemegy a pedellushoz, bemondja a nevét és az osztályát, majd várja, hogy odaadják neki a levelet. A pedellus minden papírt átnéz, de nem találja a Misinek címzett borítékot.
„Végignézték az összes leveleket, nem találták az övét.
– Hogy híják?
– Nyilas Mihály második gimnázium.
A csizmás kis pedellus a pipát a másik oldalra tolta a szájában, s még egyszer végignézte a leveleket.
– Óvasta odaki a nevit?
– Igen.
– Osztig Nyilas András?
– Nem András: Nyilas Mihály második gimnázium, bé.
– Az a, ‘sz ipp a nincs.
Egyszer csak a homlokához kap, s még a kalapot is feltolja rajta, a kis karimás kerek kalapot, amilyet a debreceni cívisek viselnek:
– Nízzík csak! Iszen magának nem levele van, hanem pakkja!”
A beszélgetésből egyrészt kiderül, hogy a Debreceni Református Kollégiumban nem az eszéért tartják a pedellust, másrészt pedig az, hogy Misi nem levelet kapott otthonról, hanem csomagot!
Nagy öröm ez a kisfiúnak, hiszen nem számított rá. Tudja, hogy szegény a családja, az édesanyja is mondta, hogy nem fog csomagot küldeni és most mégis kapott egyet. Nagy valószínűséggel étel van benne, ezt Misi is sejti. Jól is jönne neki, hiszen a konviktusi koszt nem a legfinomabb és nem is túl bőséges.
Misi a pedellusnál azonban nem kapja meg a csomagot, hanem csak a postai utalványt – amire a csomag súly is rá van írva: három és fél kiló, magáért a csomagért majd neki kell elmennie. Ráadásul az utalványért öt krajcárt is fizetnie kell a pedellusnak.
Misi természetesen izgatott a csomag miatt, alig tudja végigülni a nap további tanóráit. Persze az osztály- és szobatársai előtt sem maradhat titokban egy ekkora esemény: a kis Nyilas Mihály pakkot kapott!
Mindenki mindenhol ezt tárgyalja, mindenki véleményt nyilvánít, vajon mi lehet a csomagban és ki mit szeretne, hogy legyen a csomagban.
Önmagában a tény, hogy Misi pakkot kapott, már emel valamennyit Misi tekintélyén. Szokatlan ez a kisfiúnak, nincs hozzászokva a figyelemhez, most meg egyszerre mindenki vele és a csomagjával foglalkozik. Misinek tetszik is, meg nem is ez a figyelem. Egyrészt eredendően visszahúzódó, magányos természete nem örül a nagy felhajtásnak, másrészt viszont tetszik neki, hogy végre vele is foglalkoznak a többiek.
Misi délután egy Sándor Mihály nevű osztálytársával megy el a postára a csomagért, de felbontani már nincs ideje, mert csengetnek a délutáni órákra, csak felszalad vele a szobájába.
A délutáni két tanítási óra (vallás és magyar) még nehezebben telik, mint a délelőttiek, Misi nagyon szeretné már megnézni a csomagot.
És ekkor jön a katasztrófa: mire Misi felér a szobába, addigra Böszörményi, Andrási és Tök Marci már kibontották a csomagot és nagyrészt felzabálták a tartalmát.
A három fiú tettét tisztán a rosszindulat motiválta, nekik nem az volt a lényeg, hogy egy csomagot kibontsanak, hanem az, hogy Nyilas Misi csomagját bontsák ki.
Misi különösen Böszörményire haragszik, hiszen a fiú nagyobb is, erősebb is, mint ő, ráadásul már többször elvette a festékét, legutóbb éppen az előző fejezetben a kárminvörös festéket.
Misi tehát érthetően elkeseredik, még akkor is, ha a fiúkban legalább annyi becsület van, hogy az édesanyja levelét, ami a csomagban volt, odaadják neki.
A tragédia itt fordul át komédiába, ugyanis Misi számára az édesanyja leveléből kiderül, hogy a csomagban volt cipőkenőcs is. Misi kérdezi is a fiúktól, hogy hová tették a kenőcsöt.
Ekkor tör ki a káosz, hiszen Böszörményiék azt hitték a kenőcsre, hogy vaj és mindet behabzsolták.
Vagyis Misi azért kap némi elégtételt, hiszen a kenőcsevés napokig lázban tartja a szobát és az osztályt, mindenki Böszörményin röhög, aki persze ezt nehezen viseli, dühöng és tombol, különösen, amikor a csomag felbontásához használt kése is eltűnik.
Ez azonban csak erkölcsi elégtétel Misi számára, hiszen azt nem sikerül bebizonyítani, hogy valóban Böszörményi és két társa bontotta fel a csomagot. A három fiú egy emberként hazudja azt, hogy mikor felértek a szobába, már fel volt bontva a csomag, ők meg azt hitték, hogy azért van az asztalon, mert mindenki ehet belőle. (Ehhez azért hozzá tartozik, hogy a kollégiumi szokás szerint, ha valaki csomagot kap, akkor annak tartalmából illik megkínálni a szobatársakat, de ez persze nem azt jelenti, hogy a szobatársak önkényes kibonthatják a másik csomagját.)
Misi ettől függetlenül végtelenül szomorú, amiért csak a csomagja romjai maradtak meg. Érthetetlen számára, hogy miért nyúltak az ő csomagjához, miért bontották ki. Vagyis, hogy valaki miért nyúl olyan dologhoz, ami nem az övé.
